POSTALÁDA
Új elnököt választott szombaton a Magyar Szövetség
2024. szept. 28.
A Magyar Szövetség III. Országos Kongresszusán Gubík László (37) személyében új elnököt választottak a küldöttek.
A 150 tagú Országos Kongresszus 5 elnökjelölt közül választhatott: Becse Norbert, Cziprusz Zoltán, Gubík László, Gyimesi György és Pandy Péter. Gyimesi végül nem vállalta a jelöltséget és felszólalásában azt is kijelentette, hogy nem kíván az új elnökség tagja lenni. Gubík László évekig volt a Via Nova ifjúsági szervezet elnöke, amely szorosan együttműködik a párttal. Ezenkívül a martosi Esterházy Akadémia igazgatója is volt.
"Egy modern és konstruktív, a magyar kisebbséget képviselő párt létrehozásán szeretnék dolgozni, amely egyben a nemzeti kisebbségek által lakott régiók érdekeit is képviseli." - nyilatkozta Gubík László, a Magyar Szövetség új elnöke.
Legfontosabb programpontok:
-
Státusztörvényt! Közjogi vitákat a választási reformról.
-
Agytrösztöt a döntéshozatalban!
-
Közösségi és civil szakembereket a szakbizottságokba!
-
Természetes szlovák szövetségest!
-
Szlovákiai magyar önkormányzati társulást!
A Magyar Szövetség új elnöksége:
Elnök: Gubík László
OT elnök: Pandy Péter
Alelnökök: Őry Péter, Csenger Tibor
Az elnökség további tagjai: Agócs Gergely, Cziprusz Zoltán, Gergely Papp Adrianna, Iván Tamás, Hájos Zoltán, Herbácskó Anita, Nagy József, Paulisz Marián, Pál Attila, Pálinkás Évi, Viola Miklós, Želinsky József