ZSÍR

Üvegplafon 2025. nov. 10.

Miklós nem mindig tudott az ismerőseivel zöld ágra vergődni. Nem igazán hitt abban, hogy inkább mindenkivel egyet kell érteni, hogy senkit se sértsen meg. Mert ugye annak pont, hogy ellenkezője lesz a vége. Annak azért örült, hogy az ismerősei általában olyanon vitatkoztak, amihez ő egyrészt nem értett, másrészt érteni sem akart. Eleinte az „engem ne kérdezzetek, nem értek hozzá” stratégia bejött. Aztán, amikor kicsit érettebb vitaparti próbálta bevonni őt a témába, ez már nem működött. Módszert kellett váltson.

„Oké, én ehhez nem értek, nem tudom, miről van szó, szépen, nyugodtan magyarázzátok el nekem, majd utána elmondom a véleményem.”

Ennek az eredménye vagy az volt, hogy békén hagyták, mert lusták voltak magyarázni, vagy pedig az, hogy elkezdte magyarázni az egyik fél, abba belekiabált a másik fél, újrakezdődött a vita, aminek a hevében rá már nem is figyeltek. Ritkább esetben mindenki elmondta az magáét, de amire a végére értek, már őket se érdekelte a véleménye.

Hadd beszéljék magukat fáradtra!

Amikor egyik hölgyismerőse az úgynevezett „üvegplafonról” és az egyenlőtlen fizetésről kezdett vitába egy olyan haverjával, aki szerint márpedig ilyen nincs, sajnos pont olyan témát fogtak ki, ami neki is ismerős volt. Ő ugyanis tudta, hogy igenis van olyan, hogy üvegplafon. Olyan, hogy nemhez kötött részrehajló fizetés. Ugyanis a vita közben eszébe jutott, amikor nem is egészen egy évvel ez előtt egy ugyancsak animátor ismerősének, Ferinek majdnem az utolsó vagyona is elúszott volna adózásra, miközben valaki más számolgatta az elszámlázott fizetése kétharmadát.

Az egész azzal kezdődött, amikor egy közös ismerősük, Marika, akivel dolgoztak már ugyanabban a projektben, megkereste mindkettőjüket, hogy lenne munka. Miki szerette ezt a munkát, és mindig örült, ha olyanokkal dolgozhatott, akikkel már találkozott. Be is szállt volna a projektbe, ha már nem dolgozott volna valami máson. Feri viszont – munka híján – kapott az alkalmon. Miki tudta, milyen külsősként beszállni ilyenbe. A könnyebb számlázás miatt a gyártásvezetők csak „kisvállalkozókat” foglalkoztattak. A vállalkozásnak pedig megvannak az előnyei is és a hátrányai is. Mindketten tudták, hogy ebből a melóból nem jön annyi, hogy túlléphessenek egy bizonyos éves összeget, különben akkora havi költséget varrnak a nyakukba, hogy se vállalkozás, se bevétel nem marad végül, és mehetnek a taposómalomba dolgozni.

Amilyen jól kezdődött a dolog, Miklós eleinte irigyelte is a barátját, csak egyvalami bizonytalanította el kicsit:

„Mari lesz a supervizor, megkért, lehet-e arról szó, hogy az egyik ismerősének, Lilinek is én számlázzak. A rendező csaj szépen szétosztja a jeleneteket, de hivatalosan mindet én kapom. Nyugi, találkoztam vele, jó arcnak tűnik, anyuka, otthon van, fest, és most pénzre van szüksége...”

Nem az ő munkája, nem szól bele, lehet, ő is ezt tette volna.

Aztán elkezdődött a panaszkodás. A visszadobott jelenetek. Sokfigurás, tömegjelenetek. Sokáig tartanak, sokat kell bennük javítani. Nem lesz ebből nagy pénz. A vége pedig az lett, hogy megkapta az összeszámolt jeleneteket és a végösszeget, s rá kellett jönnie, hogy itt bizony pofára mentek. Lilinek rövid és könnyen elkészíthető jelenetek jutottak, aminek az lett az eredménye, hogy ugyanannyi idő alatt kétszer akkora fizetésre való jelenet mennyiséget adott le, mint ő.

Miki és Feri összeültek, és számoltak. Aztán abban reménykedtek, hogy ezzel az összeggel nem lépi majd túl a limitet.

A legpofátlanabb az egészben az volt, amikor Feri a Lili és a supervizor, Mari után ment, hogy ez így nem lesz jó. Ő ebből él, vállalkozó. Ha túllépi a limitet, Lili lelép a végösszeg kétharmadával, de az adót utána Ferinek kell fizetnie. Amire végül azt a választ kapta, hogy Lili is ebből él, neki is kell az a fizu, szóval jó lenne, ha az ő számlájáról szépen kiperkálná minél hamarabb. Feri amúgy is könnyebben szerez munkát, mert férfi, szóval mit panaszkodik. Lilinek mint nőnek, sokkal nehezebb, pláne családdal.

Baj végül nem történt, de Feri egy darabig inkább kilépett az animációból, felmondta a vállalkozást, és keresett valami más munkát. Miki később egy másik munka miatt találkozott Marival, amikor érdeklődött a meghirdetett portfolió-összeállító kurzusán. Az első, bérmentes, nyitott alkalmon pedig Lili is ott volt az egyébként vállalkozó férjével együtt.

„Én dolgozok. Lili pedig otthon van a kislánnyal és fest. Nemrég bizonyítani akarta, hogy az ő munkája is ér annyit, hogy meg legyen fizetve, és sikerült is neki, mert ezt a kurzust is abból fogja majd kifizetni, de amúgy nem tudna megélni belőle.”

A nyitott napról kifelé menet Miki megmondta Marinak és Lilinek, mi a véleménye arról, hogy Feri fizetésének kétharmada egy olyan kurzusra megy majd el, aminek semmi értelme, és ők is meg a rendező is elmehetnek a pokolba.

Amikor ezt fehéren izzó haraggal elmondta a két vitatkozó félnek, mindketten sértődötten elfordultak tőle.

„Hát, tudjátok mit? Ti ketten is elmehettek a francba. Az egyiknek az nem tetszik, hogy azt mondom, van üvegplafon, a másiknak meg az nem tetszik, hogy ez bizony nemtől független.”

Majd elküldte őket oda, ahol dörög, de nem villámlik!