7832
Szüksége van-e 2022-ben a nőnek a férfira? A férfinak nőre?
2022. nov. 28.
„Gyereket akarok!” Ha most a lelki szemeink elé képzeljük azt az embert, aki így kiállt fel, hát biztos vagyok benne, hogy száz emberből kilencvenkilencnek egy nő jut az eszébe és nem egy férfi. A nők úgy is szeretnének gyereket, hogy még nincs nekik, a férfiak pedig inkább úgy szeretik meg a gyerekeket, hogy már van.
Evolúciós szempontból a nőnek mindig is az volt az érdeke, hogy olyan férfit találjon maga mellé, aki nem csak megcsinálni, hanem felnevelni is hajlandó a születendő gyerekeket. Azaz hogy a munkáját, erejét nem arra használja fel, hogy további nőket hódítson meg, hanem megállapodik egy mellett, és minden energiájával annak az egynek az evolúciós sikere megvalósításán fáradozik.
Évezredeken keresztül ugyanis a várandósság, és az azt követő gyermekágy nagyon kiszolgáltatottá tette a nőt, aki egyedül nem volt képes saját maga és a gyerekei eltartására.
Ezért az áldozatért „cserébe” a nők pedig azt vállalták, mindenben támogatják a férfit, hogy az minél hatékonyabban tudja elvégezni a feladatát. Ám ahogy a mai férfinak egyre kevésbé fűlik a foga a szabadsága feladásához, úgy a mai nő egyre kevésbé érzi úgy, hogy szüksége lenne férfira. Egész társadalmi mozgalmak igyekeztek a nőkben felkelteni azt az illúziót, hogy a céljaikat a férfiak nélkül is maradéktalanul el tudják érni. Amikor a kezdeti álmai megvalósulnak, sok nő úgy érzi, hogy csak nyűg a nyakán a férfi, és valójában jobb lenne nélküle.
A férfiak és nők között az élet továbbadására kötött ősi szerződést mindkét fél fölmondta, és most minden párkapcsolatban egyesével kell újratárgyalni. Ebből pedig sokszor egészen vicces, torz vagy kifejezetten káros viszonyok is kialakulhatnak. A modern élet amúgy is elképesztő alkalmazkodóképességet kíván. És most nem csak az élethosszig tartó tanulásról vagy az abszolút mobilitás (ami lényegében gyökértelenség) követelményéről beszélünk, hanem olyan váratlan társadalmi, érzelmi és pszichés helyzetekről, amelyeket úgy kell tudni megoldani, hogy nincs hozzá se segítség, se követhető példa.
A mai ember egy kicsit olyan, mint a gyerek, akinek elengedték a kezét és tétova lépéseket tesz, mert nem tud mit kezdeni hirtelen jött szabadságával.
Jean Paul Sartre francia egzisztencialista filozófus egész életművét a szabadság megismerésének szentelte. Odáig jutott, hogy a szeretetet is elvetendőnek tartotta, mert az béklyóba zárja az embert, és megfosztja a szabadságától. (A nagy dilemma, ugyebár.)
Aztán élete végén megváltozott a gondolkodása, és azt mondta, hogy mégis létezik olyan szeretet, amelyik nagyobb szabadságot eredményez. Sajnos, röviddel ezután meghalt, és nem volt esélye elmondani, mit is értett ezalatt pontosan.
De talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, lehet mindenféle szép elméletek gyártani arról, kinek és mikor kell háttérbe vonulnia, és teret engedni a másik szabadságának, ambícióinak, ha az egészet nem járja át a felszabadító szeretet, akkor minden csak írott malaszt, üres teória marad.
A hagyomány meggyöngült, a férfi és nő közötti természetes szerződés felbomlott, a mai ember egyetlen reménye és utolsó mentsvára a szeretet.
nyitókép: Pixabay.com
Piros 7es
