CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Szabó József: a legnagyobb hiba, amit az oroszok elkövettek, hogy nyolc évet adtak… 2022. jún. 2.

Szabó József a Facebook-on tette közé helyzetelemzését a háborúról, melyet változtatás nélkül közlünk. „Ukrajna…Mottó: „a legnagyobb hiba, amit az oroszok elkövettek, hogy nyolc évet adtak nekünk arra, hogy felkészítsük az ukrán hadsereget erre a háborúra” – U.S. Department of Defence May 4 2022

Árulkodó a mottónak választott mondat, ugye? Pedig ez pontosan így hangzott el. Ez után fel lehet tenni a kérdést, hogy ki volt az, aki már nyolc évvel ezelőtt előre látta ezt a háborút és számított annak megvívására?

Ám nem ezért kezdtem most bele ebbe a posztba. Valójában arról akarok írni, hogy ugyanazokat a történéseket ki, hogyan látja, miként értékeli a harctéren bekövetkezett eseményeket, azoknak milyen jelentőségük van, esetleg milyen hatással vannak a hadműveletek további menetére.

Az ISW műintézmény értékeléseivel a magam részéről nem akarnék foglalkozni, ám mégis állandóan beleütközök elemzéseikbe, mert magyar oldalon nagyon szeretik idézgetni, így én sem tudom megkerülni azokat. Mindazonáltal az a határozott véleményem elemzéseikről és elemzőikről, hogy az objektivitástól nagyon messze vannak. Nem különb a lengyelek napi helyzetjelentéseket kiadó hasonló intézménye sem (tőlük azért egy-egy napi jelentést már beidéztem).

A minap viszont az orrom alá dugtak egy másik amerikai szakértést a straforttól kb. azzal a kísérő szöveggel, hogy hogyan lesz az elefántból bolha, egy általam hadműveleti jelentőségűnek értékelt áttörésből csak egy harcászati szintű esemény, vagy még az sem (444 az ISW május 28-i jelentése alapján egy „bolhányi területért” folytatott vérözönös harc), az is azonban csak akkor, ha el nem baszarintják – és persze, majd ezután jön az oroszokat kisöprő nagy ukrán ellentámadás

Nos, az első képen ennek az amerikai szakértésnek a remekét látjuk arról, hogy az orosz nagyravágyó tervek hogyan zsugorodnak egyre parányibbá. (Mielőtt folytatnám, le kell szögeznem: én egyik oldal irányába sem vagyok elkötelezett, egyetlen dolognak drukkolok, hogy legyen végre béke, szűnjön meg a vérontás. Viszont, ha már zajlik ez a háború, akkor szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy amennyire csak lehet (nem mindig lehet) hiteles és az objektivitáshoz közelítő információkat kapjon).

Visszatérve az első térképhez: mindenki vessen rá egy pillantást, mert különben nem fogja érteni, amit közölni akarok. Az amerikai szakértők négy olyan tervet tulajdonítanak az oroszoknak, amiből 3 hamvába holt, elkúrták, nem sikerült és jelenleg egyetlen minivé zsugorodott és jelentéktelen harcászati szintű bekerítés féloldalas kísérlete vagy annak inkább elb@carintása van folyamatban. Hát, szerintem ezek közül egy sem igaz. A térképet rajzoló „szakértők” csak egy hibát követtek el: nem néztek utána, hogy a nyilak mögött van-e létező erőcsoportosítás. (És, ha egy szakértő ennyire sem képes, akkor szakértő-e a szakértő?). Igazából nem egy hibát követtek el, van más is, pl. nem néztek rá a harctéri eseményekre (a bolhaf@cnyi terület az kb. Ukrajna 20%-át jelenti, a Donbasz kisöprése meg most van folyamatban – már, ha el nem b@carintyák, nemdebár?)

A legnagyobb, sárga nyíllal jelzett márciusi terv soha nem létezett – legfeljebb az amerikai térképrajzoló szakértők fejében (és csak azért, hogy rámutathassanak még egy oldalról az oroszok balfaszságára). Miért állíthatom ezt biztosan? Hetekkel ezelőtti posztjaimban szereplő általam szerkesztett térképekből teszek fel párat (brit hírszerzési adatok alapján tüntetve fel az erőelosztást) és máris magyarázom: a háború második szakaszára létrehozott orosz erőkoncentrációk soha nem is számoltak ezzel a bekerítéssel, az erőviszonyokat úgy alakították, hogy sem Harkovból, sem pedig a zaporozsjei irányból nem volt semmilyen lehetőség ilyen nagyívű átkarolások indítására.

A harkovi irányban az oroszok csupán annyi erőt hagytak – 3-5 zászlóalj harccsoportot-, hogy hadműveleti védelembe átmenve leköthessenek kb. 3 ukrán dandárt, közte az egyik legütőképesebb alakulatukat, a 92. gépesített lövészdandárt. Azt még a katonai műveltséggel nem rendelkező ember is tudja, hogy 100 km ívű átkarolást 3-5 zászlóaljharccsoporttal lehetetlen végrehajtani.

A déli irányból indítható átkarolásra szintén nem volt megfelelő erő. Ebben a zaporozsjei irányban a háború kezdete óta az 58. hadsereg működött az állományában lévő két gépesített lövészhadosztállyal és egy gépesített lövészdandárral. A katonai célkitűzések márciusi átszabásakor ez a hadsereg semmilyen erősítést nem kapott. Lefordítva ez azt jelenti, hogy az amerikai térképre berajzolt szép, nagy, sárga, déli irányból Dnipro felé mutató nyíl mögött semmilyen orosz erő nem volt. Vagyis: ha nincsen erőcsoportosítás, akkor feladat sincs. A Dnipro felé mutató szép, nagyívű nyilak semmit sem jelentenek, üresek, csak a térképet rajzoló „szakértők” fejében léteztek.

Most akkor vessünk egy pillantást az áprilisi nyilakra is. Ez az Izjum-Velika Novosilka irány lenne. Az tény, hogy Izjum környékén az oroszok az erők hatalmas csoportosítását hozták létre, ami az oroszok főcsapásának irányát jelzi. Abban a hídfőben kb. 22-25 zászlóaljharccsoport áll ugrásra készen. Igen ám, de Velika Novosilkában meg nincs ilyen orosz csapásmérő csoportosítás. Velika Novosilka a fentebb említett 58. hadsereg sávjában van, annak erőit láthattuk, + a DPR hadtestjének van ott, abban az irányban egy gépesített lövészdandárja. Vagyis, semmi olyan csoportosítás, ami gyorsan manőverező átkarolásra alkalmas. Ezek a nyilak is az amerikai szakértők fejében jelenthettek valamit.

Menjünk át a májusi elvetéltnek ítélt nyilakra és mögöttes tartalmára. Izjumban az erő megvan, ám a Donyeck északtól induló nyíl mögött valójában nincs erő. Ez az orosz 8. hadsereg sávja, Mariupol eleste után a hadsereg szinte pihentetés nélkül a frontvonalba vetette be a 150. hadosztályát.

Vagyis, a fronton volt szükség minden erőre, nem pedig egy képzeletbeli átkarolásra. Ráadásul egyetlen leharcolt hadosztály nem képes olyan manőverre, amit a térkép sugall. Tehát, ezen átkaroló nyilak mögött sincs valós tartalom. Nem létezik, nem is létezett ez az elképzelés sem.

És akkor nézzük meg a negyedik, jelenlegi, jelentéktelennek minősített kísérlet, „egérutak” tartamát. Popasznáról már korábban bőven írtam: itt az oroszok áttörték az ukrán védelmet, megsemmisítették a védő 24. gépesített dandárt, közel hasonló sorsa jutott az ukránok 14. gépesített dandárja is, és az orosz erők kijuttak a védelem hadműveleti mélységébe. Az amerikai térképen szerepelő Liman irányból indított átkaroló támadás nem volt a terv része. Ellenben, így utólag, a történések ismeretében már megállapítható, hogy az orosz terv az volt, hogy a popasznai áttöréssel szorosan összehangolva Bilohorivkánál a Szeverszkij Donyecken erőszakos folyóátkelést végrehajtva hídfőt létesítsenek és legalább két zászlóaljharccsoporttal az oroszok elvágják a Sziverszk-Liszicsanszk vasúti és közúti utánpótlási vonalakat teljessé téve a szeverodonyeck-liszicsanszki ukrán csoport műveleti-harcászati bekerítését. Ez a terv bukott meg azzal, hogy a hídfőben az ukránok szétverték az orosz zászlóaljakat. Vagyis, az amerikai térképen ábrázolt terv sem úgy létezett, ahogy azt láttatni akarják velünk.

Mi van akkor most?

Az oroszok hatalmas tűzérségi fölény birtokában elképesztő méretű csapásokat mérnek az ukrán csapatokra (megjegyzem, rengeteg drónt használnak és egyre pontosabbak a tűzpontosításaik), majd utána rohammal vesznek be területeket. Ez nehezebben megy olyan harcmezőn, ahol az ukránok jól kiépített, nagy mélységű védelmi létesítményekkel rendelkeznek. Én korábban úgy gondoltam, hogy a kiépített ukrán védelem mélysége 20 km lehet. A mostani harci eseményeket figyelve viszont módosítani kell ezt a becslésemet, mivel - pl. Popaszna esete is bizonyíték erre – a kiépített védelem mélysége legalább 40 km. Korábban tettem fel képeket arról, hogyan is néznek ki ezek a támpontok. Érdemes visszanézni azokat és így megérti az ember, hogy védő és támadó számára egyaránt miért nagyon nehéz ez a fajta harc. Ezekben az állásokban a harc jellege a katonákat felőrli. Érthetővé válik az is, hogy a kiképzetlen ukrán területvédelmi erők ezeket az állásokat miért nem tudják tartani. Az is világossá válhat, hogy azokon a harcmezőkön, ahol ilyen kiépített állások nincsenek, miért kisebb a védők ellenállása és miért nagyobb a támadó üteme. (lásd pl. a Limanért folytatott harc).

Az oroszok támadó harca is változott: a megtámadandó területet csipeszszerűen alul-felül (vagy jobbról-balra) megkerülik, az utánpótlási útvonalakat elfoglalják vagy tűzérséggel lefogják, majd frontálisan megtámadják az ellenséget, amely (különösen a védelmi állásokkal nem kiépített területeken) visszavonulásra kényszerül – ez történt például Limannál is. A beásott ellenség esetében pedig folytatódik a tüzérségi tűzzel való felőrlés, az állásokból való kimozdulás esetén pedig a visszavonulási utak szintén tüzérséggel való lövése. A termobarikus robbanófejek használata is kezd általánossá válni: ennek hatásosságára is Liman a példa. A frontvonalakat az orosz légierő uralja, a merevszárnyú gépek és a támadó helikopterek egyeduralkodóak, veszteségeik mértéke egyre alacsonyabb. Az ukrán Bayraktar drónok a csatamezőkön egyre kevesebb szerephez jutnak az orosz csapatlégvédelem és légvédelem tevékenységének megerősödése okán.

Azt is látjuk, hogy a támadó fél sok helyen „kóstolja meg” a védők ellenállási vonalát a gyenge pontok kitapogatása céljából. Ahol ilyet talál, és sikerül a védelem harcászati mélységébe kijutni, oda nagy erőket csoportosít át az áttörés kifejlesztése és a védelem hadműveleti mélységébe való kijutás céljával. Ez történt Popasznánál. Persze, nem csak a terület elfoglalása a cél, hanem a védő ellenség megsemmisítése is. Popasznánál a kezdő harcérintkezési vonaltól számítva a védelem 35-km-es mélységébe történt a behatolás és közben az orosz erők két ukrán gépesített lövészdandárt vertek szét, egy területvédelmi dandárt pedig meggyengítettek. Az ukrán félnek a frontvonal más szakaszáról kellett erőt elvonni az orosz támadás ütemének lefékezésére, illetve mostani történés szerint megállítására (bár, inkább az oroszok álltak meg és kezdték megtisztítani az általuk addig elfoglalt területeket, illetve kezdték alkalmazni itt is a fentebb említett „csipeszeket”, az ellenállási vonalak megkerülését). A támadás kifejlesztése során az oroszok három kisebb katlant is kialakítottak, illetve elvágták a szeverodonyeck-liszicsanszki ukrán csoportosítás egyik fő utánpótlási vonalát. Azt is látni, hogy az oroszok tanultak a korábbi hibákból: nem hagynak a hátukban bekerített ellenséges erőket, a támadást csak azután folytatják, hogy a bekerített ukrán erőket megsemmisítik vagy megadásra kényszerítik. Ez a módszer lassítja a támadás ütemét, ám úgy tűnik, hogy az időtényező az oroszok számára most nem játszik. Nem fontos számukra a nagy támadási ütem elérése. Ami viszont fontos, hogy az elmúlt nyolc évben jól kiképzett, február óta kiváló teljesítményt nyújtó nagy harcértékű ukrán csapattesteket megsemmisítse, ellenállását gyengítse, és ezáltal az ukrán politikai vezetést megfossza az ellenállás egyik legfontosabb eszközétől, a hatékony katonai erőtől.

És akkor hogyan állnak most a felek a harctéren?

Egy érdekes táblázatot mellékelek, érdemes kicsit hosszabb időt eltölteni vele (aki ezeket a posztjaimat olvassa, szerintem szánni fog rá időt). Nyugati katonai gondolkodású szakértő összeállítása és számvetése az orosz harcászati elvek alapján arról, hogy hogyan is kell értelmezni és látni a hadjárat második szakaszának erő-eszköz elosztását és céljait, milyen terepszakaszt, illetve közbenső célokat kell elérni ahhoz, hogy sikeresnek lehessen nevezni ezeket a hadműveleteket. A főcsapás iránya a táblázat szerint is a Izjumi hídfőből indul. Az orosz főerők itt vannak, az innen induló hadművelet céljainak térbeli és időbeli elérése a kulcsa a sikernek. A főcsapás irányát három kisegítő csapás támogatja:

1. a Szeverszkij Donyeck folyó vonala Szlovjanszk elérésével. Ez Liman elfoglalását feltételezi, ami múlt héten meg is történt. Az orosz csapatok Szlovjanszktól 12-km-re vannak, ám vár még rájuk egy erőszakos folyóátkelés. Azonban a harctéri történésekből az derült ki, hogy a folyó vonalánál korábban Bilohorivka volt az orosz erők célkitűzése, ott akartak hídfőt létesíteni és onnan kívánták a szeverodonyeck-liszicsanszki ukrán csoportosítás bekerítését teljessé tenni. Ez akkor nem jött be, most viszont Liman elfoglalása után már más helyzet van.

2. A szeverodonyecki kiszögellés, Szeverodonyeck elfoglalásának közbülső céljával. (szerintem Liszicsanszk elfoglalása fontosabb, az ukrán frontvonal azon szakaszának összeomlását egyértelműen Liszicsanszk birtokbavétele jelenti).

3. A Popaszna tengely Bahmut céllal. Orosz szempontból ez a legígéretesebb irány, Bahmutot délkeletről és keleti irányból is már megközelítették az orosz erők, a város az orosz tüzérség lőtávolán belül van.

A kérdés az, hogy a táblázat alapján sikeresnek tekinthető-e a jelenlegi orosz hadművelet. Hát, ha sematikusan a tér és az idő szoros kölcsönhatásában gondolkodunk, akkor a válaszunk nem. Az orosz erők ugyanis a táblázatban meghatározott időablakban a kitűzött térbeli célokat nem érték el. Ráadásul a főcsapás irányában nem is történt semmi azon kívül, hogy már kb. 2 hónapja az oroszok létrehozták az izjumi hídfőt. Mi van akkor azonban, ha (mint ahogyan azt fentebb is jeleztem) az idő nem számít? Hát, az van, hogy más tényező lép a helyébe, ami jelen esetben az ukrán erők teljes megsemmisítése. Egy pillanatra ugorjunk vissza a mottónak választott mondathoz. Az USA-nak 8 évébe került, hogy kiképezze az ukrán haderő gerincét, amely képes volt eddig rendkívül nagy ellenállást kifejteni. Nos, ez a kiképzett haderő pusztul most a szemünk láttára. Lehet, hogy Ukrajna 700 000 tartalékost tud kiállítani, azonban attól, hogy egyenruhában öltöztetik őket, még nem válnak katonává. Az előbb említett 8 év alatt az USA kb. 35 000 ukrán katonát képzett ki. Ez a kiképzett, nagy harcértéket képviselő erő pusztul most a Donbaszban azért, hogy néhány hét időt nyerjenek a tartalékosok kiképzésére. Ezek a kiképzendő tartalékosok viszont nem fognak olyan harcértékkel bírni, mint a most elvesző hadsereg. És, az oroszoknak ott van szinte érintetlenül az izjumi hídfőben 22-25 zászlóaljharccsoportjuk. Egy gárda harckocsi hadsereggel, benne két harckocsi hadosztállyal. Ez a harckocsi hadsereg a donbaszi ukrán front összeomlása után - mert be fog következni, valószínűleg hirtelen - uralni fogja teljes Kelet-Ukrajnát. Vagy, a nyugati frontra átdobva (ahol az ukránok épp most emésztik fel hadászati tartalék erőiket) Dél-Ukrajnát. (Az ukrán vezérkar is számol a donbaszi front összeomlásával, amit bizonyít az a tény is, hogy május 22-én intézkedett Zaporozsje, Dnyipro és Poltava városok védelmi vonalainak a megerősítésére, újabb mélységi védelmi vonalak kiépítésére ezen városok körül. Ráadásul egyre több jele van annak, hogy az ukrán katonák tömegein jelentkezik most már az ún. harctéri fáradtság, ami a harci morál kimerülését is jelenti. És szorosan ezzel kapcsolatosan az sem éppen lelkesítő jel, hogy a Rada elé törvénymódosítást nyújtott be Zelenszkij pártjának a képviselője, amely lehetővé tette volna minden szintű parancsnok számára a helyüket elhagyó, vagy megadásra biztató katonák helyszínen való agyonlövését – szerencsére, még volt annyi ész a képviselőkben, hogy végül ezt a javaslatot visszavonták).

A hadműveleti területek aktuális helyzete

Harkov irány: Az ukránok által ellentámadásnak mondott előrenyomulás teljesen kifulladt. Mondjuk, nem csoda, mert innen is erőt csoportosítottak át a donbaszi irányba (legalább egy dandárt). A Harkovtól keletre létesített hídfőt az ukránok még tartják, ám azt az oroszok ellenőrzik. Az ukránoknak itt nincs elég erejük arra, hogy a hídfőből támadást indítsanak.

Izjumi hídfő: négy teljesen feltöltött és pihentetett orosz gépesített lövészdandár van az első vonalban. Izjum környéken további orosz erők várakoznak: légideszant alakulatok és az 1. gárda harckocsihadsereg harckocsi hadosztályai. A kérdés az, hogy milyen a harcértékük. Semmilyen adat sincs arról, hogy feltöltésük emberanyaggal, nehéz technikával és fegyverzettel milyen szinten történt meg. Annyit tudok csak, hogy az izjumi áttörést a 6. harckocsi ezred hajtotta végre, ám a harcok után az ezredet a veszteségei miatt ki kellett vonni a frontvonalból. Ennek a hadseregnek két harckocsi hadosztálya és két gépesített lövészdandárja van – amennyiben a feltöltésük megtörtént és a harcértéküket ezek az egységek és magasabb egységek visszanyerték, akkor rendkívül nagy veszélyt jelentenek a visszavonuló ukrán csapatok hátában. A Szeverszkij Donyeck folyó folyásirány szerinti balpartját az oroszok uralják, Liman elfoglalása után kijutottak a folyóhoz és mai hírek alapján Szvjitagorszk felé nyomulnak. Az oroszok északról és nyugatról Szlovjanszk ostromára készülődnek.

Szeverodonyeck: A város nagy részét az oroszok elfoglalták. Az ukrán erők egy része még tartja a város ipari körzetét, illetve a repülőtér környékét. A netre felkerült videók alapján nem valósak azok az ukrán híresztelések, hogy a lakóépületek 90% elpusztult. A lakónegyedben harcok nem nagyon voltak, az ukránok harc nélkül vonultak vissza.

Liszicsanszk: a donbaszi front kulcserődítménye. Szeverodonyeck irányából lehetetlen bevenni. Épp ezért dél-keletről, a Szeverszkij Donyeck folyó jobb partján előrenyomulva fogják az oroszok támadni a város, illetve Liszicsanszktól észak-nyugatra az oroszoknak előbb vagy utóbb át kell kelniük a Szeverszkij Donyecken, hídfőt létesíteni és jelentős erőket átdobni a folyó jobb partjára.

Popaszna irány: Bahmut irányából az ukrán erők két zászlóaljharccsoport harcba vetésével próbálják meg felszámolni a Bahmut Liszicsanszk főútvonal és vasút orosz blokádját, illetve visszavetni az orosz erőket Popaszna irányába. Ugyanakkor dél-keletről az orosz erők elérték Bahmut külterületét. (pont az történik, amit előző posztomban jeleztem).

Donyeck: az orosz erők elégtelen volta miatt váltakozó intenzitású kisebb összecsapások. Avgyivkaja megerődített városa feltartóztat minden orosz támadást. Az oroszok most a város megkerülésével próbálkoznak.

Zaporozsjei irány: kisebb csaták.

Herszoni front: ahogy korábbi posztomban előre jeleztem, az ukránok ellentámadást indítottak a frontvonalon. A hadműveleti cél: Nova Kakhovkánál a Dnyeperrhez való kijutás, közben legalább három részre osztani a Dnyeper jobb partját megszálló orosz erőket. A támadás indításakor az oroszok megelőző csapást mértek az ukrán DÉL műveleti parancsnokság vezetési pontjára. Az ukránok három irányból kezdtek támadást, a hadművelet ötödik napján még az orosz védelem harcászati mélységébe sem jutottak ki. A támadó erők ki vannak téve az orosz tüzérség tüzének és repülőgépeik csapásainak. Kevés adat alapján az mondaható, hogy a támadás eddig kudarc, ám szerintem az ukránok a támadást még nem állították le, folytatni fogják a támadó hadműveletet.

A Kígyó-sziget is fontossá vált a számukra. Legalább két támadást intéztek a sziget ellen két héttel ezelőtt, ám a támadásokat visszaverték. Az oroszok erős légtérfigyelést és légvédelmet telepítettek a szigetre.”

Szabó József/FB