MAGYAR KÁRTYA

Szájhősök országa 2022. ápr. 30.

A héten Lengyelország és Dicső Hazánk, vagyis Szlovákia megegyezett, hogy ezentúl a lengyel légierő védi majd a Tátrai Tigris légterét. Semmi gond nem lenne ezzel, ha épp nem a legnagyobb szájhősök országa lenne ez.

Gyerekkoromban mindig megmosolyogtam, amikor egy messziről ugató kutya felé közeledve a csaholó eb bátorsága egyre fogyott, majd mielőtt közel érhettem volna hozzá, farkát a lábai közé húzva szűkölve menekülőre fogta a dolgot. Sokszor érzem úgy, hogy pont ilyen szájhősök országában élünk.

Miközben az ukrán és az orosz hadsereg az utolsó erejüket összeeszdve feszül egymásnak a mindent eldöntő csata előtt, kis hazánk politikusai nem győznek olyan karakán kijelentésekkel egymásra licitálni, amiből 

az ember arra következtethetne, hogy világverő hadsereggel, de legalábbis egy bárkivel a harcot felvenni képes katonasággal rendelkezünk. Mind tudjuk, hogy a valóság köszönőviszonyban sincs ezzel a magabiztossággal. 

A szlovák választópolgárok hátán felkapaszkodó politikusvéglények olyan hangnemet ütnek meg Oroszországgal szemben, mintha baj esetén (és a baj alatt a háborút értem) legalább pár napig ellen tudnának állni a sokat látott orosz erőknek. A NATO-val a hátuk mögött valóban nagy a szájuk, ám nehézen látszik olyan forgatókönyv, hogy egy esetleges Szlovákia elleni agresszió esetén bármelyik szövetségesünk is megmozdítaná értünk a kisujját. Persze küldenének kiszuperált fegyvereket, ha már mi is kiszuperáltuk a sajátjainkat Ukrajnának, veregetnék a vállunkat a közösségi médiában, telesírnák értünk az esti híradót. De azon túl? Azon túl jók vagyunk gyepűnek. A NATO majd akkor fog megindulni, amikor már a német határt veszélyezteti a gonosz birodalma – ahogy újabban nevezik Oroszországot.

Persze ez csak amolyan szerzői túlzás volt részemről, nem kell komolyan venni. Azt viszont annál inkább mérlegre kell tennünk, hogy

a szlovák külügy milyen felfuvalkodott módon leckézteti azt a Magyarországot, amelyik az északi szomszédjával ellentétben bizony komoly fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt évtizedben az ország biztonságának biztosítása érdekében.

Bizony-bizony, Magyarországon vannak röpképes vadász-repülőgépek, vannak modern páncélosok és vannak jól kiképzett katonák is. Tudjuk, Szlovákia is részt vett különféle NATO-hadműveletekben Afganisztánban, Cipruson, Irakban. De ott zömmel a NATO fegyverzetét használták, arról nem is beszélve, hogy az ott szolgálatot teljesítők zöme ma már a korai nyugdíj édes gyümölcseit élvezik.

Szóval lehet szájhősködni. Óriási szerencséje van Szlovákiának, hogy Arpád Soltész nem egy látnok, csak egy pancser, aki egy padba, a szamárpadba ültethető Jaroslav Naď-gyal és Ivan Korčokkal. Ahogy 

az is szerencse, hogy a magyar kormány tagjai se nem szlávok, se nem germánok, akik az országukat ért folyamatos inzultusokat nem egy hülyegyereknek kijáró elnéző mosollyal, hanem a teljes haderő határokon való átdobásával torolná meg.

Én kérek elnézést – a szlovákok helyett. Pedig az ő dolguk lenne a moslékkeverő fával jól hátba vágniuk a külügyminisztert és a habzó szájú cimboráját, amiért a saját kreténségüket folyamatosan a magyarok elleni hergeléssel igyekeznek elfedni. Az ilyen szájhősöknek egyébként is ez a sorsuk: egyszer jön valaki, aki helyre teszi őket. De addig is 

megvédjük helyettük a lengyel barátainkkal az országukat – mert civilizált országok így csinálják.

Borítókép: cz24.news