
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Újabb mérés
2023. júl. 28.


Ezúttal a Szlovákiában kevésbé ismert Ipsos ügynökség veselkedett neki egy pártpreferencia-mérésnek, ami - a többihez hasonlóan - inkább csak afféle esélylatolgatás.
Ami hozzáadott érték, az az, hogy arra is rámutat, hogy mennyi egy-egy pártnál a billegő, illetve a biztos szavazó. Azaz a törzsválasztó.
A billegők azok, akik adott esetben, akár az utolsó pillanatban is, válthatnak. Más pártra.
A Szövetség ebből a szempontból nem áll rosszul. Csak Kotlebának és Uhríknak van arányaiban valamivel kevesebb billegője. Azonban a veszélyzónán belül ez így sem kevés!
E tekintetben Sulikék és főleg Hegerék teljesítenek csehül, náluk ugyanis több a bizonytalan, mint a biztos választó.
A Smer, amely immár minden ügynökségnél betonbiztosan vezet, az esetlegesen átszavazó potenciális választók szempontjából sem áll rosszul.
A top háromban nekik van a legkevesebb billegőjük.
Így talán már most, és elég nagy biztonsággal megjósolható, hogy október első napjaiban Robert Fico tesz majd elsőként látogatást a Grassalkovich palotában.
Hacsak Hamranék addig nem verik bilincsbe, vagy valami más, előre megjósolhatatlan, földindulás-szerű politikai esemény nem történik.
Ami viszont (nem)kicsit elszomorító, az az a tény, hogy a Szövetséget itt sem mérik a bejutási küszöb közvetlen közelébe.
Az, hogy a másik két magyar, illetve nyomokban magyarokat/szlovmagyarokat is futtató párttal érdemben már senki nem is számol, sajnos nem túl nagy vigasz.

Az idő fogy.

Králik Róbert


