
MAGYAR KÁRTYA
Szili Katalin: az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével
2025. júl. 7.
Az Európai Unió (EU) nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
A miniszterelnöki főtanácsadó úgy fogalmazott: a magyarság számára különösen fontos a kisebbségvédelem, hiszen Magyarország „arra ítéltetett, hogy önmagával legyen szomszédos.”
Nekünk minden egyes helyzetben napirenden kell tartani ezt a kérdést
– jelentette ki.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában rendkívül sok változás ment végbe az elmúlt 15 évben, a migrációs helyzet, a pandémia vagy az Oroszország és Ukrajna között dúló háború következtében pedig még inkább felszínre került a nemzeti kisebbségek ügye.
Sokkal nyugodtabb vagyok a magyar jövőt, a magyar nemzeti kisebbségvédelem ügyeit illetően, mint ahogyan az Európai Unió kezeli a kisebbségvédelem ügyét
– jelentette ki Szili Katalin, hozzátéve: az unióban a bevándorló közösségek ügyét nem választják el az őshonos nemzeti kisebbségek ügyétől.
„Ezt a kérdést meg kell oldani, mert még komolyabb konfliktusokhoz fog vezetni”
– mutatott rá.
Szili Katalin kitért arra is, hogy az Európai Unió bírósága végleg elutasította a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést. Az ítélet szerint nem kíván jogalkotással élni ezen a területen az EU – magyarázta. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy az unióhoz való csatlakozáskor a tárgyalási fejezetek egyike éppen a nemezti kisebbségvédelmi kérdésekkel foglalkozik, de miután egy ország belépett az EU-ba, már nem foglalkoznak ezzel a témával.
Szili Katalin kiemelte a fiatal jogászok szerepét, akik a következő időszakban sokat tehetnek azért, hogy változzon a jelenlegi helyzet.
A miniszterelnöki főtanácsadó beszédében megemlékezett a nemrég elhunyt Kincses Elődről is, felidézve: az erdélyi magyar jogász harcos egyénisége volt a kisebbségi jogvédelemnek. Felvetette továbbá, hogy érdemes lenne a nyári egyetemet róla elnevezni és példaként állítani őt a következő jogászgenerációk elé.
MTI

Piros 7es
