A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Depeche Mode New York 21 07 2016 low 37

Szombat esti láz: Depeche Mode - It's No Good 2022. máj. 21.

Magyar nyelvterületen a Depeche Mode legalább akkora sztárnak számít, mint a hatvanas években a The Beatles volt az Egyesült Királyságban. 1997-ben, amikor megjelent az Ultra című nagylemez – rajta mai dalunkkal –, a zenekar szó szerint a feltámadás szakaszát élte. 

Az 1980-ban alakult brit synthpop/new wave zenekar az ötödik és hatodik lemezével (Black Celebration - 1986, Music For The Masses - 1987) beírta magát a popzene abszolút szupersztárjai közé, majd 1991-ben jött a Violator, ami már ép ésszel felfoghatatlan magasságokba lökte a zenekart.

A banda tagjai már korábban sem vetették meg a kábítószereket, ám az 1993-as, meglehetősen rockos hangzású Songs Of Faith And Devotion album turnéja során olyan magasságokat és mélységeket értek el, hogy a zenekar érzékeny lelkű énekese, Dave Gahan már nem tudta feldolgozni, így 1995-ben kábítószer hatása alatt felvágta az ereit, 1996-ban pedig megkísérelte túladagolni magát. 

Ilyen előzmények után jelent meg a komor hangulatú Ultra lemez, melynek bizonyos dalai akár indusztriális rockként is jellemezhetőek. A zenekart ekkorra elhagyta Alan Wilder, így a dalok megírása az ekkorra teljesen a gitárhangzásokba beleborult Martin Gore kezébe került. 

Az eredmény pedig egy csont nélküli, sötét, de roppant módon szerethető lemez lett. A zenekar tagjai a kilencvenes évek embert próbáló függőségeit letudva továbbra is sikeres lemezeket készítettek. A 2001-ben megjelent Exciter elődje letisztultabb, ha szabad úgy fogalmazni, romantikusabb vonalát vitte tovább, az azt követő Playing Tha Angel (2005), a Sound Of The Universe (2009), a Delta Machine (2013) és a Spirit (2017) megbízhatóan szállította a rajongóknak a minimalista, szomorkás elektronikus dallamokat Dave Gahan delejes énekével.