ZSÍR
Szerda esti blues: Richie Kotzen - Riot
2023. szept. 6.
Napjainkra a gitárhősök ritkábbak a fehér hollónál, holott a nyolcvanas években szinte tobzódtunk a tehetségesnél is tehetségesebb gitármágusokban, akik a hihetetlenül magas szintű hangszeres tudásukkal ejtették egyik ámulatból a másikba a hallgatóikat.
Mai vendégünk azon gitárhősök egyike, akinek sikerült tényleg jól öregednie (ellentétben például Yngwie Malmsteennel...), noha öregnek még koránt sem nevezném. A stílusok sokaságában bizonyító, kiváló muzsikus, Richie Kotzen, a maga 53 éves korával a gitárhősök fiatalabb generációjához tartozik.
Richard Dale Kotzen Jr. 1970. február 3-án született az USA-ban, a Pennsylvania-i Readingben. Már egészen fiatalon, ötéves korában zongorázni kezdett, ám hétévesen meghallotta a Kiss muzsikáját, és onnantól fogva el is dőlt, hogy melyik hangszernek lesz a mestere.
Zenei karrierjét 1987-ben kezdte, az első szóló lemeze az eddigi 22-ből két évvel később látott napvilágot, rajta a nyolcvanas évek végét jellemző instrumentális rockmuzsikával. Kotzen már ezen a lemezen is félelmetes zenei arzenált villantott, ám a zeneiség sem hiányzott a dalokból. Az 1990-ben jelentkező Fever Dream lemezen viszont már énekelt is, nem is rosszul!
1991-ben hatalmas lehetőséget kapott, amikor az épp csak leszálló ágba kerülő (akkoriban ezt persze még nem lehetett tudni) hajmetal legenda, a Poison leigazolta. Velük egy lemezt (Native Tongue -1993) készített, ám még a lemez megjelenésénekz évben el is hagyta a hajmetalosokat, hogy ismét a szólókarrierjére koncentrálhasson.
Az elkövetkező időszakba egészen változatos, funk, blues, soul, r&b hatásokat is mutató lemezeket készített, de olyan nagyságokkal is együtt dolgozott, mint Glenn Hughes vagy T.M. Stevens, Greg Howe révén pedig két igazán kiváló fúziós jazz rock albumot is készített.
1999-ben Kotzen ismét egy korábban nagy népszerűségnek örvendő hard rock zenekar, a Mr. Big gitárosa lett, akikkel két stúdiólemezt (Get Over It - 1999, Actual Size - 2001), egy válogatáslemezt és egy koncertelemzt készített. A Mr. Big-es kitérő alatt továbbra is készültek a szólólemezek, hol bluesosabb, hol jazzesebb, hol rockosabb megközelítéssel, a közös jellemző bennük a magas minőség volt.
Muszáj kitérnünk a The Winery Dogs nevet viselő hard rock/blues rock/progresszív rock szupergrupra, amit Kotzen Billy Sheehan basszerossal és Mike Portnoy dobos-zsenivel rakott össze. A banda máig működik, legutóbbi (harmadik) lemezük idén februárban jelent meg.
Egy további érdekes kollaborációja Smith/Kotzen néven jelent meg, ahol hősünk az Iron Maiden bárdistájábval, Adrian Smith-szel közösen adott ki egy lemezt 2021-ben, ám megerősítették a folytatás érkezését is.
És végezetül megemlíteném Kotzen saját magának készített ajándékát, amivel az 50. születésnapjára lepte meg magát, egy 50 dalt tartalmazó tripla lemez, a 50 for 50. Kiváló hallgatnivaló!
Richie Kotzen munkássága tulajdonképpen csont nélküli, végig magas minőséget képviselő lemezek sorozata, melyekből egy valami bőven kiviláglik: gitározni igazán csak a blueson keresztül lehet megtanulni.
Mai dalunk nagylemezen nem, csupán kislemezen jelent meg 2018-ban. Kiváló hallgatnivaló, ami átlendít minket a hét hátralévő napjain, hogy aztán lazíthassunk egy jót a hétvégén.