ZSÍR

Szombat esti láz: Anathema - Fragile Dreams 2024. márc. 9.

A borongós zenék szerelmesei számára nem csenghet idegenül az angol Anathema együttes neve. A korai időszak death/doom metalos, morcos zenei világot aztán felváltotta a Pink Floyd és a progresszív rock hatása, ami szélesebb közönség szánára is befogadhatóvá tette a zenéjüket. 

Az 1990-ben Pagan Angel néven létrejött zenekar Vincet, Daniel és Jamie Cavanagh, valamint John Douglas és Darren White alapította. Az első demojukkal sikerült felhívni magukra a figyelmet. A második demojukat követően egy négy lemezes szerződést kaptak a Peacville Recordstól. Az első a The Crestfallen EP volt, ami már Anathema név alatt jött ki – ereje teljében mutatva az együttest, a a brit death/doom metal nagyágyú Paradise Losttal és My Dying Bride-dal azonos polcra helyezve az együttest. 

A nagylemezes debütálás 1993-ban érkezett Serenades címmel. Ahogy a lemez címe is mutatja, a maga módján romantikus és naiv dalok születtek, de rengeteg szív van a dalokban. A lemezen szereplő Sweet Tears dalt még az MTV is rendszeresen játszotta. 1995-ben elhagyta a zenekart Darren White énekes, a feladatait házon belül oldották meg, az addig gitáron palléroskodó Vincent Cavanagh vállalta magára az énekesi feladatokat. Vele a mikrofonnál készült 1995-ben a Pentecost III EP és a zenekar egyik csúcsalkotása, a gótikus metal irányba elindult The Silent Enigma, a személyes kedvencem.

Az 1996-os Eternity lemezen beindult egyfajta szelidülés, ami a hörgő ének helyetti tiszta ének és a zongra hangsúlyosabbá válását jelentette. A folytatásig több tagcserét kellett átvészelnie a zenekarnak, de az 1998-as Alternative 4-nak kimondottan jót tett a érlelés. 

Az 1999-es Judgement jelentette a végleges szakítást a korábbi morcosabb zenei világgal, hiszen kis túlzással akár Pink Floyd néven is ki lehetett volna adni a lemezt. A zenekar tehát elindult egy progresszív rockos irányba. A folytatás is hasonló szellemben született meg, ám az A Fine Day To Exit (2001) érzésem szerint nem ért fel az elődjéhez, míg a 2003-as A Natural Disaster megint kiválóan sikerült. Ezen a ponton gyakorlatilag már semmi sem kötötte össze a korai korszak death/doom metalos gyökereivel az Anathema zenéjét.  

Az egyre művészieskedőbb világot a 2010-es We'ra Here Because We're Here is folyatta. A zenekarhoz ezen az albumon csatlakozott hivatalosan a korábbi kettőn is vendégeskedő Lee Douglas énekesnő, a dobos John Douglas húga. A 2012-ben megjelent Weather Systems sokkal elevenebb zenét tartalmazott az elődeinél (tudom, hülyén hangzik, de érdemes meghallgatni egymás után a 2010-es és a 2012-es korongot, érteni fogják, mire gondolok). A 2014-benérkező Distant Satellites próbálta megismételni az elődje receptjét, de nálam valahogy sohasem működött igazán a korong (talán az elődje támasztotta magas elvárások miatt). 

Az Anathema utolsó lemeze 2017-ben jelent meg The Optimist címmel, amivel elnyerte az év lemeze díjat a Progressive Music Awardon. A lemez minden korábbinál filmzene-szerűbb lett, hattyúdalnak tökéletes. 

És bizony 2020. szeptember 22-én, a koronavírus-járvány közepén érkezett is a rossz hír, miszerint az Anathema meghatározatlan időre felfüggeszti a tevékenységét. 

Mai dalunk az 1998-as Alternative 4 egyik húzódala, a Fragile Dream, amit az Universal címre keresztelt DVD-felvételről hallgathatunk meg.