ZSÍR

Szilánk a szemekben 2025. okt. 17.

2002-t írunk és az Ubisoft játékfejlesztő cég montréali csapata kiadta a Splinter Cell, ahogy mi annak idején hívtuk sunyulós kommandós játékát. Nem ez volt az egyetlen, de ellentétben a Hitman 47-es ügynökével, aki a tömegben rejtőzködik azzal, hogy nem kelt feltűnést, és Solid Snake-kel ellentétben, akinek csak a fedezék jelenti a búvóhelyet abban az időben, a Splinter Cell főszereplője, Sam Fisher ügynök már a komolyabb grafikai motor miatt a dinamikusan változó árnyékok közt lapult. Mindhárom játék inkább a türelemre és a megfigyelésre fektette a hangsúlyt és abban az időben én magam is végigjátszottam majdnem minden részt.

2005-öt írunk és megjelenik a széria harmadik része, a Káosz elmélet, ami lényegesen feltupírozta a játékosok lehetőségeit, mozgásterét az előző részekhez képest (a második rész konkrétan semmi újat nem tett le az asztalra, és a cselekménye is gyengébb volt). Nekem is ez volt a kedvencem úgy az ötödik részig, amiben azt hiszem, kisebbségben vagyok, bár nem vitatom mások álláspontját, elhiszem, hogy nem ugyanaz, és sokaknak emiatt nem tetszik.

A hatodik rész óta (2013), már lefolyt párszor ugyanaz a víz is a Dunán.

2025-öt írunk és én felkapom a fejem, hogy a Netflix megint előhozakodik egy animációs projekttel, ami a munkám miatt mindig izgalmas hír, és ráadásul Splinter Cell témában, ami már nem csak a szakmai kíváncsiságot ébresztette fel nálam, hanem a nosztalgiát is. Aztán persze bejött a harmadik tényező is, amikor az ajánlók alatt a kommenteket olvastam. Ezek

a kommentek pedig arról szóltak, hogy már megint behúzzák a régi motorosokat a nosztalgiával, miközben a woke nézőpontot fogják pedálozni az újonccal, aki pedig etnikumi kisebbség és ráadásul nő. 

Ráadásul majd fél úton kiszáll a játszmából Sam Fisher, hogy aztán az új arc legyen a főszereplő, amit én csak azért nem tudtam elképzelni, mert az elhangzott nevek alapján öreg ismerősünknek, Sam Fishernek itt komoly kapcsolata lesz az antagonistával, hiszen akkor azt tippeltem, hogy a Káosz elmélet száláról fut majd az új cselekmény.

Szóval úgy döntöttem, kivárok.

A témanyitó alapján már látható, hogy jól tettem, mert amit láttam az egy közepes. Nem erős, nem gyenge, csak közepes.

Szakmázzunk, először is az animációval kezdve. Mondogatják a net sztyeppéin, hogy ez anime. Nem az. Teljesen hanyagolja a formaelemeket, szóval ne várjon senki Castlevania típusú figuraterveket. Véleményem szerint a Netflix nem véletlenül nem adott ki képsorokat az elkészítésről, mert a mozgás és a színhasználat alapján ez bizony vagy 3D modellek animált mozgásából lett átrajzolva, amolyan rotoszkópos módszerrel, vagy eleve 3D modelleket látunk afféle cell shade (éleshatárú árnyékolás) megoldással. A mozdulatok nagyon „élőek” voltak, nem volt bennük az animációra jellemző mozdulat ív, és ahol meg is jelent, hogy kicsit pattogósabb legyen a mozdulat, ott is csak trükköztek az alap modellel. Ez hátrány volt nekem. Az előny ebben az, hogy lehetnek bátrabbak a mozgással és a térrel és filmszerűbbé válik a látvány.

De ahogy azt egy népszerű humorista is mondta volt: amit látunk, látvány, amit hallunk, halvány.

A szinkront itt nem szeretném szapulni. Az a maga módján hozta a formát. A történet viszont klisé. Ezerszer látott, ezerszer hallott, a fordulatot már messziről látni lehetett, bár nem volt gyenge, a lezárás kicsit meglepő volt, de ha folytatni akarják (márpedig be van jelentve) egy második évaddal, akkor felesleges.

Azt viszont el kell mondani, hogy lehet közepes, lehet klisé, de szerintem nem woke. Annak kezdődhet, az ajánlójában valószínűleg afelé is lépni kellett, de egészében véve, ha van is „üzenete” az nem tud kijönni a klisé mögül. Valóban az újonc, Zinnia McKenna küldetésével kezdünk, és az öreg motorosok az akciók közben csavargatnák a fejüket, hogy az ilyen közelharcot elkerülni kellett volna, nem pedig beleszaladni.

Később kiderülnek az okok a karakter hátteréből, és akkor már megértjük, de nem helyeseljük, ráadásul McKenna gondolatait megzavarja a bosszú, ami ugye nem jó tanácsadó.

Emiatt a cselekmény mellőzi is őt egy küldetésből. Emiatt az agresszív hozzáállása miatt is kerül össze a másik főszereplővel, a meg-, de nem kiöregedett Sam Fisherrel (A karakter már a játékokban sem volt a legfiatalabb, és egyértelműen eljárt felette az idő), aki kénytelen visszatérni az akcióba, ahogy ő mondja,

nincs olyan, hogy nyugalmazott ügynök.

És ő az, aki miatt a fent említett régi motorosok meg fogják érteni, hogy az újoncnál elcsúszott valami. Fisheren meglátszik a kor. A mozdulatai rövidek, kimértek és precízek. A reflexei már nem a régiek, de nem szeretnék találkozni vele így sem egy sötét sikátorban. És általában olyan, amilyennek annak idején a rajongók játszották. Elemzi a helyzetet és reagál, még ha hamarabb el is fárad.

Senki nem erőltet semmilyen véleményt a másikra, a fiatal nő nem kiabál propagandát, az öreg kommandós nem próbál senkit sem kioktatni, maximum tanácsot ad, de elfogad, mert az írók tudták, hogy az egyetértés hiánya veszélyeztetné a küldetést.

Itt nem egy újonc és feltörekvő nőt és egy öreg veterán férfit látunk, hanem két katonát.

Kettejük kommunikációja ebbe fut össze, motivációik eltérnek ugyan, de nem zavarja egyik a másikat.

McKennánál említettük, hogy ez a bosszú. Fishernél ez egy régi kolléga, barát, később a Káosz elmélet játékban ellenfél lányához kapcsolódik, akit próbál lebeszélni a tervéről (globális krízis kirobbantása, szóval tipikus Splinter Cell-klisé).

Összesítve, itt megint kisebbségben leszek a Youtube önjelölt kritikusai közt. Kisebbségben voltam akkor is, amikor mindenki a woke üzenettől félt és én inkább kivártam, az ajánló utalásaira alapozva. És most kisebbségben vagyok, mert (egyetlen kritikát kivéve), mindenki dicséri a végeredményt, legyen szó animációról, vagy a cselekményről.

Továbbra is azt kell mondjam, számomra a széria 2010 óta nem nyújtott semmi kimagaslót. Úgyhogy továbbra is...

Kivárok.

Nyitókép: Netflix