ZSÍR

Szombat esti láz: Backyard Babies - Nomadic 2023. júl. 8.

Ha az ember szereti a húzós, blues alapú, a hard rock és a punk rock határán egyensúlyozó muzsikát (egyszerűbben fogalmazva: a sleaze rockot), óhatatlanul is a Guns 'N Rosesra gondol. A Los Angeles-i zajbrigádnak a Skandináv-félszigeten akadtak a legtökösebb követői, akik sikereikben nem érték utol a nagy példaképet, ellenben kiváló lemezeket tettek le az asztalra. 

Ha a Jóisten is megengedi, egyszer végigrágjuk magunkat a skandináv sleaze rock szcénán, de ízelítőt már így is kaptak az olvasóink, mégpedig a The Hellacopters egyik tavalyi dalával. Nem is véletlenül emlegetem a Backyard Babies kapcsán a svéd rock bandát, hiszen Dregen gitáros személyében adott a közös pont. 

A Backyard Babies 1987-ben alakult a svédországi Nässjöben Tobias Fischer énekes-basszeros, Dregen és Johan Blomqvist gitárosok és Peder Carlsson dobos felállásban. Eredetileg Tyrant néven zenéltek, ám 1989-ben Tobias dobbantott, és jött a helyére Nicke Borg gitáros-énekes, ami némi átrendeződést jelentett a hangszeres posztokon, Blomqvist gitárról bőgőre váltott, kialakult a a zenekar máig tartó felállása és felvették a Backyard Babies nevet.  

A zenekar első lemeze mondhatni igazi állóvízbe dobott kő volt. Az 1994-ben megjelent Diesel & Power lemezen minden megvolt, ami a zenekar védjegyének számít: punk, blues, rock and roll. A sikeres turné után Dregen – unalmában – összeröffentette a svéd sleaze rock másik zászlóshajóját, a The Hellacopterst, akikkel két legendás lemezt is kiadott (erről majd egy másik alkalommal emlékezünk meg), majd visszatért a Hátsókerti Babákhoz. 

1997-ben jött Total 13 címmel a folytatás, ami még a korábbiaknál is nagyobb sikert aratott, a kritikusok egy lapon kezdték emlegetni a bandát a New York Dolls, a Ramones és a The Damned legjobb pillanataival. Mondani sem kell, nagy sikerrel turnéztak szerte a világban.

2001-ben jött a Making Enemies Is Good lemez és egy turné a Motörhead előzenekaraként. Két évvel később a Stockholm Syndrome lemezzel svéd Grammy-t nyertek. 2006-ban megjelent a People Like People Like People Like Us lemez, majd két év múlva a zenekar nevét viselő Backyard Babies album. 

A zenekar a kétezres évek elejének megzabolázott káoszát követően egyre inkább hagyományos rock 'n roll dalokat írt, jöttek sorra a balladák, majd a zenekar fennállásának 20. évfordulóját megünneplő turné után egy hosszú szünet, melyről nem lehetett tudni, lesz-e vége.

Szerencsére Nicke és Dregen nem tudtak megülni a fenekükün, 2014-ben ismét összeültek zenét írni, melynek a Four by Four lemez lett a vége 2015-ben. A közönség jól fogadta a lemezt, a svéd listákon a második helyig jutott, míg nálam inkább a zenekar leghaloványabb munkájaként kullog a sor végén a könnyed pop-punk dalai miatt. Némi formajavulást a zenekar máig utolsó, 2019-ben napvilágot látott albuma, a Silver & Gold hozott, ám a szünet előtti lemezek minőségét ez sem hozza.

A Backyard Babies első húsz évében beírta magát a húzós, de végtelenül laza punk 'n roll zenét játszó bandák nagykönyvébe, és ha albumon nem is feltétlenül hozza azt, ami miatt megszerettem a svéd kvartettet, bármikor megnézném őket élőben, hiszen egy egyedi hangvételű, de széles kör számára befogadható zenét játszó bandáról van szó.

Mai dalunk a zenekar 2008-as, Backyard Babies címet viselő, talán kijelenthetjük, hogy az utolsó valóban jó lemezéről való.