CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Újabb magyar áldozatot követelt az ukrajnai háború
2025. aug. 15.
Életét vesztette Leco Zsolt, a kárpátaljai származású családapa, aki az ukrán hadseregben szolgált – számolt be róla a Kárpáti Igaz Szó. Hozzátartozóit hétfőn értesítették a tragikus hírről.
A férfi 1982-ben született Kisgejőcön, azonban halálának pontos helyszíne és körülményei egyelőre nem ismertek.
Besorozása előtt Kincseshomokon élt feleségével és fiával, és a tervek szerint ott helyezik örök nyugalomra augusztus 19-én, kedden.
Leco Zsoltot két évvel ezelőtt hívták be katonai szolgálatra.
A hírportál információi szerint a háború kezdete óta már több mint hatvan kárpátaljai magyar nemzetiségű, illetve magyar gyökerekkel rendelkező katona vesztette életét. Ismert eset volt, amikor ukrán toborzók bántalmazták a kárpátaljai magyar, magyar állampolgársággal is rendelkező Sebestyén Józsefet, aki később a kórházban hunyt el.
Piros 7es



