A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
94a6c95b49c7400f88f830472d574fbb

Szilvay Gergely: a konzervatív gondolkodás nem kötelezően monarchista 2022. szept. 16.

"Vajon mi az értelme a monarchiáknak? Mit fejeznek ki a királyok, amit a köztársasági elnökök nem?Úgy gyászolja hazánk és sok más ország népe II. Erzsébet brit királynőt, mintha mindannyian a Brit Nemzetközösség tagjai volnánk, és ő lett volna az államfőnk – a koronás főnk. Írja Szilvay Gergely.

Persze a brit uralkodó a modern időkben nemzetközileg ismert híresség is, akárcsak egész családja. De mégis feltehetjük a kérdést:

vajon miért érint meg minket ennyire egy másik ország uralkodójának halála?

A nyugati világ másik ilyen hatalmas uralkodócsaládja a spanyol – vajon a már fia javára lemondott I. János Károly, illetve VI. Fülöp iránt is érdeklődünk ennyire, nem is beszélve a holland, a belga, a svéd vagy a norvég uralkodóról?

A figyelem részben bizonyára a nemzetközi hírességnek szól. De II. Erzsébet és más uralkodók nem pusztán azért vannak e figyelem középpontjában, mert befolyásos és ismert személyiségek.

Mintha az uralkodókhoz szentimentálisabban (esetleg ellenségesebben) viszonyulnánk, mint a köztársasági elnökökhöz. Ugyanez a figyelem megfigyelhető a (maradék) arisztokrácia irányába is. Eltöröltük a karokat és rendeket, nemesi címeket, majd ezek után romantikusan vonzódunk a rendiség megmaradt képviselőihez. Vajon miért? Van pár tippem.

A monarchákat körbeveszi egy olyan atmoszféra, ami más politikusokat nem.

Az ugyanis, hogy nem választották őket, hanem öröklik a trónt, családjuk révén a múlt ködébe vesző folytonosságot jelenít meg – nem absztrakt jelleggel, hanem nagyon is konkrétan, személyek és felismerhető arcaik révén, mely arcokról készül festmények ott lógnak a királyi palotákban (némelyikükről fényképek is). Márpedig a család és annak tagjai által megjelenített folytonosságnál nincs átélhetőbb. A japán császári család például több mint ezer éves, gyökerei egyenesen a japán ősmondák világáig nyúlnak vissza.

A monarchia műfajáról, ha épp nem nosztalgiázunk, általában haszonelvű és demokrata szempontból szoktunk beszélni. Az ideológiai kérdéseken túl az vele a problémánk, hogy nagyon nem illeszkedik a demokratikus-népszuverenitásos logikába abból a szempontból, hogy a monarchát jellemzően nem választják. A monarcha megtestesít egy elmozdíthatatlan elitet, amelyet nem lehet leváltani (illetve többnyire csak erőszakosan lehet leváltani). És hát mi van, ha személyiségében és kvalitásaiban alkalmatlan gyermek örökli a trónt? Érthető felvetések.

Ezért ha valahol a nyugati világban megmaradt a monarchia, akkor mostanra kiüresítették és protokollintézményt csináltak belőle. Persze szimbolikus ereje így is maradhat.

Ugyanakkor aki a monarchia értelmét ilyen demokrata és haszonelvű módon keresi, elvéti a lényeget, rossz helyen keresgél. A monarchia nem egy mechanikus, hanem egy organikus társadalomkép kifejeződése, ahol az uralkodócsalád a fej. Márpedig nem szoktunk fejet cserélni. Arra is szokás rámutatni, hogy az uralkodók épp azért gondolkodhatnak hosszú távon és testesíthetik meg a nemzet – vagy népeik – egységét, mert nem választották őket, nem korlátozzák őket a napi hatalmi harcok és a pár évenkénti választások. A trónörökösök az uralkodó környezetében, udvarában nőnek fel, ezáltal beletanulnak a politikába és az uralkodásba kicsi koruktól kezdve. Ez nagyon sok tapasztalatot jelent, többet mint a mindezt már felnőtt fejjel elsajátító politikusoké.

De szögezzük le: a konzervatív gondolkodás nem kötelezően monarchista.

Mivel az ember tökéletlenségét hangsúlyozza, szerinte nincs tökéletes államforma sem. Számos berendezkedés lehet többé-kevésbé jó, és van néhány, ami kifejezetten rossz (például a totalitárius diktatúrák).

Ugyanakkor érthető, hogy a konzervatívok vonzódnak ahhoz az államformához, amit elődeik védelmeztek – és szimbolikusan is kifejezi társadalomképüket, a tökéletlen, de bevett rend iránti vonzódást. Az indokokra vonatkozóan gyakran csak annyit mondanak: „csak”, ezt szoktuk meg, a monarchia hagyomány, értelmetlen róla racionális vitát nyitni.

Én azért ennyire nem lennék defetista. Fontos a folytonosság, az organikus társadalomkép, a napi politikai csatározások felett állás, a nemzet szimbolikus egyszemélyi kifejeződése. De a monarchia lényege máshol van.

A monarchia alapvetően szakrális intézmény. Az uralkodó szakrális személy, aki népe és a transzcendens között közvetít."

A teljes írás ITT olvasható.