ZSÍR

Szombat esti láz: Fates Warning - Seven Stars 2023. szept. 23.

Ha a progresszív metal szóba kerül, tízből kilencen a Dream Theatert vagy a Queensrÿche zenekarokat kezdik el emlegetni, talán nem is alaptalanul. Ám létezik egy banda, amelyik szintén jelen volt a stílus alapjainak letételénél, ám a fent nevezett két zenekar nagyságát sosem érte el, ellenben hozzájuk hasonló mélyrepüléseik sem voltak soha, csak hangulatilag eltérő, kiváló lemezeik.

A Fates Warning 1982-ben alakult az amerikai Hartfordban, Connecticut államban. A korai idők két alapembere az énekes John Arch és a banda máig egyedüli motorja, Jim Matheos gitáros volt, hozzájuk csatlakozott Victor Arduini gitáros, Joe Dibiase basszeros és Steve Zimmerman dobos. 

A zenekar első lemeze viszonylag korán megérkezett, és legyünk őszinték, az 1984-es Night On Bröcken még köszönőviszonyban se volt azzal a progresszív metallal, ami a későbbiekben megkerülhetetlen bandává tette az igényes zenék szerelmesei számára, ellenben az Iron Maiden tagadhatatlan hatását érezhették a dalokon. A következő évben érkező The Spectre Within az előző lemez logikus folytatása, némileg a progresszív metal felé elbillentve a mérleg nyelvét. Habár vannak egész kellemes dalok a lemezen, az oroszlánkarmait a következő albumon mutatta meg a zenekar. 

1986-ban Ardunit Frank Aresti váltotta, akinek a közreműködésével készült el a következő lemez, az Awaken The Guardian, ami még mindig inkább heavy metal, semmint progresszív, ám itt már egy kiforrott zenei világgal bíró zenekar munkáját hallhatjuk. Az Awaken The Guardian több szempontból is mérföldkőnek számít, hiszen mind a zenekar, mind a lemezt kiadó Metal Blade Records számára ez jelentette a bemutatkozást a Billboard 200 listán. 

Sajnos/szerencsére a következő lemez munkálatait már egy új énekessel kezdte meg a Fates Warning, John Archot Ray Alder váltotta a mikrofon mögött. Az 1988-ban megjelenő No Exit, ami Jean-Paul Sartre azonos című színművéről kapta a nevét, ismét az előző lemez logikus folytatása volt, ám a komplex dalstruktúrák mellé bejött a thrash metal szilajsága is, és főleg Alder zseniális éneke tette fel a koronát a lemezre. A lemez egyik legnagyobb vállalkozása a közel 22 perces The Ivory Gate of Dreams dal, amit a zseniális Jim Matheos egyedül szerzett. A lemez a Billboard 200-as listáján a 111. helyig jutott. A banda népszerűségét az is növelte, hogy az MTV metalműsora, a Headbangers Ball rendszeresen játszotta a klipjeiket.

1988-ban újabb tagcsere történt, Steve Zimmerman helyére Mark Zonder ült be a dobok mögé, az új album, az 1989-es Perfect Symmetry tehát megint egy új felállás gyereke lett. A lemez dallamosabbra sikeredett az elődjénél, a thrash metalos elemeket elhagyták, ráadásul Ray Alder is kezdte megtalálni a helyét a zenekarban, így egy igazán kiváló, dalközpontú lemez született, amiről hiányoznak a progresszív metalra jellemző, magamutogató instrumentális részek. A lemez kilenc héten át tanyázott a Billboard 200-as listáján, igaz, csak a 141. helyig jutott

A sikeres turnék után 1991-ben jelent meg a Parallels lemez, ami Terry Brown és Brian Slegel producereknek köszönhetően minden korábbinál áramvonalasabbra sikeredett. A lemezen még érezni a nyolcvanas évek hatását, de még ma sem hat elvaultnak, pláne a maga idejében sem hatott. A lemez már nem jutott a Billboard 200-as listájára, de ennek prózai okai vanna, berobbant a grunge, ami minden korábban sikeres zenekart elsöpört. A Fates Warning ennek ellenére továbbra is sikeres maradt, a Panterával és a Savatage-dzsel turnézott, illetve az 1993-as Wacken Open Air fesztivál egyik headlinere volt.

Az 1994-ben érkező Inside Out folytatta az elődje zenei irányát, ám annál egy kissé dallamosabbra sikerült, ami persze egyáltalán nem gond, hiszen roppant jól áll nekik. Sajnos az anyag minőségét nem tükrözik a lemezeladások, de ne feledjük, ekkoriban csak a grunge élt meg, minden mást elhallgatott az amerikai média. 

1996-ban történt újabb tagcsere a zenekarban: Joe DiBiase helyére Joey Vera érkezett az Armored Saintsből, Frank Arestit pedig nem pótolták, illetve de, a Dream Theatert ekkora már elhagyó Kevin Moore ugrott be billentyűzni a zenekar talán legsötétebb hangulatú lemezére, az A Pleasent Shade Of Gray-re. A lemez valójában egy tizenkét részre felosztottá, 53 perces dal. A lemezt teljes egészében eljátszották élőben is, ami a Still Life dupla cd-n is megjelent. Ugyanez a felállás készítette el a 2000. júliusában megjelent, az elődjénél hagyományosabb Disconnected lemezt. 

2004-ben megjelent a zenekar 10. nagylemeze, az FWX, a szokásos magas minőségű dalokkal. Az album elkészítése után távozott Mark Zonder dobos, illetve visszatért 2005-ben Frank Aresti gitáros. 2010-ben a Parallels felállásában adtak néhány koncertet, 2011-ben pedig Jim Matheos összeállt a régi énekessel, életre hívva az Arch/Matheos projektet, melyben Joey Vera és Frank Aresti mellett Bobby Jarzombek is játszott. 

A Fates Warnink 11. nagylemeze, a Darkness In A Different Light 2013-ban látott napvilágot, jelen sorok írójának máig az egyik legkedvesebb lemeze a zenekartól (hallgasd csak meg a Firefly-t, és megérted, miért ;) ). A lemez a Perfect Symmetry óta először került fel a Billboard 200-as listára, mégpedig a 162. helyre. A kövekező lemezre nem kellett sokat várni, 2016-ban jött a Theories Of Flight, amelyikről a mai dalunk is származik. 

És bármennyire is szomorú, a 2020-ban megjelent Long Day Good Night a zenekar hattyúdala lett, bár a megjelenéskor erről még szó sem volt. Ray Alder néhány héttel ezelőtt nyilatkozta, hogy Jim Matheos nem tervez további anyagokat írni a Fates Warning számára, bár a koncertezéssel sem szeretnének teljesen felhagyni.

Az ember egyik szeme tehát sír, a másik pedig nevet, amikor ezekben a napokban a Fates Warning valóban megsüvegelendő életművét hallgatja, ám továbbra is ott mocorog benne az érzés, hogy még mennyi kiváló lemezt készíthetnének el. Szerencsére Jim Matheos nem az az otthon ülős fajta, számtalan projektben lehet hallani az összetéveszthetetlen gitárjátékát, ahogy Ray Alder Isten-adta hangját is a szólóbandája élén.

Akárhogy is alakuljon a Fates Warning további története, maga Mike Portnoy, a Dream Theater korábbi dobosa ismerte el néhány éve, hogy nem az ő zenekara, hanem a Fates Warning tette le a progresszív metal alapjait.