A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Képernyőfelvétel 1141

"Sokszor érezzük úgy, hogy saját szülőföldünkön olyanok vagyunk, mint egy idegen elem" 2022. jún. 17.

Mentálhigiénés szakemberként vallja Szathmáry Zsuzsanna, hogy a lelki problémák mérsékelhetők, sőt megelőzhetők. De ő nemcsak az emberi lelkek, hanem a garamkálnai végvár református közösségének a gondozója is. Méry János ma7.sk-n megjelent interjúját szemléztük.

Bevallom, pár hónapja még nem nagyon tudtam, mivel foglalkozik egy mentálhigiénés szakember, és azt sem tudtam, mit jelent pontosan a kifejezés. A beszélgetésünk során kiderült az is, hogy nem vagyok ezzel egyedül a Felvidéken. Ön hogyan határozná meg, mi is valójában ez a tudomány, mivel foglalkozik?

A mentálhigiéné egy modern tudomány, de világkép is, életszemlélet és magatartásmód. Mentálhigiénés szakemberekként valljuk, hogy az emberek lelki problémái mérsékelhetőek, illetve megelőzhetőek. A mentálhigiénés szemlélet és gyakorlat általánosságban az élet minőségének a javítására irányul, közvetve és közvetlenül segíti a lelki egészség fejlesztését, megóvását és fenntartását. A szakemberek, akik ezt a szemléletet képviselik, hozzájárulnak az életigenlő magatartás támogatásához, mérséklik az önpusztító, romboló minták gyakoriságát.

Lelkészként miért fordult a mentálhigiéné felé?

Lelkészként szerettem volna gazdagodni önismeretben, bővíteni eszköztáramat a lelkigondozásban, mélyebbre látni, megérteni jelenségeket, összefüggéseket az emberek viselkedésével kapcsolatban.

Hogyan dolgozik a mentálhigiénés szakember?

A beszélgetések során arra törekszik, hogy feltétel nélküli elfogadással, együttérzéssel és hitelességgel legyen jelen, titoktartási kötelezettséggel. Amikor a klienssel beszélgetünk, nem ítélkezünk, oktatunk, nem diagnosztizálunk, nem befolyásolunk, s nem irányítunk. Nem adunk tanácsot, nem mondjuk meg a kliensnek, hogy mit kell tennie. Azt tartjuk, hogy mindenki a saját életének a szakértője. A mentálhigiénés szakember egy belső úton kísér és támogat, hogy a hozzá forduló kliens megtalálja a saját erőforrásait, az eszközeit, a megoldásokat.

A segítő kapcsolatban az érzelmekkel dolgozunk, mert az élet történéseit, a körülményeket gyakran nem tudjuk megváltoztatni, de a viszonyulásunkat igen.

A beszélgetésekben a segítő meghallgat, figyel, visszatükröz, összefoglal, kiemel, rávilágít, a kliens új összefüggéseket fedezhet fel, lehetősége lesz érzései kimondására, önmaga elfogadására, vagyis a fejlődésre. Kettejük együttműködéséből a kliens számara egy önfeltáró munka jön létre, aminek az eredménye lehet önmaga mélyebb megismerése, s az énképének a gazdagodása.

Képernyőfelvétel 1143

Az igényesen felújított garamkálnai templom (forrás: Szathmáry Zsuzsanna archívuma)

Ön és a férje is református lelkészek, Garamkálnán laknak. Ön itt is szolgál lelkészként, egy olyan faluban, ahol a magyarság aránya 10 százalék körül van. Hogyan került ebbe a faluba?

Férjemmel együtt 23-ik éve szolgálunk a Barsi Egyházmegyében három-három gyülekezetben. Az egykor nagy múltú egyházmegye és annak gyülekezetei létszámban lényegesen megfogyatkoztak, és ez a mi, általunk beszolgált hat gyülekezetre hatványozottan érvényes. 

A kitelepítés nagy csapást mért ezekre a gyülekezetekre, hiszen sok családot Csehországba hurcoltak, Magyarországra telepítettek. Csak Garamkálnán 84 családot érintett a kitelepítés. 

1945 előtt színmagyar falu volt. Jómagam kelet-szlovákiai származású vagyok, a férjem vajdasági, anyai ágon erdélyi gyökerekkel. Budapesten ismerkedtünk meg, ahol mindketten teológiai hallgatók voltunk a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán.

Valójában minden, amiről beszéltünk egyfajta küzdelem: a templom felújításáért vívott harc, a lelkigondozó-szolgálat is egyfajta harc az emberi lelkekért. A mentálhigiénés közösségépítés sem egyszerű dolog gondolom, mivel nagy az érdektelenség és a bizalmatlanság az emberek részéről, de említhetném Garamkálnát, mint küzdelmes végvárat, a maga 10 százalékos magyarságával.

A terep adott volt, ahhoz viszonyultunk, ami fogadott minket itt. Nem készültünk küzdelemre. Az kegyelem, hogy a férjem és én is olyan emberek vagyunk, akik az identitásukban hajlíthatatlanok. Az, hogy magyarságunkban és hitünkben meghajoljunk valaki előtt, az számunkra ismeretlen dolog, nem opció. 

Miközben folyamatos a próbálkozás, hogy az itteni felvidéki magyart megtörjék, és nem is népszerű a magyar itt. Mi sem vagyunk népszerűek.

Elmondhatom, tényleg azt érezzük nagyon sokszor, hogy mi a saját szülőföldünkön olyanok vagyunk, mint egy idegen elem. De a másik oldalt meglepi ez a megtörhetetlenség!

Ahhoz vannak ugyanis szokva, hogy az itteni magyar gyakran meghajol, minthogy inkább állva maradna. Honnan van bennünk ez az erő?

Ez a hitnek a többlete, ebben biztos vagyok. Másrészt örökség, szülői, nagyszülői vonalon. Ezt láttuk, ezt „ittuk” magunkba, hála érte! Az is nagyon fontos, hogy a küzdelemben tudtam, tudok maximálisan támaszkodni a férjemre. A templomépítés is azért ment úgy, ahogy kellett, mert ő tudta, hogy ez meg fog valósulni. Az Úr bízta meg őt ezzel. Szóval a lényeg az, hogy nem véletlenül vagyunk ott, ahol vagyunk. Nekünk ez volt itt a dolgunk. S szoktuk is mondani, hogy ha ez a sok küzdelem ezért a templomért volt, hogy ez megadatott, akkor hála és köszönet érte! S hadd zárjam egy Ady-idézettel, mert a felvidéki végvári küzdelemben gyakran jut eszembe: 

„Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek. / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek”.

A teljes interjú ITT olvasható!