CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Stop Beneš!
2025. jún. 3.
A Magyar Szövetség kedd délelőtt „Stop Beneš” címmel tartott sajtótájékoztatót. Gubík László, a párt elnöke bevezetőjében elmondta, az apropót az adta, hogy Peter Pellegrini államfő hajlandóságot mutat a szlovákiai közvélemény megszólítására a dekrétumok ügyében. Illetve az sem mellékes, hogy Szlovák Földalap (SZFA) felújította a gyakorlatot, mely során a II. világháború lezárása után be nem végzett földelkobzásokat.
A Szövetség elnöke aláhúzta, a dekrétumok közül csupán azt a bizonyos tizenhármat szeretnék a múltba száműzni, amelyek a kollektív bűnösség elvén alapulnak, és a magyar, valamint német nemzetet kollektíve megbélyegezték. Hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy ezek a dekrétumok a két állam alkotmányos alapjait jelentik. De nem is az összes, szám szerint 143 dekrétum van a célkeresztben.
Gubík rámutatott, ha dekrétumokban a magyarokat zsidókra cserélnénk fel, azzal a negyvenes évek szellemisége térne vissza. És ez tarthatatlan!
„Ez az ország és az ország politikai kultúrája szempontjából is egy szégyenfolt”
- tette hozzá.
A téma abban a tekintetben is sürgető, hogy napjainkban is ezekre a dekrétumokra hivatkozva vonják el főleg mezőgazdasági területek tulajdonjogát tulajdonosaiktól. Az állam ilyenkor „korrekcióra” hivatkozik, mondván ezeket a földterületeket már korábban el kellett volna kobozni az állam javára, ám erre valamilyen adminisztratív hiba miatt nem került sor, s az állam nevében most eljáró (SZFA) csak rendbe teszi, korrigálja ezeket az eseteket.
A párt pozsonyi székházában megtartott sajtótájékoztatón Gubík mellett részt vett Bugár Viktor, földügyi szakjogász is, aki elmondta, a SZFA nem riad vissza akár olyan „korrekcióktól” sem, amikor pusztán névegyezés alapján tesz a tulajdonosváltozás érdekében lépéseket. Bugárezt az eljárást jogellenesnek nevezte, hiszen a kataszteri törvény előírásai szerint csak a vezeték- és keresztnév nem elég ahhoz, hogy tulajdonosváltásra kerülhessen sor egy-egy ingatlan esetében.
A Magyar Szövetség bízik Peter Pellegrini köztársasági elnök felvetésében, miszerint foglalkozni kell a Beneš-dekrétumok problémás következményeivel. Az ügy előmozdításában nagy szerepe lehet Forró Krisztiánnak, az államfő frissen kinevezett nemzeti közösségi tanácsadójának is, aki ígérete szerint megnyitja az elnöki palotában is a témát.
Rudenz Ulrich



