TE BUZERANT!

Történelmi lecke bágyadt külügyminisztereknek 2022. okt. 18.

A szlovák külügyminiszterek titkos hülyeképzőjének legújabb végzőse, Rastislav Káčer megkapta az első komolyabb házi feladatát a Kis Anti nevű osztályfőnöktől, miután hazajött Luxemburgból, az EU-s külügyminiszterek tanácsáról, ahol az európai országok arról állapodtak meg, hogy a világbéke és a világbanki egyensúlyok és fékek megtartása érdekében, ukrán, náci kiképzőközpontokat fognak felállítani Európa-szerte, melyeket természetesen – miért is ne? – a mi adóinkból fognak finanszírozni.

Az eddigi gyakorlathoz képest, ami az volt, hogy titokban képezték ki a Baltikumban és nyugaton a náci osztagokat Ukrajnából, csupán annyi változik, hogy most már hivatalosan is meg lehet ezt tenni.

Magyarország az egyetlen EU-tagállam, amely elutasította az ukrán katonák európai országokban történő kiképzésére irányuló kezdeményezést, és kijelentette, hogy nem vesz részt a kijevi erők kiképzésében, de nem is akadályozta meg, hogy mindenki más, továbbra is szorgosan dolgozzon a békés, demokratikus, nukleáris világháború kirobbantásának sátáni, amerikai tervén.

Visszatérve külügyminiszterünk Kis Anti – féle megbízásához, a (senki)házi feladat nem más, mint hogy naponta bele kell rúgni a magyar kormányba és miniszterelnökébe, akinek a dolgozószobájában Nagy-Magyarország térképe van kitéve.

Mondhatnánk, hogy közöd kötsög, de mi udvariasabbak vagyunk, ezért csak annyit mondunk, el lehet húzni, mint Nils Horgensonnak a vadlibákkal. Azt mondja a kis kopasz, hogy ha ránézünk a magyar miniszterelnök irodájára, az irodában egy óriási térképet láthatunk a történelmi Magyarországról. A bécsi és a berlini kancellári hivatalban nincs ehhez hasonló térkép.

Nos, én csak annyit mondanék erre, ki-ki nézegesse a saját irodáját, ne a másét. Mert ugyan már, a szegény szlovák külügyminiszter úr mit is láthatna a falán a penész foltokon kívül. Talán a szlovák nemzeti hős, Milan Rastislav Štefánik generális képét, akinek a kisrepülőjét a sors fintorának köszönhetően, cseh légionáriusok lőtték le, amikor is meglátták rajta az olasz trikolórt, (zöld-fehér-piros) és azt hitték, hogy egy magyar gép jött szarrá bombázni Csehszlovákiát.

Vagy maximum egy Szlovákia térképet, amely mindig arra emlékezteti őt, hogy ugyanúgy jutottak ehhez az országhoz, mint ahogyan az oroszok most Krímhez, vagy Kelet-Ukrajnához, ami ugye valóban nem egy kellemes érzés, pláne, hogy Szlovákia rögtön kijelentette, hogy soha, az univerzum megszűntéig, és még azon túl is három nappal, nem fogja elismerni se soha se eztet-e.

A bécsi és a német kancellári hivatalokban valóban nem lehetnének ilyen térképek, lévén, hogy nem férnének el Marx, Engels és VI. Lenin elvtárs portréitól, vagy esetleg Európa egykori térképén Szlovákiát, mint Hitler csatlósának náci protektorátusaként jelenítenék meg. Az se lenne szebb látvány, higgye el, de a történelmi hűségnek mindenben megfelelne, mint ahogyan az is, hogy Nagy-Magyarország létezett, és nincs olyan baromképző a világon, amely megtiltaná nekünk magyaroknak, hogy ilyen térképekkel dekoráljuk ki a saját házainkat és irodáinkat, pláne egy szabad demokratikus országban, ahol ugye, amit nem tilt a törvény, azt lehet.

Márpedig, ilyen törvény nincs Európában sem, hogy milyen térképet nem szabad kiakasztani egy miniszterelnöki dolgozószobába. Legalább is ezidáig nem volt, de úgy látjuk, hogy még lehet.

Ami pedig a német kancellár irodáját illeti, lehet, hogy ott éppen nincs kitéve egy birodalmi térkép, ami a sztálingrádi csata előtti Európát ábrázolja, viszont Németországban nemrégiben emeltek szobrot egy kisvárosban V.I. Leninnek, akinek emléke előtt sem a Ciszterci Nőverek hímző szakköre koszorúz majd, hanem a demokratikus és fejlett kelet-német választók, akik a mi példaképeink. Vagy nem?

,,Jogunk van a paranoiához. A határok ki vannak jelölve, az országhatárok csak konszenzussal változtathatók meg, más módon nem” –mondta a kis marxista szentem. Ehhez nem is tudok mit hozzátenni.

A paranoiához való jog az ilyen típusú diplomatáknak nemcsak jog, hanem szinte kötelesség is.

Az állandó félelem a lopott vagyonka felett ugyanis tényleg okozhat ilyen jellegű traumát, de ez már legyen a tolvajok gondja, és ne terhelje ránk a saját baját. Nem akarom élezni a dolgot, de el szeretném mondani a külügyér úrnak, hogy az én dolgozószobámban is Nagy-Magyarorszég térkép van, méghozzá fából kifaragva, tehát időtálló. És rajta az egykori Osztrák-Magyar Monarchia címere. Mielőtt azonban nyugtató teát inna néhány szem xanaxszal, elárulom, hogy, a számítógépes egerem alatt is Nagy-Magyarország térkép van. És akkor most bevallom azt is, hogy ez nem azt jelenti, hogy én valami terrorista lennék, és nem támogatnám a szlovákok és magyarok békés egymás mellett élését, mint ahogyan támogatnám a békét Ukrajnában is, de a szlovák rendőrségnek van egy ugyanilyen hülyeképzője, mint a külügynek, ahol írásban rögzítették, hogy aki a békét támogatja a szociális hálón megjelent posztjaiban, vagy írásaiban, az oroszpárti, ruszofil, és örüljön, hogy nem csukják le kémkedés alapos gyanújával, vagy még rosszabb, haza- és Európa árulással.

Hogy ennek mi értelme van, ezt meghagyom a titkos hülyeképző külügyminiszterek következő generációinak kineveléséért felelős, pszichiátereknek; fejtsék meg ezt a talányt, ami bonyolultabb mint az igazi Yeti vagy a loch nessi szörny létezésének kérdése.

Engedtessék meg azért, hogy nekünk, a Felvidéken élő magyar kisebbségnek, akik immár 100 esztendő óta élünk az anyaország határain túl, ki-és áttelepítve, jogfosztva, háborús bűnösökként, nyelvtelenítve, Benesifikálva, állandóan változó (soha nem a javunkra) megbélyegző és korlátozó törvényi keretek között, más legyen a véleményünk egy-egy ilyen külügyi eszmefuttatás okán, pláné, ha ezt az eszmét, ilyen futóbolond kergeti bottal.

Az egykori Csehszlovákiában, mely ország történelme során soha nem volt vádolható magyarbarátsággal, is sikerült már eltüntetni a magyar műemlékek, szobrok, történelmi jelképeink, nagy részét.

Ha egyenlőség jelet kellene tennünk a napokban Munkácson történt turulszobor lerombolásának barbársága és a jelenlegi szlovák politika között, akkor kijelenthetjük, hogy: dettó, de akár bruttó is lehet.

Azt is értjük, hogy a közelgő választások kézikönyve kötelezően előírja a bunkósított állami hivatalnokoknak, hogy naponta fel kell hívni a magyar veszélyre a figyelmet, nehogy véletlenül azt érezzük, hogy tényleg számít is valamit ebben az országban, hogy a mi képviselőink valahol ott vannak, vagy sem.

Megszoktuk már, de annyit még hozzáteszünk, hogy jön még a kutyára dér, meg tél is hamarosan, és nem képletesen, és akkor még visszatérünk egy kávé erejéig ehhez a témához.

Addig is adide Vercsi kacsikám!

Nyitókép: tasr

Hrubík Béla