RIA-RIA
Újabb magyar siker a budapesti sakkolimpián
2024. szept. 20.
Férficsapatunk fellépett a dobogóra a 8. forduló után.
A magyarok legjobb férfi csapata Gledura Benjamin remek sikerének köszönhetően újabb értékes győzelmet aratott a budapesti sakkolimpián, így már dobogós helyen áll.
A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt négyese immár ötödször aratott minimális diadalt, ebből negyedszer úgy, hogy három táblán döntetlennel zárult a csata, a negyedik magyar játékos viszont begyűjtötte a teljes pontot. Ezúttal a két éve ezüstérmes Örményország ellen – a tornán immár másodjára – Gledura Benjamin volt a hős.
A magyar férfi csapat az első három táblán gyors remivel zárt, közülük az éltáblás és világossal játszó Rapport Richárd láthatóan feldúltan és csalódottan hagyta el a BOK Csarnok játékterét. Az orosz születésű Szjugirov Szanan úgy vélte, a megnyitásból volt némi előnye, de ez a középjátékban teljesen eltűnt. A Rapporthoz hasonlóan nagy visszatérő Lékó Péter az MTI-nek elárulta, statikus partit vívott, amelyben tudta, ha precízen lép, akkor csakis döntetlen születhet.
„Sötéttel a legfontosabb a stabilitás. Ugyan egyszer negyven percet gondolkodtam, de nem arról szólt a döntés, hogy kockáztassak-e vagy sem. Csak számba vettem a különböző folytatások veszélyeit”
– mondta mosolyogva a 45 éves nagymester, aki már jelezte, a csapat negyedik tagja igencsak jól áll.
A magyar együttes legfiatalabbja, aki eddig mind a nyolc fordulóban asztalhoz ült, a középjátékban került kedvezőbb helyzetbe sötéttel, amikor kihasználta örmény ellenfele óvatlan huszárlépését. Robert Hovhanniszjan aztán védekezésre szorult, de időzavarban pontatlan volt, így a 25 esztendős Gledura győzelemig tudta fokozni a nyomást.
„A megnyitás nem sikerült annyira jól, aztán az ellenfelem gyalogot áldozott, amit nem értettem. Persze volt kompenzációja, de nagyon komplikált volt az állás. A negyvenedik lépés után, azaz az időellenőrzésnél már tudtam, hogy ezt megnyerem, mert a plusz harminc perccel volt időm átgondolni a folytatást” – értékelte a partiját Gledura.
Ács Péter szövetségi kapitány azt hangsúlyozta az újabb fontos győzelem után, hogy az elmúlt olimpiákon általában 18 pont kellett a dobogós helyezéshez, amit még sok nagyon erős, most a magyarok mögött álló rivális is elérhet. A magyar csapatnak jelenleg 14 pontja van hét győzelemmel és a százszázalékosan éllovas Indiától elszenvedett egyetlen vereséggel.
A teljes cikk ITT olvasható