ZSÍR

Szerelem, hálál, robotok... önutálat 2025. máj. 23.

Azt hiszem el fog veszni a hangom a dicsérő kritikák közt. Azt is meg tudom majd mondani, melyik oldal fog jó véleményt nyilvánítani a Love, Death and Robots antológia minőségéről. Komolyan mondom, ha emiatt nem kapok munkát az iparban, az nagyon sajnálatos lesz.

Nem akarom negatívan kezdeni, így a múlttal kell kezdjem.

A Love, Death and Robots úgy vélem sok kezdő animátornak adott reményt arra, hogy rövid animációk formájában is lehet minőségit alkotni. Az antológia lényege ugyanis az volt, hogy zsánertől film technikától és narratívától függetlenül teret adjon az eredetiségnek, vagy olyan adaptációknak, melyek alapműveiről addig csak bizonyos nyelvterületeken tudtak. Már az első évadban sem volt minden epizódnak kimondottan koherens története, aki azonban ismeri az ilyen filmek „határait”, tudja, hogy egy jó rövidfilmnek nem mindig kell az az elvárt lezárás, hogy koherens maradjon. Ugyanakkor rövid novellák adaptációjához is alkalmas ez megszabott időkorlát, hiszen nem egyszer előfordult már az, hogy egy rövid történet szolgált alapul egy nagyprodukciónak, ami aztán a túl sok kitöltő jelenet miatt egy minősíthetetlenül rossz végeredményt nyújtott.

Sajnos három évadon át a történetek egyre inkább átálltak a történet nélküli vizuális kavalkádba, és már akkor is tapasztalható volt, milyen közönség felé nyitnak szívesebben. Mint kiderült az első évad epizódmennyisége inkább kivétel volt, mint szabály és úgy érzem, évadról évadra érezhető volt az is (ami tán találgatásnak tűnt akkor), hogy a költségvetést milyen mondanivalójú filmeknek adták. Arról már nem is beszélve, hogy a legutóbbi és az idei évad is már a „szokásos” animátorokat és rendezőket foglalkoztatta. Ennyit arról, hogy Tim Miller annak idején azt mondta, vállalják a kockázatot annak érdekében, hogy a kezdők is helyet kapjanak.

Eddig tartott.

Meg az én türelmem is, amikor megláttam a listát.

Can’t stop: Igen, AZ a Can’t stop. A Red Hot Chili Peppers, Slane Castle élő fellépés felvételét használja alapul. Annak ellenére, hogy az alapanyag minimum tizenhárom éves, azért két dolog igenis pozitív technikai oldalról nézve. Merthogy ez egy technikai bemutató videóklipp köntösben. Az egyik a hangmérnöki munka, amiben a MÉRNÖK szó annak legszorosabb értelmében kiteljesedik, amikor néha teljesen figyelmen kívül hagyja a dalt és az a hang/melódia válik erősebbé, amihez a kamera épp közel van. A másik, hogy ez egy animáció, ahol mindenki, a fellépők és a közönség is marionettbábukként vannak bemutatva (ezt pedig néhány helyen ki is használja, ahol az előadók néha összegabalyodnak, mint ahogy az marionett bábuknál előfordulhat, valamint egy egészen humoros pillanat egy öngyújtó és a madzagok találkozásával).

Mert képes lopózni: Igen, ez a magyar címfordítás, maradjunk is ennyiben, míg pozitív hangulatban vagyok, 

mert az évad első és utolsó részével zárom a pozitívumok listáját.

Mondják, minden kutya a mennybe jut. Azt már kevesebben, hogy a macska olyan teremtmény lenne, aki a kísértő ellensége lenne. Nem mellesleg ez az epizód a második, aminek macska a főszereplője, ám az animáció, bár a közkedvelt CGI, mégis rajzfilmszerűre stilizált, megkapó, szálkás árnyékolású és kifejezetten jó természetfeletti verziója a Macskáknak. A főszereplőnk nem mindentudó, nem hibátlan (az antagonista is rámutat a legnagyobb hibájára, ami a büszkesége), Valamint az egyetlen emberi karakter, a költő sem egy idióta (persze egy elmegyógyintézet a helyszín, de ez most mellékes). Bár a macska itt is magának való természeténél fogva, s a költőről, mint kiskedvencről beszél a kísértőnek, mégis egyfajta csendes összetartáson alapul a lojalitása, ami végül életet és lelket ment. Technikai szempontból pedig régen láttam ilyen jól macskát meganimálva, ami a mozgását és a viselkedését illeti.

Innentől pedig megyünk a mélypont felé, ami fokozatosan vonszolt engem a csalódottságtól a haragig. Ugyanis ezeket, átfedésekkel a következő csoportokba lehet sorolni.

Ember lenni buta és önpusztító: a mini típusú találkozásokat a vizuális megoldás sem mentette meg (ezt a stílust egyébként már az előző évadban is használták, hamis stop-motion animáció miniatűr perspektívával), ahol az emberiség a saját hülyeségével egy bolygóközi háborút robbant ki, amit végül az emberiség hibájából mindkét fél elveszít. A Golgota pedig egy vízi életmódú idegen civilizáció, delfinmessiás harmadnapi feltámadásán alapuló vallási „keresztes hadjárata” az emberiség ellen, mert halászni merészelünk, mindezt pedig egy katolikus plébános „félresikerült” diplomáciáján keresztül mutatja be. 

Őszintén, ez volt az az epizód, ahol ki kellett mennem futni, hogy megnyugodjak. 

Aki megnézné az epizódot, azok talán egyet fognak érteni velem, hogy a készítők gerincet növeszthetnének és nevén nevezhetnék az idegenek hadjáratát. Amit ők keresztes hadjáratnak hívnak, azt én dzsihádnak mondtam volna, de azt nem szabad. Erre pedig már csak pontot tesz a már elcsépelt témájú Okos kütyük, buta tulajdonosok epizód, ahol az okos kütyük interview-monológ formában beszélnek tulajdonosaikról. A kivitelezés amolyan klasszikus gyurma animáció, a téma elcsépelt, a szöveg pedig közönséges a lehető legpejoratívabb értelemben.

Elnyomottak elnyomóik ellen: sorrendben az első macskás történet, a másik nagy dolog, ahol a macska világhódító hadjáratot indít a házi robotinas segítségével, aki készséggel áll a macska szolgálatába. Az emberek ábrázolása a MAD TV és MAD magazin karikatúráit idézi meg, viselkedésük pedig általánosító. Nem tud meghatni az a kifogás, hogy „a macska így látja az embereket”, ha a már említett későbbi macskás epizódban az emberábrázolás normális. A 400-as fiúk pedig le se tagadhatná, hogy a külvárosi szegénynegyed bandáinak összefogása a széttöredezettségükre felbukkanó, területromboló óriások ellen miről szól. 

Semmi bajom a kisebbségi kultúra megjelenítésével, de ne emeljük piedesztálra azt, hogy az egyébként egymás torkának ugró utcai bandák összefognak, ha arról van szó, hogy az államhatalom elvenné a területeiket. 

Természetesen a főszereplők különleges mentális erővel is bírnak és mindegyik megidézi a Warriors című film stílusát azzal, hogy minden bandának megvan a maga kis sajátossága, míg az óriások toporzékoló nagyra nőtt babák, na VAJON miért? A Tirannoszaurusz üvöltése pedig egy rögtönzött gladiátor lázadás egy uralkodóház ellen Tirannoszaurusz háton. Ezzel az epizóddal kapcsolatban egy olyan megjegyzésem van még, hogy ha az antológia tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott (hazai berkekben ez valószínűleg felugrik a tizennyolcas karika szintjére is), akkor miért használják a Youtube híres Mr. Beastet, aki nem csak a hangját, de az arcát is adta a konferanszié karakternek. Ez leginkább azért kérdés, mert az említett youtuber a tizenhat év alatti korosztályt célozza meg.

Csihi-puhi, dirr durr, vizuális sokszínűség: ide sorolható az egyetlen rajzos animációval készült epizód, a Hogyan lett Zeke vallásos (nem, a 400-as fiúk nem számít annak, bízz bennem, animátor vagyok), aminek igaz, hogy van eleje, közepe és vége is, de a történet elveszik a látvány mögött, mintha az eredeti alapmű nem lett volna elég. Míg a Pókrózsa teljesen számítógép-generált animáció, története csapongó, és leginkább az „amit látunk, látvány, amit hallunk halvány” reakciót váltotta ki belőlem.

Valahogy már nem tud érdekelni ez a „de szar az emberiség, megérett a pusztulásra, jöjjenek az idegenek” gondolkodásmód. Kinőttem belőle, ahogy már abból is, hogy viháncoljak, mikor megcsörgetik előttem a kulcscsomót.

Az előző évadokhoz képest, habár láttam a fokozatos gyengülést, ez az évad csalódás volt, akár technikai, akár történetírási oldalról.

Nem leszek többségi véleményen.

Nyitókép: animationmagazine.net