Szárnyal(t) a BUX 2023. aug. 18.
A magyar blue chipek az év elejétől nagyot mentek, összesített negyedéves profitjuk a második helyre volt elég a történelmi rangsorban.
Számolt be rola a Világgazdaság.
A BUX index négy vezető részvényét – OTP, Mol, Richter és Telekom – tekintve a várt 6 százalék körüli csökkenéssel szemben mind év per év, mind negyedév per negyedév alapon 20 százalék fölötti profitbővülést könyvelhetett el. A BUX-index 92 százalékát adó blue chipeknél ez az 511 milliárd forintos összesített eredményt tekintve a történelmi második helyre elegendő, hiszen tavaly a harmadik negyedévben felállított 551 milliárd forintos csúcsot nem sikerült túlszárnyalni. De ha a négy negyedéves átlagot vesszük, akkir is történelmi csúcsra emelkedett az index a 400 milliárd forintos összértékével.
A budapesti tőzsde így megközelítette a történelmi csúcsát, de - mint tudjuk - a fák sem nőnek az égig, ezúttal is megfordulni látszik a széljárás.
A fordulásban számos tényező játszik közre. Ilyen a nemzetközi hangulat romlása vagy az, hogy az elkövetkező negyedévekben valószínűleg ezt a magas értéket nem tudják a részvények megismételni.
Ha a további okok is érdeklik, olvassák el a VG cikkét!
A Budapesti Értéktőzsde BUX-indexe tehát elmondható, hogy jó kondiban van. A pozsonyi értéktőzsde indexe pedig... ő, az nem is létezik.