
RIA-RIA
Tornagyőzelemmel hangol Wimbledonra Gálfi Dalma
2022. jún. 20.
A magyar teniszező karrierje legnagyobb sikerét aratta az angliai Ilkley-ben rendezett 100 ezer dollár összdíjazású füves pályás női tenisztornán. A döntőben a hazai pályán szereplő Jodie Anna Burrage-t győzte le 7:5 4:6 6:3-ra, a találkozó két és fél óráig tartott.
A korábbi junior világelső egész profi pályafutása során mindössze 3 mérkőzést tudott nyerni füves borításon, egészen eddig a tornáig. A tornagyőzelemhez ugyanis 5 meccset kellett nyernie, amit a 23 éves teniszező nagyon szépen abszolvált.
Gálfi egy közel egy órás, több breakkel tarkított első szettet tudott megnyerni, a második játszmában azonban sokkal többet hibázott, így a világranglista 216. Burrage szépíteni tudott. A harmadik szettre szerencsére ismét összeállt Dalma játéka, az első breakre még tudott reagálni az ellenfél, de a másodikra már nem, a magyar lány magabiztosan zárta le a mérkőzést.
Ezzel a győzelemmel Gálfi a világranglistán a 81. helyre jön majd fel, ami természetesen új karriercsúcsot is jelent. Remélhetőleg ez a forma megmarad a június 27-én kezdődő angol nyílt teniszbajnokságra is, ahol egy jó sorsolással sikerülhet pár meccset nyerni.
Demeter Nikolas
nyitókép: M4 Sport

Piros 7es
