ZSÍR

Szombat esti láz: Haggard - Per Aspera Ad Astra 2024. ápr. 27.

A napokban egy beszélgetés során szóba került, hogy szeretem-e a szimfonikus metalt. Mivel nagyjából sejtettem, mire megy ki a játék, így rögtön válaszoltam, hogy szeretem, de nem ugyanazt értjük a szimfonikus jelző alatt. Míg a többség számára az egykor operaénekes Tarja Turunennel kiálló Nightwish zenekar jelenti a szimfonikus metalt, számomra a Haggard.

A Haggardot Németországban alapította egy török bevándorló, Asis Nasseri 1989-ben. Míg a korai idők a vérgőzös, technikás death metal jegyében teltek, a nagylemezes bemutatkozás 1997-ben (And Thou Shalt Trust... the Seer) már középkori és reneszánsz zenével átitatott, sokszor a klasszikus zeneművek felépítését követő, valódi hangszerekkel (tehát nem szintetizátorokkal és samplerekkel) előadott zenemű volt. 

A folytatás még az elődnél is nagyszerűbben sikerült, a 2000-ben megjelent Awaking The Centuris sokkal bátrabb az elődjénél, bár a dalok kompozíciója jelentősen egyszerűsödött, inkább egyben kell hallgatni a teljes korongot, semmint dalonként. A banda sikerét jól mutatja, hogy a következő évben Mexikóban rögzítettek egy koncertlemezt/DVD-t.

A Haggard magnum opusa a Galileo Galielei történetét bemutató Eppur si muove lemez 2004-ben jelent meg. Mai dalunk is erről a lemezről érkezik.

Hangzóanyaggal utoljára 2008-ban jelentkezett a Haggard, ám a Tales Of Ithiriával sehogy sem tudtam megbarátkozni. De nem csak nálam nem működik a korong, hiszen a Grimm címre keresztelt, 2012-re ígért anyag azóta is várat magára. 

Akárhogy is legyen majd a zenekar sorsa, a Haggard három kiváló és egy bőven felejthető lemezével megmutatta, milyen a valódi szimfonikus metal, ezt pedig nem lehet tőlük elvitatni.