ZSÍR

Szombat esti láz: Aerosmith - Cryin' 2023. máj. 6.

A bostoni rosszfiúk, vagyis az Aerosmith a héten bejelentette, hogy búcsúturnéra indulnak, végleg leteszik sokat látott hangszereiket. Az egyébként is sajnálatos hírt még szomorúbbá teszi, hogy hozzánk már nem repülnek át, így az európai rajongók már nem tudnak elköszönni a toxikus tesóktól.

Az Aerosmith 1970-ben alakult, amikor Steven Tyler énekes, Joe Perry gitáros és Tom Hamilton basszeros útjai keresztezték egymást, miután Tyler egy koncerten látta két későbbi társát, akik sem énekelni, sem pontosan játszani, de még a hangszereiket behnagolni sem tudták az énekes szerint, ám olyan energiával tették mindezt, hogy egyből elvarázsolta a különleges orgánummal megáldott énekest. 

A banda tehát Bostonban vert gyökeret, néhány tagcsere és vita után kialakult a zenekar felállása Joey Kramer dobossal és Ray Tabano másodgitárossal. A zenekar vezéregyénisége az excentrikus énekes lett, mivel neki volt a legtöbb zenekari tapasztalata. Eleinte The Rolling Stones és Led Zeppelin dalokat tanultak be, majd elkezdtek saját dalokat írni. 1971-ben Tabanot kirúgták a viselkedése, és főleg a gyenge hangszeres teljesítménye miatt. A helyére Brad Withford került, akivel kialakult a zenekar klasszikus felállása. 

A zenekar első demoját visszadobta a Columbia Records, „pofátlan Mick Jagger-kónpiának” titulálva Tylert, aki soha nem lesz sikeres. Nagyobbat nem is tévedhetett volna, ám odáig még hosszú út várt a bostoniakra. A zenekar nevét viselő első lemez 1973 januárjában jelent meg, olyan klasszikus, kihagyhatatlan  dalokkal, mint a Dream On vagy a Mama Kin. Az album finoman szólva sem lett átütő siker, a kiadó negyedmillió eladott példányt várt tőle, ám csak 30 000 fogytt belőle, így ki is rúgták a bandát. Ám a menedzserük, Steve Leber meggyőzte a Columbia vezetőit, hogy adják ki a Dream On-t kislemezen, ami a listákon az 59. helyig kúszott, így a zenekar kapott még egy esélyt a kiadótól. A lemez utóbb megtalálta a közönségét, 1986-ra kétszeres platinalemez lett az USA-ban. 

Az 1974-ben kiadott Get Your Wings szakított a rock 'n rollos megközelítéssel, ez már inkább hard rock és blues rock keveréke lett, ám az első albumhoz hasonló közönnyel fogadta a média és a közönség. David Krebs menedzsernek egy tízoldalas levélben kellett kikönyörögnie a kiadónál, hogy ne vágják ki a bandát ismét. A kislemezek közül a Same Old Song And Dance szerepelt a legjobban. A kritika lassan kezdte felfedezni a zenekart, hiszen itt kezdett kialakulni igazán a hangzásuk, ami a születőben lévő heavy metal és a hard rock közé pozicionálta az Aerosmith-t. A zenekar népszerűsége lassan emelkedni kezdett, leginkább a lendületes koncertjeiknek köszönhetően, hiszen olyan nagyságok előtt léphettek fel, mint a Deep Purple, a Black Sabbath, a Slade, a The Who, Carlos Santan, a Kiss vagy a Blue Öyster Cult és a Lynyrd Skynyrd.

Az Aerosmith első igazi nagy dobás 1975 januárjában került a polcokra, ez volt a Toys In The Attic, ami a Billboard 200 listáján a 11. helyig jutott, az év végéig pedig egymillió példányban kelt el. A lemez valóban kiválóra sikeredett, a legnagyobb slágerei a a címadó, valamint a Sweet Emotion és a Walk This Way voltak, utóbbi a 10. helyig jutott a listákon. Az album 2021-ben érte el a kilencszeres platina státuszt, ami kilencmillió eladott példányt jelent. A zenekar tehát 1975-ben végképp beírta magát az amerikai rockzene történetébe. 

A következő évben a Columbia ismét kiadta a Dream On kislemezt, ami a Billboard listáján egészen a 6. helyig kúszott, közben gőzerővel dolgoztak a negyedik lemezen, ami Rocks néven jelent meg és a 3. helyig jutott. A lemez az elődjénél is jobb kritikákat kapott, és már az előrendelések alapján platinalemez lett. A gigantikus méretű turné teljesen kimerítette a zenekar tagjait, akik ekkor már végképp elszálltak maguktól és a drogoktól igazi sex, drugs, rock 'n roll életet éltek, ami miatt a személyes kapcsolatok is romálsnak indultak. A zenekar ennek ellenére az első nem brit származású rock szupersztár zenekarrá vált. 

1977-re az Aerosmith tagságán látszott, hogy mennyire nincsenek jól, a sajtó is a zenekar széthullásáról cikkezett, nem is alaptalanul: a németországi Lorelei fesztiválon Tyler három dal után összeesett a színpadon, ráadásul az európai közönség is rosszul reagált a teljesítményükre, ami miatt tíz évig nem is láthatták újra a bandát az öreg kontinensen. Az abban az évben piacra dobott Draw The Line nem tudta megismételni elődei sikerét, sem kereskedelmi, sem produkciós szempontból, noha az Államokban még így is platinalemez lett. Egy balul elsült Beatles-filmes kitérő és egy viszonylag sikeres koncertlemez után fordultak rá a hatodik lemez felvételeinek, ám menet közben Joe Perry bejelentette a távozását, ami mögött a zenekar tagjainak függőségei és a megromlott emberi viszonyok álltak. A helyére Jimmy Crespót igazolta le a zenekar. 

A Night In The Ruts 1979-ben jelent meg, és hosszú ideje az Aerosmith legsikeretelenebb lemeze lett, csupán aranylemez minősítésig jutott (1994-ben azért ez is platinalemezzé nemesedett). 

A zenekar koncertezéssel próbálta tartani a lelket a rajongóikban, ám Tyler többször is összeesett előadás közben, meg úgy egyébként sem volt jó formában a zenekar. 1980-ban kiadtak egy Greatest Hits lemezt, ami az ISA egyik legsikeresebb kiadvábya lett, 11 millió példányban kelt el. Abban az évben Steven Tyler motorbalesetet szenvedett, ami miatt hónapokra le kellett állnia a zenekarnak. Emiatt és a rossz kapcsolatok miatt Brad Withford is hátat fordított társainak. A helyére Rick Dufay érkezett, aki viszont túlságosan vehemens természetű volt, így állandó feszültségek voltak közte és a banda többi tagja között, emiatt rendszeressé váltak a verekedések a tagok között. Az ilyen előzmények után talán nem is meglepő, hogy a Rock In A Hard Place lemez sem váltotta meg a világot, ráadásul a kritika is alaposan földbe döngölte a korongot. A két éves kihagyás után megejtett turné sem volt egy diadalmenet, Tyler többször összeesett, folyamatosan ki-be járt a rehabra, bármiféle eredmény nélkül. 

1984-ben sikerült a korábbi tagoknak, Perrynek és Withfordnak rendeznie a viszonyát a zenekarral, így visszatértek a bandába és szerződést kötöttek a Geffen Recordsszal. Az újraegyesülést megünneplő turné a Back In The Saddle (Újra nyeregben) nevet viselte, ám továbbra sem volt diadalmenet a tagok függősége miatt, ám a körút kimondottan sikeres lett a botrányos fellépések ellenére is. 

A visszatérés lemezfronton 1985-ben törtnt meg Done With Mirrors címmel, ám a turnéhoz hasonlóan igencsak felemásra sikeredett, a kislemezeket nem játszották a rádiók, az akkoriban feltört és véleményformáló tényezővé vált MTv nem jászotta a videóklipjeiket, így csúfos bukásnak minősült a lemez. 

A zenekar szerencséjét a Run D.M.C. rapzenekar felkérése fordított meg, akik feldolgozták a Walk This Wayt, mely az első rap-rock dalként igazi formabontó kísérletként hatalmasat robbant, vissza is repítve az Aerosmith-t az érdeklődés középpontjába, egyben a Run D.M.C.-t és a rapet a köztudatba katapultálta. A dal új feldolgozása a Billboard 4. helyéig jutott. A zenekar a megújulás kapujában, na meg némi kiadói nyimásra elvonókúrára vonult, majd karrierjük során első alkalommal teljesen józanul álltak neki az új lemez megírásának.

A Permanent Vacation megírásához segítségül hívták az akkor már komoly nevet szerzett, magyar származású dalszerzőt, Desmond Childot, aki komolyan kivette a részét az Aerosmith újkori sikereiből, köszönhetően az olyan daloknak, mint a Dude (Looks Like a Lady), a Rag Doll vagy az Angel. Az album hatalmas sikernek bizonyult az USA-ban és Európában is. A zenekar előtt olyan bandák nyitottak, mint a Dokken, a White Lion, vagy az Aerosmithez hasonló őrül függőkből álló Guns 'n Roses. Mondani sem kell, óriásit szólt a turné, aminek a végére a Permanent Vacation négyszeres platinalemez lett. 

1989-ben újabb sikeres albumot dobtak piacra Pump címmel, ami már a megjelenésekor platinalemez lett, köszönhetően az olyan daloknak, mint a Love In An Elevator, a What It Takes és a Janie's Got A Gun. 1990-ben utóbbiért Grammy-díjat is kaptak. A lemez hétszeres platinalemez lett, a zenekar ismét felért a csúcsra. 1991-ben a Rolling Stones magazin a világ legjobb hard rock zenekarának járó díjjal tüntette ki az Aerosmitht. 

A sikeres turnék után 1993-ban már egy teljesen megváltozott, a grunge és az alternatív rock által leuralt zenei közegben jelent meg a Get A Grip címet viselő lemez, ami mindenki legnagyobb döbbenetére sikeres tudott lenni a régi zenekarokat elutasító piacon is. Ebben olyan daloknak volt elévülhetetlen szerepe, mint a Livin' On The Edge, a Cryin, a Crazy és az Amazing. Az Aerosmith két Grammyt is bezsebelt a lemezért. 

A hatalmas sikerekre a menedzserük, Tim Collins-szal való csörtéjük vetett árnyékot, akivel annyira elmérgesedett a viszonyuk, hogy tíz év együttműködés után megváltak tőle. Az 1997-ben megjelent Nine Lives borítója miatt a zenekar és a kiadó több Hare Krisna-hívőtől kapott halálos fenyegetéseket, mivel szerintük meggyalázták vele a hindu istenséget. A lemez viszont így is sikeres lett, amit egy újabb Grammy-díj koronázott meg. 

1998-ban jelent meg a zenekar máig legismertebb dala, az Armageddon című film betétdalaként szereplő I Don't Wanna Miss A Thing, ami megerősítette a zenekar szupersztár státuszát. 2001 márciuásban jelent meg a Just Push Play lemez, ami túlságosan modernre sikeredett, ami miatt a kritikusok és a rajongók is fanyalogtak egy sort, sikeres csupán a Jaded című dal lett róla. Még abban az évben beiktatták a zenekart a Rock And Roll Hírességek Csarnokába. 

2004-ben a zenekar egy bluesszerzenényeket tartalamzó feldolgozáslemezt adott ki Honkin' On Bobo címmel. A zenekart a következő években már különféle betegségek (Tyler torokműtéte, Tom Hamilton nyelőcsőrákja, különféle műtétek) hátráltatta. 

Steven Tyler ekkoriban kezdett nagyon eltávolodni a zenekartól, szólóban akart zenélni, ezért olyan hírek láttak napvilágot, hogy az Aerosmith már az utódát keresi, azonban 2009 novemberében ismét az eredeti felállással álltak színpadra. 2010-ben Tyler felkérést kapott a Led Zeppelintől egy turnéra, azonban nem vállalta el az énekesi posztot. 

A zenekar máig utolsó nagylemeze 2012-ben látott napvilágot Music from Another Dimension! címmel. A lemez nem kapott különösebben jó kritikákat, igaz, rosszakat sem, leginkább a nagy slágert hiányolták róla a kritikusok. A zenekar továbbra is turnézott, amikor épp nem hátráltatták betegségek vagy Tyler American Idol-os zsűrizése, vagy épp a tagok mindenféle projektjei. 

Az elmúlt években már a zenekar tagjai sem tudták pontosan, hányadán is áll az Aerosmith, így nem meglepő, hogy néhány nappal ezelőtt a búcsúturné mellett döntöttek. A zenkar hatalmas rajongótáborral bír, hiszen ők voltak az első amerikai rockzenekar, amelyik széles körben ismertté és sikeressé tudott válni.