MAGYAR KÁRTYA
„Vágjátok le a magyarokat!” – minden eddiginél brutálisabb feliratok kerültek elő Kárpátalján
2025. júl. 23.
Nem csitul a magyarellenesség Kárpátalján – sőt, mostanra újabb mélypontra süllyedt.
Az elmúlt napokban több magyarok által lakott településen is gyűlöletkeltő, életellenes üzenetek jelentek meg középületeken, buszmegállókban, iskolák falán, sőt, még emlékműveken is. A legbrutálisabb felirat: „Vágjátok le a magyarokat!” – amelyet több helyen is felfújtak. Egy másik helyszínen pedig ez állt: „A magyarok nem emberek.”
A történelem legsötétebb korszakait idézi.
A kárpátaljai magyarság számára ezek a mondatok nemcsak ijesztőek, hanem fájdalmasan ismerősek. A XX. század diktatúráinak retorikája tér vissza: amikor egy népcsoportot embertelenné nyilvánítanak, az mindig erőszakba torkollik. Ez már nem csupán firkálás – ez nyílt, tudatos gyűlöletkeltés, amely emberéleteket sodorhat veszélybe.
Hol van most az ukrán demokrácia?
A kijevi hatalom, amely előszeretettel kér nemzetközi támogatást a „demokratikus értékek” nevében, továbbra is süket és vak, ha a magyar kisebbség jogairól van szó.
Míg Kárpátalján magyarellenes uszítás folyik, a hivatalos szervek hallgatnak. Egyetlen elítélő nyilatkozat, egyetlen rendőrségi eljárás, egyetlen kézre kerített elkövető – semmi. Csak a néma cinkosság és a képmutató európaiasság maradt.
Piros 7es



