
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Soros arcai
2025. ápr. 22.
Ha szeretnél az ilyen-olyan előítéletek által fűtött paneleken túl is ezt-azt megtudni a szőke, kék szemű pesti zsidó srác családjáról, magyarországi múltjáról, New York-i kezdeteiről, és arról, hogy a rejtélyes rokontól kapott 5000 dollárból (aminek mai értéke kábé 50 ezret dolcsi) hogyan csinált száz milliárdokat, akkor hallgasd meg az alábbi podcastot.
Pogi (Pogácsa Zoltán) összefoglalójából kiderül, hogy hogyan találta el (javarészt) a nyugat-európai gazdagok pénzét a Soros, majd a Quantum befektetési alapjában fialtató talpraesett tőzsdeguru a nagyobb világpolitikai, világgazdasági és pénzügyi trendeket, illetve hogy hogyan spekulált az angol font (valójában az angol nemzeti bank) és más valuták ellen sikerrel.
Amivel ugyan óriási anyagi haszonnal zárta az ügyleteket, ám egyben az általa okozott gazdasági káosz és visszaesés folytán – áttételesen – százezrek munkáját vette el és milliók életét keserítette meg.
Nem is csoda, hogy sokan máig a gonosz szinonimájának tekintik.

Králik Róbert
