ZSÍR

Szerda esti blues: Bob Dylan - North Country Blues 2023. máj. 24.

Bár mai előadónkra nem feltétlenül a bluesban elért sikerei révén emlékezünk, ám kétségtelen, hogy stílusok sokaságára, így a bluesra is rányomta a bélyegét a ma 82. életévét ünneplő irodalmi Nobel-díjas zseni, Bob Dylan, aki egész generációk számára mutatott utat.

Robert Allen Zimmerman 1941. május 24-én született a Minnesota állambeli Duluthban litván, orosz és ukrán felmenőktől. Dylan fiatalkorában a rádióban hallható blues és country előadók, majd a korai rock and roll előadók hatására kezdett zenélni. Legkorábbi ismert felvételét 1956 decemberében készítette két barátjával. 1959-ben már turnézott, akkor még Elston Gunn néven lépett a színpadra, ráadásul a zongora mögé ült be. 

Egyetlen egyetemen töltött éve alatt a rock and rollról a figyelme az amerikai folk és folk rock felé fordult, ekkoriban kezdte használni a Bob Dylan nevet is. 1961-ben New Yorkba ment, ahol kis klubokban lépett fel, ahol gyorsan felfigyeltek a tehetségére, és még abban az évben leszerződtette a Columbia Records.

Első nagylemeze 1962. márciusában jelent meg, többségében blues-, folk- és gospel feldolgozásokat tartalmazott. Noha a lemezt jól fogadta a közönség és a kritika is, a következő évben megjelent The Freewheelin’ Bob Dylan lemezen már egy ereje teljében lévő dalszerzőt ismerhetett meg a közönség, noha több dalnak az alapjait már létező bluesok és balladák dallamaiból vette. Dylan szövegírói stílusa ekkor kezdett kikristályosodni, hiszen verseiben politikai és szociális kérdéseket boncolgatott, ami akkoriban merőben szokatlan volt.

A hatvanas évek elején kibontakozó polgárjogi mozgalom rendezvényein rendszeres vendég volt Bob Dylan, ami aztán a harmadik lemezén is erősen érződött. A The Times They Are A-Changin’ 1964-ben jelent meg, zeneileg sokkal puritánabb az elődeinél, tematikája pedig szociális kérdésekre, elsősorban a rasszizmusra fókuszált. Ekkoriban már szűkösnek kezdte érezni a folk zene társadalomformáló hatását, így a következő lemez, az egyetlen éjszaka alatt rögzített Another Side of Bob Dylan (1964) könnyedebb hangvételűre sikeredett, egyben az eltávolodását is jelentette a folktól.

1965-re gyökeresen átalakult Dylan zenei világa. Egyrészt a The Beatles hatására (akik le sem tagadhatták Dylan hatását) az A oldalra egy sokkal fiatalosabb, rock and rollos dalokkal, a B oldalra pedig akusztikus merengésekkel teli albumot tett le az asztalra Bringing It All Back Home címmel. Ez év júliusában rocktörténeti mérföldkőként első művészként lépett a közönség elé elektromos erősítésű zenekarral. A közönség egy része kifütyülte a zenekart az elektromos hangszerek miatt

Dylan következő lemeze, a Highway 61 Revisited ugyanebben az évben jelent meg. Ez már egy ízig-vérig rocklemez volt több blues dallal, rajta a zenész legnagyobb slágerével, a Like A Rolling Stonenal. A közönség ismét kifütyülte Dylant az első koncerten az új műsorral, mivel nem tetszett nekik az új irányvonal, ám később barátságosabb fogadtatásban részesült, és a lemez is kiváló helyezéseket ért el a listákon. A következő évben megjelent a Blonde on Blonde, amit sokan Dylan egyik csúcsalkotásának tartanak. A zene minden korábbinál bluesosabb lett, megtartva a szürreális szövegvilágot. A turné igazán különleges forgatókönyv szerint zajlott: a koncertek első felében Dylan egy akusztikus gitárral és szájharmonikában lépett egyedül a közönség elé, majd a második részben elektromos gitárra váltott, és csatlakozott hozzá a zenekara. Mondani sem kell, a második rész ismét füttykoncerteket hozott magával.

Az európai turné után 1966. július 29-én Bob Dylan motorbalesetet szenvedett, aminek következtében eltörte a nyakát. Hosszú szünet következett, ami jól jött a zenésznek ahhoz, hogy kicsit elvonuljon a világtól. Az új lemezre így szokatlanul sokáig, közel másfél évig kellett várni, ami 1967 decemberében jelent meg John Wesley Harding címmel. Az előző rockos lemezek után egy sokkal csendesebb, visszafogottabb albummal jelentkezett a mester. A lemezen szerepel a Jimi Hendrix által is feldolgozott All Along The Watchtower is. A következ, 1969-ben megjelent Nashville Skyline ismét változást hozott, ezúttal country dalokat rögzített az albumra, amelyen még Johnny Cash is énekelt. 

A hetvenes évek nem indultak túl jól, a Self Portrait lemezt kimondottan rosszl fogadta a kritika, ám a New Morning country rockjára ismét vevő volt a közönség, hiszen felmelegítette az 1967-es album receptjét. Ugyanebben az évben két dallal hozzájárult George Harrison nagysikerű szóló bemutatkozásához, az All Things Must Pass tripla lemezen. 

1971-ben Dylan három dalt rögzített, melyekkel visszatért a proteszt dalokohoz – George Jackson, a Fekete Párduck vezérének meggyilkolása adta az apropót. A következő évben dalokat írt a Pat Garrett and Billy the Kid western filmhez, ami elhasalt a pénztáraknál, ám ennek köszönheti a világ a Knockin' on Heaven's Door című dalt, amit Dylan mellett a Guns 'N Roses is a legnagyobb slágerei között tudhat.

Mai visszatekintésünket itt hagyjuk most abba, hiszen még a felénél sem járunk, és bőven lesz még miről írni a jövőben is, hiszen Bob Dylan fantasztikus életműve lassan hetven éves múltra tekint vissza. Mai dalunk az 1964-es, The Times They Are a-Changin' lemezről visz minket vissza egy olyan időbe, amikor a zene még valóban társadalomformáló erővel bírt.