ZSÍR

Tükör által, homályosan 2025. nov. 4.

Néha hiányzik neki a régi élete.

Régen még írt és olvasott. Írta a rabbik és a mestere döntéseit, olvasta a Törvényt és a Prófétákat. Volt vagyona. Tudásában és hitében kiemelkedett. Pláne, mert farizeusként a legigazabb nézet követője volt.

Nem volt gond, amíg nem jöttek a názáreti tanítványai. A kivégzett törvénytipró Jézus tanítványai Isten fiáról beszéltek. Saul pedig látta előre, mi lesz ebből: a rómaiak kapva kapnak az alkalmon, hogy beolvasszák őket a politeizmusukba. Akkor pedig oda az önállóságnak, mert nincs többé vallási kiskapu.

A gyűlölet akkor ébredt fel benne, amikor azt a semmirekellő halászt, a názáreti egyik közvetlen tanítványát próbálták istenkáromláson kapni. Tanúk jöttek, próbálták sarokba szorítani, hogyan is ismerhetné egy analfabéta a törvényeket olyan részletesen, mint a rabbik. Ő viszont mindenre úgy válaszolt, mintha ott lennének előtte a tekercsek. Mintha évtizedeken át nem is a halászattal foglalkozott volna, hanem Saulhoz hasonlóan betéve ismerné a tekercseket oda és vissza. Bár a válaszát elfogadni nem szabadott, belekötni nem lehetett, így a halász szabadon távozott.

A következő tanítvány már nem volt ilyen szerencsés, őt már elítélték és halálra kövezték, miután elmondta az istenkáromló beszédét.

Saulban akkor érett a gyűlölet vérengzéssé. Tán van esélyük.

Továbbra is látott, olvasott, tanulta és tanította a tiszta és igaz törvény általi hitet, és írta a rabbik döntéseit, vitáit. Nem tudtak semmiben dűlőre jutni, egy dolgot kivéve: a hitszegő, istenkáromló názáreti tanítványait és követőit össze kell szedni, és ki kell irtani. Ezzel a paranccsal ment Damaszkus felé.

Akkor még olvasott. Akkor még írt. Akkor még gondtalan volt az élete.

Saul még megkísérti néha.

Miközben az újabb levelét fogalmazza az egyik, gazdagságuktól csetlő-botló gyülekezetnek Korynthosba, sátorponyvát varr. Mégse lóghat a gyülekezetek nyakán, és ez az egyetlen, amit a homályos szemével még el tud végezni. Írni már nem tud. Diktál. Nem látná a betűket se, de már a kézügyessége sem a régi, mióta a tollat felcserélte a nagy tűre, a pergament pedig a nehéz és vaskos ponyvára. Bár most talán egy kicsit vissza kell majd venni a kezébe a tollat, megmutatva a gyülekezetnek, hogy ez az ő erélyes levele, és komolyan gondolja, amit üzen.

Kéfás, a bizonyságtevő halász, aki a Megváltótól a Péter nevet kapta, már nem istenkáromló. Saul pedig, már nem ellenség.

De még megkísérti néha az óember, ha zavaros látására gondol.

De minek? Amikor visszakapta a látását, elmondták neki, hogy a hitéért szenvednie kell majd. Nem mintha bánná. Neki az élet Krisztus, vak volt, most homályosan lát, de odaát tisztán lát majd, mert a meghalás nyereség.