7832

Szent László születését és szentté avatását ünnepeljük 2023. jún. 27.

A történelmi hagyomány szerint valamikor 1040 körül ezen a napon született Árpád-házi Szent László magyar király, aki az államalapító Szent István halála utáni zűrzavaros időszakot lezárva nemcsak megszilárdította a Magyar Királyság belső rendjét, de lerakta az alapjait annak, hogy a királyság Európa egyik meghatározó államává váljon.

Ma sem tudjuk pontosan, hogy hol és mikor született a szentté avatott királyunk, csupán annyi bizonyos, hogy valahol a Lengyel Királyság területén látta meg a napvilágot. A feltételezések szerint valamikor 1040 körül, a néphagyomány – az azonos napon történt szentté avatás miatt – június 27-ét tartja László születési idejének. Apja I. Béla magyar király, anyja a Piast-házból való Richeza lengyel hercegnő volt. László gyerekkorát lengyel földön töltötte, Gallus Anonymus lengyel krónikaíró szerint majdnem lengyellé is vált, ráadásul még a neve is szláv eredetű volt.

Száműzött apjával 1048-ban tért haza a népes család (4 fiú és 3 leánygyermek) Magyarországra, Béla megkapta az ország egyharmadát hercegségként bátyjától, I. Andrástól. A király fiának, Salamonnak a megkoronázásán részt vett László is, ezzel legitimálva az akkor még gyermek uralkodó trónöröklését.

A koronázás után kiéleződött a konfliktus I. András és Béla herceg között, így 1060-ban ismét kénytelenek voltak Lengyelországba menekülni, onnan azonban egy hadsereg élén tértek vissza, és Béla csatában le is győzte I. András seregét, aki később belehalt a csatában szerzett sérüléseibe. Ezt követően Béla fejére helyezték a koronát. I. Béla 1063-as halálát követően László és testvérei ismét Lengyelországba menekültek, mivel Salamon IV. Henrik német király seregeivel szerezte vissza a trónját.

A német seregek kivonulása után II. Boleszláv lengyel király seregei élén az elsőszülött Géza, László és Lambert hercegek visszatértek Magyarországra, ahol tárgyalásos úton osztották fel a hatalmaz. I. Béla fiai dukátust (hercegséget) kaptak. A békés rendezést követően ismét megkoronázták Salamont, ám 1071-ben a besenyők legyőzését követően Salamon és Géza összeveszett a hadizsákmányon. A következő évben Bizánc ellen vonultak a hercegek a királlyal, ám Béla fiai úgy érezték, hogy az egész hadjárat csak amiatt szerveződött, hogy lemészároltassa őket Salamon. A király titokban német segítséget kért a hercegek ellen, akik viszont a morvák és VII. Gergely pápa támogatását sikerült megszerezniük. 

A változó hadiszerencsét hozó háborúskodásból végül Géza és testvérei kerültek ki győztesen, Salamon kénytelen volt a nyugati országrészbe menekülni.

A háborúskodás végén Gézát királlyá választották, László megkapta a dukátust. 1074-ben sikeresen védték meg birtokaikat Salamon és IV. Henrik seregeitől. Géza az apjához hasonlóan rövid ideig, az 1077-ben bekövetkezett haláláig ült a magyar trónon, Vácon temették el az általa emelt bazilikában.

Annak ellenére, hogy Gézának volt két törvényes fiú utóda, a rendek a pápa által is támogatott Lászlót választották királynak. Egyes feltételezések szerint kétszer is megkoronázták I. Lászlót, de olyan legenda is él, miszerint egyszer sem, mivel „égi koronára vágyott”.

I. László a trónra kerülését követően azonnal nekilátott az ország belső viszonyainak rendezéséhez. 

A törvénykönyve rendezte a szolgasorba jutott lakosság és a magántulajdon problémáját, utóbbit roppant szigorú büntetések terhe mellett. Az évtizedes viszályok során ugyanis drasztikusan romlott az országban a közbiztonság, mindennapossá váltak a betörések, a rablások és a gyilkosságok. Törvénybe foglalta a nemesi jogokat, számszerűen korlátozta a lovak és az ökrök kivitelét az országból.

Az 1092-ben kiadott (valójában legkésőbb keletkezett) I. törvénykönyvében az ismét felerősödő pogány szokások visszaszorítására hozott törvényeket gyűjtötte egybe. Továbbá korlátozta az akkor épp legálisnak számító papi házasságot, hogy ezzel is védje az egyház vagyonát, rendelkezett az elpusztított templomok újjáépítéséről, megakadályozta a keresztény hitre tért muzulmánok visszatérését a muszlim hitre, rendelkezett a temetések helyszínéről és a házasság intézményéről.

I. László miután megszilárdította az ország belső rendjét (valójában ellenkirályként), igyekezett rendezni a viszonyát Salamonnal is. Előbb tárgyalások, majd fegyverek útján igyekezett érvényt szerezni az akaratnak, végül 1080-ban Salamon lemondott a magyar trónról és átadta Lászlónak a koronázási jelvényeket. Cserébe Salamon birtokot és jövedelmet kapott, ám az nem volt hatalommal összekötve.

Szent László uralkodása idején egyedül birtokolta a hatalmat, nem létezett a dukátus intézménye.

Salamon ugyan 1082-ben megkísérelt egy összeesküvést szőni László ellen, ám sikertelen volt a kísérlete, ezért előbb Visegrádba zárták, majd a besenyőkhöz menekült.

Noha VII. Gergely pápa igyekezett hűbéresküt kicsikarni I. Lászlótól, a király arra nem volt hajlandó, végül a pápa beérte azzal, hogy a császár elleni invesztitúraharc során az egyházfő mellé állt a magyar király. Salamon halálát követően azonban már nem volt Lászlónak szüksége a pápa támogatására, így fokozatosan eltávolodott tőle.

László király nővérének, Zvonimir horvát király özvegyének hívására 1091-ben bevonult a Horvát Királyságba, ahol elfoglalta a Száva folyótól északra fekvő Szlavóniát. A horvátoknak ugyan sikerült megakadályozniuk, hogy az egész királyságot elfoglalja, de László sikeres hadjárata évszázadokra meghatározta a Magyar Királyság külpolitikáját, mely a balkáni terjeszkedést tűzte ki célul. A

A megszerzett Szlavóniát I. Géza fiára, Álmos hercegre bízta.

Mivel II. Orbán pápa nem ismerte el László horvátországi hódításait, a magyar király átpártolt IV. Henrik oldalára, aki áldását adta a megváltozott erőviszonyokra. Szlavónia után a Szerémség és Belgrád elfoglalása következett Bizánc rovására, azonban ezeket a területeket 1092-ben visszaszerezte a keleti császárság. A kipcsakok támadását követően az őket felbujtó Kijevi Rusz ellen vezetett büntetőhadjáratot, majd beavatkozott a lengyel belviszályokba is.

A Képes Krónika szerint 1095-ben francia, angol és spanyol lovagok keresték fel a magyar királyt, hogy álljon a keresztes hadak élére és foglalja el Jeruzsálemet, ám a cseh trónviszályba való beavatkozás miatt László ezt elutasította. A cseh hadjáratra készülve, Morvaországba érve betegedett meg, majd hunyt el I. László – a hagyomány szerint Nyitrán – 1095. július 29-én.

I. László a halála előtti évben gondoskodott a trónutódlásról hazahívta és utódjául jelölte ki Álmos herceg öccsét, Könyves Kálmánt.

László szentté avatását III. Béla kezdeményezte, amire 1192. június 27-én került sor.