LIBERNYÁKULUM
Šimečka: Azt akarom, hogy ez a választás a kormány végének kezdete legyen
2026. okt. 14.
Az októberi önkormányzati és megyei választás megmutatja, van-e elég ereje az ellenzéknek ahhoz, hogy változást hozzon a városokban és a falakban, és jelzést küldjön a kormánykoalíciónak arról, hogy vége van – mondta a TASR TV-ben Michal Šimečka, az ellenzéki Progresívne Slovensko (PS) elnöke.
Pártjának célja, hogy legyőzze a Smer-SD-t az összevont választásokon a megyék élén és a nagyvárosok főpolgármesterinek szintjén. „Mutassák meg nekem, hol törekszik a Smer-SD erős eredményre ezen a választáson. Melyik megyeszékhelyen van igazán erős jelöltje a Smer-SD-nek?” – tette fel a kérdést Šimečka.
Elmondta, az ellenzéki pártok még tárgyalnak, és a gyengébb jelöltek visszalépnek azoknak az ellenzéki jelölteknek a javára, akiknek a legnagyobb esélyük van. „Azt akarom, hogy ez az önkormányzati és megyei választás a kormány végének kezdetét jelentse, ami aztán jövőre be is következik” – jelentette ki a PS elnöke.
A PS nemcsak a helyhatósági választáson való közös lépésekről tárgyal a parlamenten kívüli Demokratival, hanem a parlamenti választásra való felkészülésről is. „Folytatódnak a tárgyalások a parlamenti választáson való esetleges együttműködésről, és megerősíthetem, hogy jó hangulatban zajlanak. Azt hiszem, mindenki tisztában van vele, hogy komoly a tét” – jelentette ki Šimečka. „A tárgyalások részeredményeiről most nem szeretnék nyilatkozni. Annyit ígérhetek, hogy amint megállapodás születik, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot” – tette hozzá a pártelnök.
Šimečka rendkívül kritikusan látja az állami költségvetés-tervezetet.
„Nemcsak mi kritizáljuk ezt a tervezetet, hanem gyakorlatilag mindenki, aki nem tagja közvetlenül a kormánykoalíciónak” – utalt a háromoldalú érdekegyeztető tanács és a Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatal álláspontjára. „Minden kormány alatt egyre nőtt az adósság, de soha nem nőtt ilyen gyorsan, olyan mértékben, mint a negyedik Fico-kormány alatt, ráadásul a három, úgynevezett konszolidáció mellett” – jelentette ki a PS elnöke.
A Progresívne Slovensko nem ért egyet azzal sem, amilyen formában a költségvetés-tervezetet a parlament elé terjesztették, mivel a költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvény értelmében a kormánynak az aktuális államadósság szintje mellett kötelessége lett volna kiegyensúlyozott költségvetés-tervezetet benyújtania, ami nem történt meg. „Nincs sok lehetőségünk. Amikor azt látjuk, hogy alkotmányellenes állapot áll fenn, állampolgári és politikai kötelességünk az Alkotmánybíróságához fordulni – mondta Šimečka.”
Ha a költségvetést nem szavazzák meg, a következő évet úgynevezett költségvetési provizóriummal kezdi az állam. A párt elnöke azt mondta, a Progresívne Slovensko nem ért egyet azzal sem, hogy a közelmúltban elfogadták a közigazgatás költségvetési szabályairól szóló törvénymódosítást, amely kevésbé szigorúan szabályozza a költségvetési provizóriumot. „Egy esetleges költségvetési provizórium során a parlament teljesen elveszíti a jelentőségét és fontosságát az államigazgatás pénzeinek elosztásában” – állítja Šimečka.”
„Szerinte az, hogy a kormánykoalíciónak csupán szűkös többsége van, már ma meglátszik a parlament munkáján. „Fogalmam sincs, hogyan alakul ősszel a parlamenti munka” – jegyezte meg, utalva arra, hogy rengeteg a megtárgyalásra váró napirendi pont, amelyeket a parlament egyik ülésről a másikra tologat. „Tény, hogy gyakorlatilag a választás óta magunk előtt görgetjük azoknak a programpontoknak a listáját, amelyeket nem érkezünk megtárgyalni" – szögezte le Šimečka.
Forrás: TASR
Piros 7es



