RIA-RIA
Szerbia is kipipálva, továbbjutott Eb-csoportjából a férfi kéziválogatott
2024. jan. 15.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-27-re legyőzte Szerbiát a németországi Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, és 100%-os teljesítményével továbbra is vezeti a csoportját.
A férfi labdarúgóink tavaly megmutatták, hogy egy selejtezősorozaton belül hogyan kell legyőzni Montenegrót és Szerbiát is, ebből a receptből szeretett volna főzni a kéziválogatott is, akik az első fordulóban Montenegró ellen az első hozzávalót már be is gyűjtötték. A szerbek viszont valamivel nagyobb játékerőt képviselnek, mint a montenegróiak, így a második hozzávaló beszerzése elsőre nehezebbnek tűnt. A szerbek a nyitókörben a csoport megnyerésére legnagyobb esélyesnek tartott Izland ellen értek el döntetlent, aminek valószínűleg annyira nem örültek, hiszen pár perccel a vége előtt még három találattal vezettek.
Montenegróhoz hasonlóan a szerbekkel sem mostanában csaptunk össze, az utolsó egymás elleni találkozóig egészen 2016-ig kell visszamennünk, akkor a vb-selejtezőn oda-vissza sikerült őket megvernünk.
Lassú iramban indult a mostani mérkőzés, az első gólra több mint két percet kellett várni, azt a szerbek szerezték. 7-5-ig nagyjából ők irányítottak, mi folyamatosan futottunk az eredmény után, de nem engedtük, hogy kettőnél több góllal meglépjenek. 7-5-nél egymás után négyszer is betaláltunk, majd sikerült meglépnünk hárommal, de ahogyan Montenegró ellen, most sem úgy alakultak az utolsó percek, ahogyan szerettük volna. Montenegró döntetlenre mentette a félidőt, szerencsére a szerbek ellen egy találatnyi maradt az előnyünkből.
A második játékrész elején is felváltva estek a gólok, igazából egyik csapat sem tudott meglépni, majd Palasics helyére Bartucz érkezett a kapuba, és ez végül fordulópontnak bizonyult. A Tatabánya hálóőre sorra mutatta be a nagyobbnál nagyobb bravúrokat, míg elől Bánhidi vezérletével szórtuk a gólokat.
A jó védekezésnek és a precíz támadójátéknak köszönhetően megléptünk öttel, de a végére majdnem ez is kevésnek bizonyult. A szerbek nagyon megnyomták az utolsó 5 percet, de szerencsére utol már nem tudtak érni minket, bár a végét teljesen el lazáztuk, egy gól azért maradt az előnyünkből. A második győzelmünknek köszönhetően pedig biztossá vált, hogy továbbjutunk a csoportból és ott leszünk a kölni negyeddöntőben, de egy mérkőzés még vár a csapatra, kedden Izland ellen lehet feltenni a koronát a csoportbeli teljesítményünkre.