ITT A PIROS, HOL A PIROS
Susko elrendelte Kováčik börtönbüntetésének felfüggesztését
2024. aug. 7.
Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter panasszal élt a jogerősen elítélt Dušan Kováčik volt különleges ügyész ügyében, és a Legfelsőbb Bíróság határozatának megszületéséig felfüggesztette az elítélt büntetésének végrehajtását. Erről a közösségi oldalán közzétett videójában tájékoztatott a miniszter.
Susko a védőügyvéd indítványára élt panasszal, melyet megalapozottnak talált. „Meggyőződésem, hogy Dušan Kováčik ügyében súlyosan megsértették az ügy tisztázására vonatkozó rendelkezéseket” – tette hozzá.
Susko szerint a Legfelsőbb Bíróság 2022-es májusi jogerős döntése emiatt téves megállapításokból indult ki, melynek következtében sérülhettek a vádlott igazságos bírósági eljáráshoz fűződő jogai.
„A panasz, illetve a büntetés felfüggesztése vagy végrehajtásának elhalasztása jogrendszerünk szerves részét képezik, melyekkel évek óta rendelkezik az igazságügyi miniszter” – tette hozzá Susko azzal, hogy biztostani akarja Kováčik számára az igazságos eljáráshoz való jogot.
Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter törvényes és igazságos döntést hozott, amikor panasszal élt Dušan Kováčik volt különleges ügyész ügyében, és elrendelte szabadlábra helyezését – jelentette ki a közösségi hálón Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.
Hozzátette, a Smer-SD elejétől fogva következetesen állította,
hogy Kováčik ügye mintapéldája a „manipulált monstre pereknek”, és a cél Kováčik félreállítása volt, hogy „kikövezzék az utat Igor Matovič politikai jelöltjének, Daniel Lipšicnek”.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy az igazságügyi miniszternek a Btk. szerint joga van panaszt emelni és elrendelni az elítélt szabadlábra helyezését.
„A kormánykoalíció nem fogja senkire rárúgni az ajtót, nem fog bizonyítékokat hamisítani, besúgókat betanítani, nem fog törvénytelenül megvádolni és börtönbe vetni senkit, hogy helyrehozza a 2020 és 2023 között elkövetett igazságtalanságokat. Ez az előző évek kormányait jellemezte” – szögezte le Fico, és hozzátette, a kormánykoalíció erélyesen fog fellépni, de a törvényes keretek között.
A Legfelsőbb Bíróság 2022-ben jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélte Kováčikot csúszópénz elfogadása és büntetőeljárással kapcsolatos információk kiszolgáltatása miatt. A bíróság emellett 100 ezer eurós pénzbírságot is kiszabott.
tasr
nyitókép: sita