
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Újabb lépés a szakadék felé?
2023. ápr. 5.
A tegnapi Simon-féle bejelentés és a Sólymos-féle sajtótájékoztató után kijelenthető, hogy a Szövetség-Magyar Fórum fúzió nem fog megvalósulni.
De itt, ebben az országban azért mérget senki semmire be ne vegyen!
Számomra mégis úgy tűnik, hogy a felmérések által kissé felturbózott Fórum, amolyan simonosan felül árazta magát, ami már Sólymosnak és Mózesnak is túl nagy falat lett volna.
Pedig - a kiszivárgott információk szerint - a két liberális-progresszív platform a saját listás kvotájukból mintegy 15 százalékot átengedett volna nekik. Ők ezt mégis kevesellték.
Legalábbis a tegnapi sajtótájékoztatón elmondottakból ez szűrhető le.
Simonnak derogált az állítólag felajánlott 7. hely a listán?
Ezt kérdésként írom, mert a közvélemény az igazi okokat a nyilvánosan elmondottak alapján biztosan nem tudhatja, legfeljebb sejtheti. Ami, egyébként, szintén nem növeli a választói bizalmat. Ahogy a Gyimesivel lefolytatott, és főleg a párton belül e kapcsán lezajlott egyeztetés tartalmának titkolása sem.
Ha ugyanis valami ködös, az az átlagember számára obskurus, így nem túl kívánatos.
Azt is csiripelik a verebek, hogy Simon kezét leginkább azért engedték el a tegnapi Čajak utcai sajtótájékoztató szereplői, mert ez amolyan rafkós vezéraldozat, amivel majd érvelni lehet Gyimesi esetleges felvétele kapcsán.
Mondván, ha Simon nincs a listán, Gyimesi se legyen!
De ez is csak feltételezés. Az igazság pedig vagy kiderül majd, vagy nem.
De ezen a ponton már talán mindegy is.
Mert így a bejutási esélyek egyre fogynak, mivelhogy a leghűségesebb választók egy tetemes része is lassan, de biztosan kiábrándul a Szövetségből.
Persze, ne legyen így! Szeptemberig még sikerülhet világos, érhető, az emberek többségének véleményével összecsengő, uranbocsá' populista kommunikációval visszacsábítani őket.
De sajnos egyre gyülekeznek a sötét fellegek az felvidéki etnikai politizálás égboltján és lassan végleg elfedik a napot, kioltva a remény utolsó sugarait is.
