A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Apukapapa

Ki "nyerte" a pápalátogatást? 2021. szept. 12.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Ferenc pápa látogatása már akkor politikai vitákat szült, amikor még csak a meghívóját kapta kézhez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti zárómiséjének celebrálására. A balhé ugyan elmaradt és a Szentatya buzdító beszédében Szent István királyunkat és Szent Erzsébetet jelölte meg követendő példaként, ami szemmel láthatóan elnyerte a több százezer jelen lévő hívő tetszését.

A kormány ajándékáról Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese vallott a közösségi médiában.

"Őszentsége Ferenc pápa a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján találkozott ma Orbán Viktor miniszterelnökkel. A magyar kormányfő ezen találkozás keretében Ferenc pápának ajándékozta IV. Béla egykori magyar király IV. Ince pápának írott levelének másolatát. A protokolláris gesztus mögött könnyű meglátni, hogy az ajándéknak mélyebb jelentése van.

IV. Béla uralkodása alatt szenvedte el Magyarország a tatárjárást, a mongol csapatok hódító támadását. Az ország 1242-ben, óriási veszteségek árán, de túlélte az első mongol inváziót. Ezt követően az újjáépítést IV. Béla király kezdte meg kifejezetten keresztény alapokon, az egész keresztény civilizáció védelmében.

A tatárveszély ugyanakkor ezzel nem múlt el. Ezt a király is tudta, ezért külpolitikáját is gyökeresen átalakította. A nyugati kapcsolatok mellett elkezdett keleti irányba is tekinteni annak érdekében, hogy rálátása és befolyása legyen az ottani folyamatokra. IV. Béla azzal is tisztában volt, hogy a hazánkat közvetlenül fenyegető veszély egész Európát veszélyezteti, s csak Európa teljes erejével állítható meg.

Sajnos az akkori Európa – mint azóta is oly sokszor – megosztottsága miatt nem vett tudomást a közelgő veszélyről. A most ajándékba adott, 1250 körül keletkezett levél már csaknem lemondó hangnemben született meg IV. Béla király részéről.

Nemcsak azért, mert a király úgy látta, hogy reális a veszélye annak, hogy Magyarországon a kereszténységtől idegen civilizáció terjesztheti ki a befolyását, hanem azért is, mert Európa részéről az előző években sem támogatást, hanem elutasítást, sőt, még határvillongásokat is kapott a nyakába.

Mint tudjuk, akkor Magyarországnak végül sikerült visszavernie a második tatárjárást.

Nem nehéz belátni, hogy geopolitikai értelemben az akkori és a mostani helyzet között sok a hasonlóság. A kérdés csak az, hogy bízhatunk-e ugyanebben a végkimenetelben most is, az instabil, átalakulás alatt álló világunkban? Mindez most rajtunk múlik. Érdemes tanulnunk a történelemből.”

IV. Béla levele mellett  a Halotti beszéd és könyörgés szövegét is tartalmazó, a 12. század végén keletkezett Pray-kódex díszmásolatát is odaajándékozták az Országos Széchényi Könyvtár szakemberei a kormány ajándékaként az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hazánkba látogató Ferenc pápának.
A pápa a következő négy napot Szlovákiában tölti. Pozsony, Eperjes, Sasvár, illetve Kassa a legendás Luník lakóteleppel igazán színes programot kínál a Szentatyának. Reméljük, legalább olyan jól fogja magát érezni nálunk, mint Budapesten, ahol azt is megtudhattuk tőle, hogy

a mennyországban a magyar nyelvet használják, hiszen egy örökkévalóság megtanulni.
IV. Béla király 1250. november 11-én írt levelet IV. Ince pápának, melynek teljes szövegét az alábbi linken olvashatja el: http://deba.unideb.hu/deba/eml...
Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!