ZSÍR

Szöszi: élvezni nem fogod, de látnod kell! 2022. okt. 7.

Szeptember 28-án került fel a Netflix kínálatába a Szöszi (Blonde) című gigaprodukció Andrew Dominik rendezésében. A film mára egyenesen a toplista élére került. Néhány lelkes kritikust leszámítva nem épp a legjobb visszhangot váltott ki. Ennek több oka is van, elsősorban a zsánerhez való viszonyulás, néhány helyen pedig a film durvaságát róják fel.

Fontos tisztázni, hogy egy olyan életrajzi filmről beszélünk, ami egy bátran vállalt fiktív regényből indul ki, ezért sok ismert életrajzi adat háttérbe szorul vagy meg sem jelenik a vásznon – pl. az első férj –, viszont választ próbál adni arra a kérdésre, hogy mi is történt Norma Jeanenel, Marilyn Monroeval, ha egyáltalán teljesen egy személyként lehet őket kezelni. Dominik próbálja a nézővel megértetni, hogy milyen áldozatokat és sebeket kapott egy fiatal árvaházban felnőtt lány, hogy a világhírű Marilynné váljon, és ez az egész helyzet hogyan vezetett a halálához. Ezt ráadásul megspékelte nemcsak egy brutális korrajzzal, de azzal is, hogy érezteti a nézővel, ma is sok nő kerül olyan helyzetbe, amilyenbe került a világ egyik első szexszimbóluma.

Az életrajzi filmzsánert a produkció olyan elánnal próbálja kerülni, mintha súlyos allergia kínozná tőle. Sem a vizuálitással, sem a történetvezetéssel sincs köszönőviszonyban sem. Szerkezetileg inkább úgy tudjuk elképzelni, mint amikor kavicsokat dobálunk az állóvízbe, és a fodrozódást követjük. 

A legnagyobb tragédiák és traumák visszhangoznak folyamatosan a vásznon, sőt ezek kölcsönhatásakor látjuk, hogyan omlik össze egy látszólag tökéletes élet.

Nagyon erős színészi játékot láthatunk, különösen Ana de Armastól, aki olyan mélységeit képes megragadni Marilyn Monroe karakterének, hogy sokszor arra gondoltam, hogy az egyes jelenetek felvételei után jól volt-e a színésznő, nem rokkant-e bele ebbe a szerepbe. Képileg és zeneileg egy mestermunkát alkottak a készítők.

A film viszont durva. Rossz érzés nézni, de nem tudod abbahagyni sem, még akkor sem, hogy tudod, mi lesz a vége, hogy nincs megváltás. 

A fiatal Norma Jeane életét beárnyékolja sosem volt apja és mentálisan beteg anyja, később pedig az árvaház. Egy naiv kislány, akiben egy ügynök meglát valamit, megteremti Marilyn Monroet. Rövid időn belül a lányt nemcsak kihasználják, de megerőszakolják a filmipar különböző nagyurai. Választás elé kerül: vagy hallgat, elviseli, és lesz mit ennie, vagy az utcára kerül. Norma meghozza az áldozatot, de innentől úgy érzi a néző, mintha Marilyn egy másik személyiség lenne, aki az évek során egyre jobban eltávolodott Norma Jeane-től.

Ismerve anyja állapotát, nem is annyira légből kapott ötlet, ha arra jutunk, hogy hozzá hasonlóan Marilyn is skizofréniában szenved, vagy csupán a túlélése érdekében választja ketté a két életet, ezzel próbálva védeni magát. A folyamatos szexuális kizsákmányolás, sok esetben folyamatos erőszak élete végéig elkísérte.

A kis Norma Jeanenek csupán egy álma volt, hogy családja legyen, és ezt sosem kapta meg. 

A fiatalkori abortusz traumája, a többszöri vetéles folyamatos témája a filmnek, sok esetben Marilyn hallja a nem létező gyermeke hangját, aki az életért könyörög. A harmadik nagy trauma pedig a sosem volt apa. Az anya a kislányt hibáztatta azért, mert elhagyta a szerelme, a kislány pedig egész életében várta az apja visszatérését. Az apa-komplexusa pedig rosszabbnál rosszabb kapcsolatokba sodorta.

Élete vége felé – a film szerint – mentálisan teljesen összeomlott, de ahelyett, hogy segítséget kapott volna, folyamatosan nyugtatókkal tömték, hogy tudja folytatni a forgatásokat.

Harminchat év, rengeteg csillogás, és rengeteg fájdalom.

Feltehetnénk a kérdést, hogy lett volna-e arra lehetősége, hogy kilépjen ebből a forgatagból. Azt mondják, mindig van lehetőségünk kilépni, de itt bárhogy is gondolkodom, a szívem azt súgja, hogy Marilyn Monroenak nem volt. Abban a pillanatban, hogy az alku megkötetett, amikor az első erőszak után nem állt fel és tűnt el a süllyesztőben, már megíródott a sorsa.

A legfontosabb kérdés, hogy miért is nézzünk meg egy ilyen hosszú (2 óra 46 perc) és ennyire fájdalmas és terhelő filmet? Azért, mert tükröt tart nemcsak arról a korról, de valahogy érezzük, hogy napjainkban is, rengeteg nő kénytelen feláldozni a testét azért, hogy megéljen, vagy dönt a babája abortálása mellett azért, mert úgy érzi kényszerítik rá. Mennyi és mennyi mentálisan beteg, sérült személyt használnak ki pénzszerzésre? De talán leginkább arra mutat rá, hogy mennyire vakok vagyunk mi, emberek. Marilyn Monroe egy gyönyörű, csillogó szexszimbólum volt, akire százezrek csorgatták a nyálukat, és legalább ugyanennyien vágytak a helyébe lépni. De vajon hányan vették észre, hogy mennyi szenvedés van ez mögött? Felállt valaki a forgatásokon és tiltakozott helyette, amikor akaratán kívül begyógyszerezték vagy abortuszra kényszerítették? Nyújtott-e segítséget a sminkes, a fodrász, a világosító? 

Mi engedtük, hogy ez megtörténhessen. És erre ez a film kegyetlenül emlékeztet bennünket. Ezért kellene mindenkinek látnia.

Nyitókép: Netflix