CSAK A KEZÉT FIGYELD!

„Török tavaszt” ígér az ellenzék vezére 2023. máj. 15.

Nincs is szebb dolog annál, mint amikor a demokrácia élharcosai – a liberális világ dísze-virága – nem hajlandó elfogadni a népakaratot. A Recep Tayyip Erdogan török elnök legfőbb kihívójaként megismert Kemal Kilicdaroglu pedig még a választások előtt megkérdőjelezte a végeredményt és „török tavaszt” helyezett kilátásba.

Mind tudjuk, mit jelent az elmúlt években, évtizedekben a politikában a tavasz kifejezés. A felszínes nézelődők számára demokratikus fordulatot, amilyen Észak-Afrikában az arab tavasz volt 2011-ben. Tunéziában a jázminos forradalom söpörte el 23 év után Zín el-Ábidín ben Ali rezsimjét, Egyiptomban megbuktatták Mubarak elnököt, megbukott az elnök Jemenben, polgárháború tört ki Líbiában – Moammer Kadhafit ismeretlen fegyveresek kivégezték –, Szíria azóta is fölfi pokol, de zavargások törtek ki Algériában, Jordániában, megmozdultások voltak Mauritániában, Szaúd-Arábiában és Szudánban is. 

De nem kell messzire mennünk, a szomszédban is zajlott egy színes forradalom, 

Kijevben, Majdan téren, narancsos forradalom néven elhíresült egy ilyen színes tavasz, az azótóa Georgia néven futó Grúziában a rózsás forradalom hozott háborús konfliktust Oroszországgal, de egy kedves amerikai mecénás megpróbálkozott hasonlóval Belgrádban, Szkopjében, Minszkben, valószínűleg Asztanában és – ne legyenek illúzióink – Budapesten is. 

Mindezek után Kilicdaroglu elszólása a török tavaszról több, mint aggodalomra okot adó. 

A NATO-ból egyre inkább kifelé kacsintgató Törökország elveszítése komoly fejtörést okoz Washingtonnak, különösen annak tükrében, hogy egyelőre a pótlásukra tervezett ukrán erősítést sem tudják keresztülverni a szervezeten, lévén a NATO alapokmánya nem teszi lehetővé hadviselő fél csatlakozását a szövetségbe. 

A jelenleg is regnáló török elnök, Recep Tayyip Erdogan, aki 2003-2014 között miniszterelnöke, 2014 óta pedig köztársasági elnöke az országnak, meglehetősen különutas politikát folytat. A közelmúltig erős szövetségese volt a nyugati világnak, ám az Európai Unióból való évtizedes mellőzése, illetve a 2015-ös migráns-válság nyomásgyakorlásra használása óta egyre terhesebb szövetséget jelent.

Holott a török fél türelmetlensége igazán érthető. 

Az ország 1949 óta tagja az Európa Tanácsnak, 1963 óta társult tagja az Európai Uniónak, 1987 óta pedig a döntéshozók asztalán, pontosabban a fiókjuk mélyén hever Törökország csatlakozási kérelme az Európai Közösséghez. 

Érthető, hogy a sok hitegtést megelégelte Erdogan és olyan úton indult el, ami nem nyerte el sem Brüsszel, sem Washington tetszését. 

Az ilyen előzmények után érthető, hogy egy hatalomittas, a Nyugatot elvtelenül kiszolgáló liberális ellenfelet állítottak Erdogannal szemben azok, akiknek hatalmában állt már eddig is tavaszt varázsolni a konzervatív télbe. Ha a korábbi nyomásgyakorlásra alkalmas eszközök – gazdasági ellehetetlenítés, valuta elleni támadások, diplomáciai elszigetelés, lejárató-kampányok – nem jöttek be, akkor jöhet a tavasz! 

Egyszer már megpróbálták, 2014-ben a hadsereg segítségével akarták megpuccsolni az elnököt, ám akkor Erdogan hívei, a török polgárok adtak hathatós választ a nyugati beavatkozás-kísérletbe.

Most pedig a szavazóurnáknál látszik eldőlni Törökország sorsa. Ugyan a parlamenti választást magabiztosan megnyerte Erdogan pártja, az AKP, az elnökválasztásnál második fordulót kell majd tartani két hét múlva, hiszen egyik jelölt sem érte el az 50 százalék plusz egy szavazatot. 

Hogy aztán mi lesz, nehéz megjósolni, annyi azonban sejthető, hogy a lassan nyárba hajló tavaszban nem örömtüzek fényéről fognak szólni a híradások. 

Bár láttunk már karón varjút, akár még az is megtörténhet, hogy győzedelmeskedik a demokrácia, és tényleg a választói akarat érvényesül.

Frissítés: 

Befutottak a végleges választási eredmények, Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő elnök 49,51 százalékkal megnyerte Törökországban a vasárnapi államfőválasztás első fordulóját, de az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót szükséges tartani.

Nyitókép: The Guardian