LIBERNYÁKULUM

Tanmese 2023. dec. 19.

1989 előtt, az átkosban is fontos volt a pénz, de ott ha akkor volt is valakinek, annak többé-kevésbé rejtegetnie kellett és nem hivalkodhatott vele, úgy mint a mostani újgenerációs hirtelengazdagok. Mostanság a drága autó, a luxuslakás, a medencés hétvégi ház, a méregdrága kirándulások, jachtozások szinte az alap. Anélkül lassan nem is ember a progresszív ember.

Ha abban a rendszerben, aminek modern, nyugati változatához a progresszív oldal mostanság vállaltan inklinál - ez nem más, mint az újkommunista világrend - rázta volna valaki úgymond a rongyot, akkor bizony igen gyorsan jött volna a fekete Volga. Aztán hirtelen nem találták volna az illetőt. Jó hosszú ideig. De az is lehet, hogy már soha nem találták volna meg.

Csakhogy vili legyen, hogy milyen rendszerről álmodoznak!

Ez az új, vadkapitalista berendezkedés viszont itt is meghozta a pénz korlátlan uralmát. Ez az a rendszer, amelyben a gazdaság, sőt az egész társadalom működését a haszon, a vagyon növelésének vágya határozza meg.

A pénz imádata hajtja az egész gépezetet. És ez nincs másképpen a politikában sem. Azt látjuk, hogy a közvagyon bugyraiba, azaz a feneketlen pénzes bödön aljára sokan szeretnének elérni és rendesen belemarkolni a jóba.

És ez nemcsak a mérhetetlenül korrupt brüsszeli kleptokráciára vonatkozik.

Vannak a mi, felvidéki magyar, politikai közösségünkben is olyanok, akik már ebben a rendszerben szocializálódtak. És jól meg is tanulták a leckét. Így nekik bizony a politika is erről szól. A haszon maximalizálásáról!

És, ugye, ezt nem feltétlenül muszáj a szó szoros értelmében vett korrupcióval elérni. Elég, ha csak jókor van az ember jó helyen.

A listaállításnál például megvan a kihisztizett befutókvóta. Aminek következtében összejön a funkció. Jó esetben több is. Egyszerre. Vagy éppen a kiszemelt tudja, hogy mire és hogyan kell pályázni...

És ez ugyanúgy korrupció, mint a nettó lenyúlás, csak ez annak a körmönfontabb szofisztikáltabb, amolyan progresszív formája!

Hiszem ha nem a tehetség révén kerül valaki pozícióba, hanem ilyen-olyan kvóta, szponzori hátszél vagy mások összekacsintós kifúrása útján, az ugyanúgy korrupciónak minősül. Azzal a különbséggel, hogy ezért nem zárják börtönbe az embert, még akkor sem, ha rajtakapják. Legfeljebb egy-két ember elhúzza a száját, de a többség sajnos csak azt mondja erre, hogy hát ilyen világot élünk. Szemesnek áll a világ!

Ki a fenét érdekel manapság az erkölcs? Ugye? Pláne a keresztény erkölcs? Manapság az aranyborjú a bálvány. A pénz Istene, a hatalom Istene meg az önzés Istene előtt hajbókolnak az ilyenek.

De vizsgáljuk meg ezt a fajta hozzáállást a Magyar Szövetség kampányfinanszírozása szemszögéből is!

Vegyük először a messziről jött keletit! A karakán vadász gyerek jó  sok lóvét beletett a saját, majd részben a párt kampányába is. A kudarc pedig egy kemény gyomrosként pár hétig benne is maradt. Jó sokáig vacillált, hogy mit is tegyen. Engedjen-e az anyagi szempontból busásan megtérülő atyafi szirén hangoknak, vagy válassza-e a nehezebb, közösségi utat. Az építkezés, a fokozatos meggyőzés, a bázisépítés útját? A kongresszus után kiderült, hogy mégiscsak a nehezebbik utat választotta, nem egy zsíros kormányzati pozíciót.

Ő a közösségi vállalás, illetve a pénz csábítása vonatkozásában jól jött ki a dologból.

Vannak azonban olyan prominens tagjai is a pártnak, akikről ez már kevésbé mondható el.

A (Magyar) Szövetség a 4,38 százalékos választási eredményéért négy év alatt nagyjából 3,4 tized millió eurót kap az állami költségvetésből. Persze ezt ne úgy képzeljék el, hogy ezt a zsét valakik azonnal zsebre tehetik. Nem!

Az első fele a pénznek azonnal a  választások után megjön ugyan, de az nagyjából el is megy. A többit havi elosztásban kapja a párt, amiből a székházat, a fizetett alkalmazottakat, a bedolgozó vállalkozókat, a járási titkárokat és az egész irodahálózatot pénzeli majd a párt. Meg a különböző választási kampányokat. Lesz jövőre is kettő is.

Az állami apanázs első tételből fizeti ki a párt azt a kölcsönt, amit egy intézményi hitelezőtől vett fel a kampányköltségek fedezésére. Ez fél milla, plusz a kamat. A mintegy egymilliós kampányköltség egy másik, tetemes hányadát egyes jelölteknek kell kifizetni. És pont erre vonatkozik a fent említett anyagias hozzáállás.

Azokról szól ugyanis ez a tanmese, akik nem ajándékba adták a saját magukra költött pénzt a közösbe, hanem kölcsönszerződés fejében úgymond hiteleztek a pártnak!

Voltak tehát, akik a közösség javát nézték és adományként adták a közösbe pénzt, és voltak olyanok, akik még a saját píárolásukon is pénz kerestek!!!

Eddig talán voltak olyanok, akik elhitték azt a sok lózungot az összefogásról meg a közösség szolgalatáról, de ezek után már igencsak nehéz lesz bármi hasonlót lenyomni a párttársak, meg főleg a választók torkán.

Itt világosan megmutatkozott, hogy kinek fontos a közérdek és kinek az önérdek.

(Ez egy tanmese. Bármilyen hasonlóság valós személlyel, személyekkel, csak a véletlen műve.)