AMMARHA!
Terrortámadásra készültek Ferenc pápa ellen, elfogták a merénylőt
2025. aug. 29.
Hollandiában elfogták Hasan Uzun nevű török állampolgárt, akit a nyomozás szerint az Iszlám Állam (ISIS) Horaszán provinciájával kapcsolatban álló csoport bízott meg Ferenc pápa elleni merénylet előkészítésével. A támadást állítólag tavaly júliusban, a pápa trieszti lelkipásztori látogatásának idején tervezték végrehajtani.
A gyanúsított letartóztatása után először Milánóban, majd Triesztben helyezték előzetes fogságba, ahol jelenleg magánzárkában gondolkodhat az emberi élet értelméről.
A merényletre utaló nyomozati információk szerint egy nappal a pápa trieszti látogatása előtt egy elhagyott bőrönd került elő a pályaudvar közelében található bárban – egy olyan forgalmas területen, amelyen naponta több száz utazó halad át.
A bőröndben egy CZ 75 típusú félautomata pisztolyt találtak tárral és tizennégy tölténnyel.
A lap szerint a bőrönd éppen azért került ott hagyásra, hogy azt később egy másik személy vegye fel – erre utalt, hogy a táska láthatóan szándékosan el lett helyezve.
A nyomozás során dokumentumokat is lefoglaltak, amelyek részletgazdagon tartalmazták a pápa elleni merénylet előkészítésének lehetséges forgatókönyveit.
Tekintettel a célpont, a katolikus egyházfő magas rangjára és közéleti jelentőségére, az Interpol is bekapcsolódott az ügybe. Ennek a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően a gyanúsítottra Hollandiában csaptak le, majd kiadták az olasz hatóságoknak.
A bántalmazásra szánt fegyverként szolgáló CZ 75 félautomata pisztoly híres megbízhatóságáról és pontosságáról, mely széles körben használt fegyver katonai, rendvédelmi és sportlövészeti célokra egyaránt – hatósugarának becsült tartománya 50–70 méter.
Forrsá: Magyar Nemzet
Piros 7es



