CINK
Szlovákia a totális összeomlás szélén
2022. szept. 28.
Eduard Heger szlovák miniszterelnök Financial Times-nak adott interjúját szemlézte az INDEX. A cikkben hangsúlyos szerepet kap Heger megállapítása, miszerint az orosz-ukrán háború következtében fellépő áremelkedés az ország gazdaságának összeomlásához vezethet, amennyiben Brüsszel nem támogatja meg sürgősen Szlovákiát.
A szankciók működnek – hangoztatja büszkén fél Európa, miközben a másik fele lassan komoly problémákkal néz szembe, hiszen az infláció következtében az égbe szöktek az energiaárak.
Nem mellesleg Szlovákia az atom- és vízierőműveiben megtermelt energiáját is eladta külföldre az év elején, így azt most a piaci ár ötszöröséért kénytelen visszavásárolni. Jobban mondva a polgárok kénytelenek.
Heger szeretné, ha a tervezett EU-s többletadót egyenletesen osztanák el az unióban, ami eleve sokatmondó kijelentés, mivel azt sugallja, hogy az egyenlők között „egyenlőbbek”, vagyis a nyugati országok elsősorban saját maguknak szánják a pénzeket. Ha Hegernek kedvező döntés születne, úgy Szlovákia másfél milliárd euróval gazdagodna, de a kormányfő további 5 milliárd eurónyi fejlesztési forrással csökkentené a vállalkozások rezsiszámláit. Mindezt az uniós közösből.
Ellenkező esetben a szlovákiai vállalkozások bezárnak, és ez tulajdonképpen az egész gazdaságot összeomlasztaná
– mondta Heger.
Amennyiben ez nem valósulna meg, Heger belebegtette az energiaszektor államosítását, így hiába a korábban megkötött szerződések, az ország megtartaná a megtermelt energiát. További javaslat az energiakereskedők adóztatása Európai szinten.
Szlovákiában kritikus problémát okoz, hogy az országnak aránytalanul nagy a nehézipara, ami roppant energiaigényes, így könnyen összeomolhat ez a szektor, amennyiben a cégek nem tudják kifizetni a már most ötszörösére duzzadt számlákat.
Aggodalomra ad okot, hogy már több üzem leállította a termelést a magas árak miatt, mi több, az ország gazdasági növekedése 1,9%-ra lassult az Európai Bizottság jelentése szerint, de a következő évre is csak 2,7%-os növekedést jósol, miközben az infláció már bőven két számjegyű.
Eközben az egészségügy is az összeomlás szélén táncolt, péntekre tömeges felmondást helyeztek kilátásba az orvosok, de az oktatásügy, a kultúra, a könyvkiadás stb. is erősen alulfinanszírozott.
A szavazópolgárok pedig egyre türelmetlenebbek a kormánnyal szemben, egyre többen követelik az előrehozott választások kiírását, mely minden valószínűség szerint baloldali fordulatot jelentene, azzal pedig a maffiamódszerek visszatérését.
Forrás: Index