ZSÍR

Szombat esti láz: Dinamit - Tépd el az időt 2023. nov. 11.

Magam sem hiszem el, hogy a Szombat esti láz közel két éves történetében még nem vettük górcső alá a Dinamit együttest, ami a rövid pályafutása során két olyan definitív alapművet tett le az asztalra, amilyenről a mai rockzenekarok álmodni sem mernek.

A rossz nyelvek szerint a Dinamitot felsőbb hatalmak segítették világra, hogy megállítsák a P. Mobilt és a hozzájuk hasonló lázadó zenekarokat, hiszen a hallatalnul népszerű zenekar frontemberét, Vikidál Gyulát halászták el Schuszter Lóriéktól. Az eredeti felállást Vikidál mellett a Skorpió dobosa és gitárosa, Németh Gábor és Szűsz Antal Gábor, míg a basszusgitárosi poszton a Miniből érkezett (majd a Bikinivel máig aktív) Németh Alajos, illetve Papp Gyula billentyűs alkotta. Ebből is látszik, hogy egy igazi, sikerre ítélt szupergrup alakult meg 1979-ben. 

A P. Mobil közönsége persze rögtön árulónak kiáltotta ki Vikidált a váltás miatt, pláne, hogy azonnal lemezkészítési lehetőséghez jutottak, miközben a Mobilt ott gáncsolta a rendszer, ahogy csak tudta.

A torkában őserőt hordozó Vikidálékat a sajtó sem ölelte épp keblére, ellenben a közönség nagyon is vevő volt a korábbi bandájánál fésültebb zenét (és imázst) képviselő Dinamitra. Olyan jelzőket használtak a zenekar két lemezére, mint az „őszintétlen” és az „álkemény”. Utóbbiról hosszasan lehetne elmélkedni, hogy mire is gondolt a költő, de a szemantikai fejtegetést hagyjuk inkább máskorra. 

Na, szóval két kislemez (Tinédzser dal – Neked adnám a világot; Mi ez az érzés? – Igazság) után 1980-ban végre kezébe vehette a közönség a teljes nagylemezt, melynek dalai 2023-ban sem hagynak igazán kívánnivalót maguk után. Jó, persze a hangzás (különösen a dobé) ma már inkább fülsértő, mint sem jó, de nem hiszem, hogy akad olyan ember, akinek ne pezsdülne fel a vére az olyan daloktól, mint a kislemezes Tinédzserdal, a proligyerek életérzését közvetítő Senki se szóljon hozzám! az önelemző Engem ne sajnáljatok vagy a hasonló hangulatú Külvárosban születtem. 

A sajtó folyamatos támadásai, az egyre kevesebb fellépési lehetőség bomlasztólag hatott a zenekarra, ám még abban az évben érkezett az erősítés a Beatricéből Lugosi László személyében, aki – ha csak rövid időre is – vérfrissítést hoz a zenekarnak. Vele készült el a zenekar második (a valódi Dinamit utolsó lemeze).

A híd című album 1981-ben jelent meg. Elődjénél valamivel cizelláltabb, lazább dalokkal, ami ugyan semmit sem von el (ma már) a zene minőségéből. Igen, itt az újhullám hatását véljük felfedezni, amibe maga a szaksajtó haszolt bele több zenekart, hogy azzal a közönségüket a bandák ellen hangolják). Ha a lemez nem is annyira kemény, mint az elődje, azért még találunk itt bőven generációs himnuszokat, mint a Tanulj meg sírni! vagy a Néma kőszobor, vagy a nem kicsit a kezdőriffjében a Dire Straitset idéző Tűz van. 

Mai dalunk pedig a zenekar hattyúdalának is tekinthető, a második lemezt záró epikus önelemző dal, a Tépd el az időt.

A zenekar 1981 végén unta meg a széllel szemben való pisilést, bejelentette a feloszlását. 

A zenekart 2009-ben támasztották fel, természetesen folymatosan változó felállással (például a Pokolgépet és P. Mobilt is megjárt Rudán Joeval a mikrofon mögött) a Dinamitot. Mondanunk sem kell, az már nem robbant akkorát. 

Az alig három évet megért Dinamit két klasszikus lemezt tett le az asztalra, melyeknek ott a helye minden rockzenét szerető olvasónk polcán. A cikk írása közben végig az motoszkált a fejemben, vajon mi mindent, mennyi kiváló lemezt készíthetett volna még el ez a nagyreményű zenekar, ha a külső nyomás nem teszi tönkre. Erre már sosem kapjuk meg a választ.