CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Támadást indíthat Nagy-Britannia a jemeni húszi lázadók ellen
2024. jan. 1.
Közvetlen katonai fellépést helyezett kilátásba a jemeni húszi lázadók ellen Grant Shapps brit védelmi miniszter a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadások folytatódása esetére.
Shapps a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői kiadásában megjelent írásában közölte, hogy a húszik decemberben ötször annyi támadást hajtottak végre a Vörös-tengeren, mint novemberben, és december eleje óta a tízszeresére emelkedett a nemzetközi hajózás biztosítási díjszabása a térségben.
Mindez arra kényszeríti a konténerszállító hajókat, valamint a nyersolajat és vegyi anyagokat szállító tartályhajókat, hogy Afrikát megkerülve nyolcezer kilométeres kitérővel érjék el európai célállomásaikat – áll a brit védelmi miniszter cikkében.
Grant Shapps szerint a vörös-tengeri agresszió folytatódásának megvan az a kockázata is, hogy valaki „elszámítja magát”, és ez eszkalációhoz, végső soron regionális konfliktushoz vezethet.
Vannak azonban ennél is nagyobb kockázatok, ugyanis ha a nemzetközi közösség nem védi meg a Vörös-tengert, az felbátoríthatja mindazokat, akik máshol, például a Dél-kínai-tengeren vagy a Krím környékén igyekeznek fenyegetően fellépni – írja hétfői cikkében a brit védelmi miniszter.
Shapps szerint ebben a helyzetben Nagy-Britannia kész „közvetlen akciók” végrehajtására.
A miniszter felidézte, hogy a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója a múlt hónapban egy Sea Viper típusú rakétával megsemmisített egy támadó drónt, amellyel a húszi lázadók a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat vették célba.
Nagy-Britannia szükség esetén habozás nélkül „még további akciókat hajt végre” a vörös-tengeri hajózás szabadságának védelmére – áll Shapps hétfői cikkében.
Az utóbbi hetekben – különösen a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen indított izraeli hadműveletek kezdete óta – az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen.
Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.