
TE BUZERANT!
SMER: Korčok egy tipikus köpönyegforgató
2023. aug. 30.


Szinte meg sem száradt a festék Ivan Korčok jövő évi elnöki tisztségért való indulását bejelentő sajtóhíren, a Róbert Fico vezette SMER-SD máris kiadott egy olyan nyilatkozatot, melyet a korábbi külügyminiszter biztosan nem tesz ki otthon a vitrinbe.
„Ivan Korčok egy tipikus köpönyegforgató”
– summázta a korábbi budapesti szlovák nagykövet „érdemeit” Fico pártja.
Korčok egy zsoldos, aki már több politikai pártot is kiszolgált, kezdve a HZDS-szel, majd a SDKÚ-val, a SMER-SD-vel, legutóbb pedig Igor Matovič hűséges minisztere volt.
Némi ellentmondás azért megfigyelhető a nyilatkozatban, nem kicsit megmosolyogtató, hogy Korčok bűnlajstromán a SMER-SD-nél szerepelnek Korčok korábbi SMER-SD-nek végzett munkái. De van tovább is!
Soros civil szervezetei és médiája Andrej Kiska után egy újabb Zuzana Čaputovát kínálnak fel. A Smer világosan kimondja: köszönjük, nem kérünk belőle! Az ország élén olyan embernek kell állnia, aki számára egyértelmű Szlovákia szuverén külpolitikája, aki a békéért harcol és aki képes az ország számára előnytelen idegen érdekeket elutasítani. Ezek közül Korčok úr egy feltételt sem teljesít.
Nehéz nem egyetérteni a Smer nyilatkozatával.
Forrás: SITA
Nyitókép: TASR

Piros 7es


