MAGYAR KÁRTYA
Újabb felmérés mérte parlamentbe a Magyar Szövetséget
2026. júl. 24.
Miközben a Progresszív Szlovákia és a Smer továbbra is szoros versenyt vív az első helyért, az Infostat júliusi közvélemény-kutatásának egyik legfontosabb eredménye felvidéki magyar szempontból az, hogy a Magyar Szövetséget 5,4 százalékra, vagyis parlamenti küszöb fölé mérte.
Az Infostat Társadalomkutatási Központja július 13. és 17. között, 1049 válaszadó bevonásával készítette el legfrissebb pártpreferencia-felmérését. A kutatás mintája nem, életkor, iskolai végzettség, nemzetiség, régió és településméret alapján reprezentatív volt. Az adatfelvétel személyes, kérdezőbiztosos módszerrel történt.
A választást a felmérés szerint a Progresszív Szlovákia nyerné 19,2 százalékkal, de mindössze négy tized százalékponttal előzné meg a 18,8 százalékon álló Smert.
A két legerősebb párt mögött jelentős szakadék következik: a Hlas és a Szlovákia Mozgalom egyaránt 8,5 százalékot kapna, az SaS 8,2, a KDH pedig 8 százalékon áll.
A magán-közvélemény-kutató intézetek eredményeihez képest feltűnően jól szerepeltek a Demokraták is. Jaroslav Naď pártját az Infostat 7 százalékra mérte, így biztosan bejutna a parlamentbe. A Republika ezzel szemben mindössze 6,7 százalékot ért el, és elveszítette azt a stabil harmadik helyet, amelyet több más felmérésben elfoglalt.
A Magyar Szövetség is átlépné a küszöböt
Felvidéki magyar szempontból azonban a felmérés legfontosabb adata kétségtelenül a Magyar Szövetség 5,4 százalékos eredménye. Ez azt jelenti, hogy ha a választást a kutatás időpontjában tartották volna,
a magyar érdekképviselet ismét önálló parlamenti frakcióhoz juthatna Pozsonyban.
A párt bejutása azért is lenne jelentős, mert a felvidéki magyarság 2020 óta nem rendelkezik önálló parlamenti képviselettel. A mostani eredmény természetesen csak egy közvélemény-kutatás pillanatfelvétele, ráadásul a Magyar Szövetség támogatottsága továbbra is az ötszázalékos küszöb közelében mozog. Mégis fontos jelzés, hogy a párt képes lehet megszólítani annyi választót, amennyi a parlamenti visszatéréshez szükséges.
A parlament kapuján kívül maradna viszont a kormánykoalíció legkisebb pártja, a Szlovák Nemzeti Párt. Andrej Danko pártját mindössze 3,8 százalékra mérték. A Sme rodina 3,1, a Právo na pravdu pedig 1,5 százalékot szerezne.
Az eredmények alapján összesen kilenc politikai formáció jutna be a törvényhozásba. Ez rendkívül széttöredezett parlamentet eredményezne, amelyben a kormányalakításhoz várhatóan több párt együttműködésére lenne szükség. Ebben a helyzetben
egy 5 százalék feletti Magyar Szövetség akár a parlamenti erőviszonyok és a későbbi koalíciós tárgyalások fontos szereplőjévé is válhatna.
A kutatás szerint a lakosság 64 százaléka venne részt biztosan vagy valószínűleg egy parlamenti választáson. A megkérdezettek 32,4 százaléka mondta biztosra a részvételét, további 31,6 százalék pedig valószínűnek tartotta, hogy elmenne szavazni.
Az Infostat eredményei több ponton is eltérnek a magánügynökségek méréseitől, ezért egyetlen kutatásból messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. A Magyar Szövetség számára azonban az 5,4 százalék egyértelműen biztató eredmény: azt mutatja, hogy a parlamenti visszatérés nem elérhetetlen cél, ám annak bebiztosításához minden szavazatra szükség lehet.
Forrás: Topky.sk
Nyitókép: Magyar Szövetség Facebook
Tell Vilmos



