CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Ukrajna pénzügyi fekete lyuka: dollármilliárdok hiányoznak a költségvetésből
2025. szept. 24.
Ukrajna költségvetése újabb dimenziókat ölt: a háborús ország pénzügyi lyukai szinte napról napra nőnek, és a nyugati donorok zsebére egyre nagyobb terhet rónak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb becslése szerint a 2027-ig szükséges külföldi finanszírozás eléri a 65 milliárd dollárt, szemben a korábban Ukrajna által jelzett 38 milliárddal.
Az IMF ezzel gyakorlatilag a Zelenszkij-kormány korábbi számításait is felülírta: a nemzetközi szakértők szerint a hiány valós nagyságrendje valóban ekkora lehet. A pénzügyi források előteremtésében Ukrajna elsősorban a „baráti” nyugati kormányokra támaszkodik, amelyeknek a kezdeti tervekhez képest jóval nagyobb összegeket kell majd biztosítaniuk Kijev támogatására.
A hírek szerint az IMF és Kijev egy 8 milliárd dolláros hitelről is tárgyal, amelyet az Európai Bizottsággal is megosztottak. Bár a program hivatalosan még nem jelent meg, a háttérforrások szerint a közeljövőben várható a megállapodás aláírása.
A jelenlegi 15,5 milliárd dolláros hitelprogram 2027-ben jár le, így az új források felvétele elkerülhetetlennek látszik.
A hiány kezelése különösen nehéz, mert Ukrajna költségvetésének körülbelül 60 százalékát a háborús kiadások emésztik fel. A nyugdíjak, a közszférában dolgozók bérei és a humanitárius kiadások jelentős része továbbra is a nyugati donorok jóindulatán múlik. Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter a múlt héten már egy új, négyéves IMF-hitelprogramot vetített előre a háborús helyzet miatt.
A hiány gyors növekedése jól mutatja a pénzügyi folyamatok kiszámíthatatlanságát: két hete még 38 milliárd dollárról beszéltek, múlt héten már 50 milliárd, ma pedig 65 milliárd dollár hiányzik Ukrajna költségvetéséből. A pénznyelő tehát folyamatosan tágul, a baráti donorországok zsebére pedig egyre nagyobb teher hárul, miközben a háború nem mutat jelet a lecsengésre.
Mandiner nyomán
Piros 7es



