
LIBERNYÁKULUM
Šimečka arra kérte Ficót, hogy mondja le a moszkvai látogatását
2025. ápr. 24.
Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) ellenzéki párt vezetője felszólította Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnököt, hogy ne utazzon Moszkvába a májusi ünnepségekre. Véleménye szerint egy ilyen látogatás „az orosz agresszió áldozatainak nyílt és sértő semmibevétele lenne”.
„A legutóbbi orosz támadás Kijev ellen legalább kilenc halálos áldozatot és több mint hetven sebesültet követelt, köztük gyerekeket is. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a Putyin-rezsim nem a békét keresi” – jelentette ki Šimečka. Hozzátette, hogy Szlovákiának nem elég szavakban támogatnia a békét, hanem tettekben is világosan az európai partnerek, a nemzetközi jog és Ukrajna mellé kell állnia.
A kormányfő korábban úgy nyilatkozott, hogy a Vörös Hadsereg katonáinak és a nácizmus áldozatainak szeretne tisztelegni a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett eseményeken.
A kijevi hatóságok jelentése szerint a csütörtök reggeli rakéta- és dróntámadás következtében kilencre emelkedett az áldozatok száma, és legalább 63-an megsérültek.

Piros 7es
