LIBERNYÁKULUM

Süllyednek a Tisza-szigetek 2025. okt. 10.

Újabb „Sziget” tűnik el a Tisza Párt politikai térképéről. A Harangod Tisza Sziget Nagykálló bejelentette: felfüggesztik működésüket, vezetőjük, Arató Miklós pedig lemondott. A közleményük szerint nem egyszerű helyi vita, hanem rendszerszintű megaláztatás, zaklatás és bizalomvesztés áll a háttérben.

Az indoklás kemény: a tagok szerint „a vezetés folyamatosan zaklatja és megalázza” őket, a párton belül pedig mindennapossá vált a mobbing, vagyis a pszichológiai nyomásgyakorlás és a belső megfélemlítés. Arató Miklós szavaiból egy kiégett, csalódott közösség képe rajzolódik ki, amely egykor változást remélt, most viszont menekül a „mozgalom” belső légköréből.

Ez már nem egyedi eset. Az elmúlt hetekben több Tisza-sziget is hasonló indokokkal jelentette be távozását vagy felfüggesztését. A korábban reményt keltő helyi csoportok sorra adják fel, és egyre inkább az a benyomás alakul ki, hogy a Tisza Párt körül elillant a kezdeti lendület és bizalom.

Pedig az induláskor minden adott volt: új arcok, lelkes aktivisták, a közélet megtisztításának ígérete, és az a látszat, hogy végre valaki képes lesz meghaladni a régi pártpolitikai reflexeket. 

Csakhogy a valóság – ahogy azt most a Harangod Tisza Sziget is megfogalmazta – más lett. A „mozgalom” belső viszonyai, a hatalmi játszmák, a személyi konfliktusok és a bizalmatlanság gyorsabban emésztik a szervezetet, mint bármilyen külső kritika.

A Tisza Párt vezetésében tapasztalható „mobbing”, amiről a közlemény beszél, nem pusztán emberi probléma – politikai is. Egy fiatal, alulról szerveződő mozgalom csak addig hiteles, amíg a tagjai valóban érzik, hogy számít a hangjuk. Ha a belső hierarchia uralkodik el, ha a véleménykülönbséget árulásnak, a lojalitást pedig vak engedelmességnek értelmezik, akkor ott a közösség szelleme hal meg először.

A Tisza Párt mára egyre inkább úgy tűnik, mint egy mozgalom, amelyik elhitte, hogy az országot lehet újraépíteni, csak éppen a saját házát nem tudta rendben tartani. Aki ma elhagyja a „szigetet”, az nem a közösség ellen lázad – hanem talán épp azért, mert komolyan gondolta, amit kezdetben mindenki hirdetett: hogy a politika az emberi méltóságból, nem a félelemből kell, hogy táplálkozzon.