AMMARHA!
Százezrek tüntettek Franciaországban a béremelésekért
2026. nov. 6.
Százezrek vonultak ismét utcára a francia nagyvárosokban csütörtökön a szakszervezetek felhívására a vásárlóerő és a bérek emelését követelve – írja az MTI.
A felhíváshoz csatlakoztak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt több mint egy hónapja tiltakozó diákok, valamint az egykori sárgamellényesek, a közalkalmazottak, a magánszférában dolgozók és a nyugdíjasok szervezetei is.
A hatóságok mintegy 250 tüntetést engedélyeztek országszerte, s a korábbi megmozdulásokat kísérő erőszakos cselekmények és fosztogatások elkerülése érdekében a belügyminisztérium ismét 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra. A Párizsban szervezett legjelentősebb menet elindulása előtt, a délelőtti órákban a rendőrség 270 ezer tüntetőt számolt össze 180 vidéki felvonuláson, míg a szervező CGT szakszervezet első becslése szerint ugyanebben az időben 250 ezren vonultak már békésen az utcákon.
„Régóta tudjuk, hogy ez a nap sikeres lesz, és felülmúljuk a korábbi demonstrációkat” – mondta a CGT főtitkára, Sophie Binet a párizsi tüntetés előtt.
Piros 7es



