LIBERNYÁKULUM

Tisza név alatt, nemzet ellen 2025. okt. 6.

A “nemzetközi magyar közösség ünnepének” hirdetett müncheni Tisza Szigetek találkozó olyan szellemi mélyponttá vált, amelyre nehéz szavakat találni. A rendezvény augusztus végén zajlott a bajor fővárosban, a meghívóban azzal a hangzatos ígérettel, hogy „különleges pillanat lesz a nemzetközi magyar közösség életében”. Sajnos az lett – de egészen más értelemben.

A program két fő erdélyi előadója, Kátai István és Gáspárik Attila, Magyar Péter erdélyi szövetségesei, olyan “nemzetpolitikai víziót” vázoltak fel, amely nemcsak a magyar jobboldal értékrendjével, hanem minden józan közösségi gondolkodással is szembemegy. A felvétel alapján Gáspárik Attila mondatai egyszerre voltak gőgösek, cinikusak és kifejezetten gyűlöletkeltők.

A beszéd egyik központi eleme az volt, hogy “aki nem fizet adót, ne szavazzon”. A kijelentés elsőre talán politikai polgárpukkasztásnak tűnik, valójában azonban a demokratikus alapjogok tagadását jelenti. 

A nemzeti összetartozás elvét felváltaná egy új “adóalapú elitizmus”, amely éppen azoknak a határon túli magyaroknak venné el a hangját, akiknek a nevében most is oly gyakran beszélnek.

Minden eddiginél megdöbbentőbb volt, amikor Gáspárik az anyaországi közéletben szerepet vállaló erdélyi magyarokat a náci haláltáborok kényszermunkás zsidó foglyaihoz, a sonderkommandókhoz hasonlította. Egyetlen jóérzésű ember számára sincs elfogadható magyarázat egy ilyen mondatra. 

Ez nem politikai vélemény, hanem alantas gyalázkodás, amely a történelem legsötétebb borzalmaival próbálja megbélyegezni a másként gondolkodókat.

Gáspárik szerint Márai Sándor “egy jó közepes lektűríró”, Wass Albert pedig “háborús bűnös”. A kijelentések nem csupán irodalomtörténeti tudatlanságról árulkodnak, hanem arról a mély önutálatról, amely a baloldali magyar értelmiség egy részét évtizedek óta jellemzi.

Márai és Wass épp azért váltak a magyar önazonosság szimbólumaivá, mert írásaikban a nemzeti méltóságot és a hűséget őrizték. Münchenben ehelyett önmegvetésből építettek szellemi szigetet.

A legabszurdabb pillanat mégis az volt, amikor Gáspárik azt állította, hogy „Trianonban valósult meg Magyarország régi álma: egységes magyar állam, kisebbségek nélkül.”

Ez a kijelentés nemcsak történelmileg hamis, hanem morálisan is vállalhatatlan. A trianoni trauma több millió magyar sorsát tette idegenné saját szülőföldjén. Aki ezt “álomnak” nevezi, az nemcsak a történelmet tagadja, hanem a magyarság közösséget is elárulja.

A müncheni szervezők büszkén emlegették, hogy Magyar Péter támogatásával működnek, sőt, a “Péter kenyér” néven emlegetett szimbolikus ajándékot is a politikusnak szánták.

Ez a gesztus tökéletesen mutatja, hová vezet a politikai messianizmus: amikor a politikus nem szolgálat, hanem vallás tárgya lesz, és a közösség önálló gondolkodás helyett hódolatot gyakorol.

A müncheni Tisza Szigetek találkozója nem a magyar egységet szolgálta, hanem annak megtörését. A “Tisza” név, amely egykor a magyar folyókat és a nemzeti összetartozást idézte, most olyan eszmékkel került egy mondatba, amelyek a legrosszabb történelmi reflexeket élesztik újra.

A nemzetpolitika nem gyűlöletbeszéd, nem elitizmus, nem önutálat –hanem felelősség a magyar szóért, a magyar múltért és a magyar jövőért. Münchenben ez a felelősség sajnos elfulladt a sekély vízben.