ZSÍR

Szombat esti láz: Rainbow - Stargazer 2023. dec. 16.

Régi mulasztásomat pótolom most, hiszen a Ritchie Blackmore Rainbow-ja minden idők egyik legnagyobb hard rock zenekara, de legalábbis az egyik legfontosabb, ami még az anyazenekar, a Deep Purpe árnyékából is képes volt kilépni. 

Valójában épp a legendás brit együttesből való dobbantás hívta életre a Rainbowt. Történt mindez 1975-ben, miután az hatalmas egóval rendelkező gitáros kilépett a Deep Purple-ből, miután elégedetlen volt a Stormbringer lemezen felerősödő funkos és bluesos elemekel, na meg összeveszett nagyjából mindenkivel. 

Az új bandához az egyik korábbi előzenekar, az Elf tagságát kérte fel, akik közül a második albumhoz már csak egy bizonyos Ronnie James Dio énekest tartott meg. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ez Ritchie bandája volt, mindenki más csupán statisztaként vehetett részt a dalok készre csiszolásában, ami a madárháznak beillő tagság rotációja is jól mutat.

Az első lemez Ritchie Blackmore’s Rainbow címmel jelent meg 1975-ben, egy igazi vérbő, izgalmas album született, melynek minden dala instant klasszikus. Elég meghallgatni a nyitó Man On The Silver Mountaint, hogy kapásból levegyük, ki is volt a hetvenes évek legkreatívabb riffgyárosa! De a horzsoló riffeken túl okos, érzékenyebb dalokat is rejtett a lemez, amilyen a melankolikus Catch The Rainbow, vagy Blackmore későbbi munkásságát meghatározó középkori zenei elemek tömkelegét is felfedezhetjük a kiváló dalokban. Noha a koronag a maga idejében vegyes kritikákat kapott, mára teljesen nyilvánvalóak az értékei, de a rajongók egyőntetűen szerették a lemezt.

Ahogy az a hetvenes években megszokott volt, a folytatás a következő évben meg is érkezett Rising címmel. A lemezen már Cozy Powell dobolt, a basszusgitárt pedig Jimmy Bain kezelte, a billentyűk mögé pedig Tony Carey állt be. A mindig elégedetlen gitáros túl funkosnak tartotta az előző lemezen hallott játékot, így keményebb hangzású lemezt készítettek az új társakkal. A lemez pedig kiválóan sikerült! Az A-oldalon rövidebb, míg a B-oldalon két 8 perc feletti játékidejű dal kapott helyet. A monumentális dalokat felvonultató lemezt sokan a Rainbow legerősebb korongjának tartják. 

A méregerős felállás élőben is kiváló volt, amiről az 1977-ben megjelent On Stage koncertlemez is tanúskodik, ám Blackmore távozásra szólította a turné után Careyt és Baint. A billentyűket hosszas keresgélés után David Stone, a basszisgitárt Mark Clarke (Uriah Heep, Colosseum) vette át. 

A következő nagylemez munkálatai már 1977 májusában megkezdődtek és az év decemberéig tartottak, ám csak 1978. április 9-én jelent meg a Long Live Rock 'n' Roll lemez, aminek megjelenése után Clarck repült is a zenekarból, hogy átadja a helyét Bob Daisleynek. A lemez kiváló kritikákat kapott, kösönhetően az olyan daloknak, mint a himnikus címadó, a sejtelmes Gates Of Babylon, vagy a szélvész Kill The King. A lemez turéján már Don Airey játszik a billentyűkön. Ekkoriban eszmél rá Blackmore, hogy az USA-ban nem vevők erre a progresszív, összetett hard rockra, ezért megkérte Diot, hogy a fantasy-ihlette szövegek helyett a következő lemezre írjon szerelmes szövegeket. Mondani sem kell, hogy az egók összecsapása szakításhoz vezetett. Az apró termetű énekesre lecsapott az Ozzytlanított Black Sabbath, Blackmore pedig Powell kivételével mindenkit kirúgott a bandából.

Érdekesség, hogy a gitáros megkörnyékezte korábbi Deep Purple-beli kollégáit, Ian Gillan énekes nemet mondott a felkérésre, de Roger Glover basszeros viszont örömmel egyesítette az erőit korábbi partnerével, és még a dalszövegek megírását is elvállalta. Az énekesi teendőket végül Graham Bonnetre bízták, aki az 1979-es, egyébként kiváló Down To Earth lemez poposabb dalait is felénekelte. Az album húzódala a Since You Been Gone (eredetileg egy Russ Ballard szerzemény) lett, ami meg is hozzta a várva várt rádiós sikereket, noha a kritika meglehetősen fanyalgott a lemez kapcsán. 

Noha a korszak egyik legfontosabb fesztiválján, a Donningtonban megrendezett Monsters Of Rockon főzenekarként léptek fel 1980-ban, Cozy Powell nem volt megelégedve a zenekar új irányvonalával, így a koncert után elhagyta Blackmoret és társait, míg Bonnet amiatt lett kirúgva, mert részegen lépett a színpadra. Utóbbi előbb a Michael Schenker Group, majd az Alcatrazz énekese lett.  

Powell és Bonnet utódjai Joe Lynn Turner és Bobby Rondinelli lettek, velük készült 1981-ben a Difficult To Cure lemez, ami az elődje slágeresebb irányvonalát keverte a hagyományosabb hard rock tételekkel. A lemez meglehetősen jó fogadtatásban részesült Angliában és az USA-ban is. 

Az 1982-ben érkező Straight Between The Eyes már Don Airey nélkül készül, akinek a helyét David Rosenthal vette át. A lemez átütő sikernek minősült, kajálták az Egyesült Államokban és Japánban is, még az MTV is rákapott a Stone Cold klipjére, azonban a régi rajongóknak már kimondottan megfeküdte a gyomrát a popos hangvétel: az USA-ban sikeres turné, de Angliában fel sem léptek a lemezzel.

1983 – új év, új lemez, új tagcsere. Ezúttal Rondinelli lépett le, helyére Chuck Burgi érkezett. A Bent Out Of Shape folytatta elődei útját, azonban a sikereket már nem tudta egismételni. Míg korábban a vegyes kritikákat kiküszöbölte a közönség reakciója, az új lemez kimondottan negatív kritikákat kapott. Mindeközben a háttérben már beindultak a fogaskerekek, amelyek a Deep Purple újraalakulásához vezettek 1984-ben, ami a Rainbow végét is jelentette. 

De ahogy az köztudott, Blackmore 1993-ban ismét otthagyta a Deep Purplet kreatív különbségekre hivatkozva, és új bandát gründolt maga köré, jobbára a B-ligából. Az énekes a kiváló Doogie White lett, a bőgőért Greg Smith felelt, a dobokat John O'Reilly püfölte, a billentyűket pedig Paul Morris. Ezzel a felállással készült el 1995-ben a Stranger In Us All korong, ami a Rainbow feltámadását és halálát is jelentette egyben. A lemez afféle szintézisként is értelmezhető, hiszen megvan benne minden, ami a Rainbowt jellemezte. Csakhogy a lehető legrosszabb pillanatban látott napvilágot a korong: a grunge láz még a végnapjait élte, az alternatív (rock/) metal a szárnyait bontogatta a klasszikus heavy metal meg még szunnyadt, így a lemez nagyjából teljesen hidegen hagyta a közönséget.

Ritchie Blackmore persze szokás szerint jól besértődött, a turné végeztével feloszlatta a Rainbowt, és a feleségével, Candice Nighttal életre hívta a reneszánsz zenét játszó Blackmore's Night nevű formációt.

A Rainbow 1998-ban azért kis híján majdnem feltámadt Cozy Powell indítványára, aki Blackmoret és Diot is megkörnyékezte egy közös turné ötletével, ám a dobos azévi halála miatt ebből semmi nem lett, aztán 2010-ben Dio is elhunyt, így minden idők legnagyobb hard rock zenekara már sosem tért vissza a legerősebb felállásával, noha az egykori tagok időnként elő-elő veszik a Rainbow dalait a koncertjeik során. 

2016-ban három, 2017-2019 között pedig tizenkét koncertet adott a Rainbow Ritchie Blackmore – gitár, Jens Johansson – billentyűs hangszerek (Stratovarius), David Keith – dobok (Blackmore's Night ), Bob Nouveau- basszusgitár, Ronnie Romero – ének (Lords of Black) felállásban.

A szerencsések, akik láthatták a zenekart, bizonyára tudják, hogy midnen idők egyik legnagyobb hard rock legendáját láthatták élőben, és megbizonyosodhattak a dalok örökérvényűségéről. Sajnos egészen bizonyos, hogy minden idők legnagyobb hard rock gitárosának műhelyéből újabb rockhimnuszokra már nem számíthatunk, de amit letett karrierje során az aztalra, az így is bőven zseniális.

Mai dalunk a klasszikus felállás egyik legzseniálisabb dala, második lemezről származó Stargazer.