
VÖRÖS PROSZTÓ
Vajúdott a tátrai tigris, de csak egeret szült
2025. márc. 7.


A tájkép a brüsszeli csata után kiábrándítóbb mint egykoron a mohácsi csata előtt volt a magyar seregek számára. Hiába hordoztuk végig Európán a véres kardot, végül egyedül vívtuk meg ezt az ütközetet is. Akkor is voltak ígéretek, vállveregetések, meg ,,veletek vagyunk csak tartsatok ki”szlogenek, de végül semmi sem történt. Ugyanúgy, mint ahogyan 56-ban sem.
A hazug és képmutató politika megmutatta igazi arcát. Persze ezt a bátor kiállást majd valahol jegyzik, ha máshol nem, hát a jó Isten írnokai, mert úgy néz ki már csak rá számíthatunk, ami azért valljuk be, nem elhanyagolható tény. Várható volt, hogy Robert Fico, aki addig és annyi feltételt szabott a támogatása fejében, hogy valamelyiket csak kénytelenek voltak beépíteni egy olyan szövegkörnyezetbe, amely pont olyan, mint a Mátyás királynak vitt ajándék. Van is, meg nincs is, megy is, meg nem is, ott is van, meg nem is. De ítéljék meg maguk a kiadott hírek alapján:
,,Sokáig kétséges volt, hogy Szlovákia támogatja-e az Ukrajnával kapcsolatos részt. Robert Fico szavazatát azonban sikerült azzal megszerezni, hogy bekerült a 26-ok állásfoglalásába egy rész, amelyben az állam- és kormányfők felszólítják az “Európai Bizottságot, Szlovákiát és Ukrajnát, hogy tegyék intenzívebbé az erőfeszítéseket a gáz tranzit ügy működőképes megoldására”.
Nos ez olyan nesze semmi fogd meg jól. Tipikusan kommunista megfogalmazás, hogy később ezért ne lehessen senkit sem felelősségre vonni, mindig a másikra lehessen mutogatni, mást hibáztatni, pláne meg lehetetlen legyen a teljesítést rajta számon kérni.
A ,,tegyék intenzívebbé az erőfeszítést” szókapcsolat az pont olyan, mint amikor hasmenésed van, de még várakoznod kell a sorban, hogy időben odaérj, de ha nem, hát vess magadra, vagy, mintha valamit nem akarunk megoldani, akkor alakítsunk egy bizottságot.
A bizottság alakítási kényszerek sajnos végigkísérték a felvidéki magyar politizálás elmúlt harminc évét, így gyakorlatból tudom ezt állítani.
Mert a szavazás most volt, ami hála Orbánnak megint csak nyilatkozattá silányított Magyarország vétója, de a gáz tranzit megoldása a zöld emberke kezében van, akit hamarosan vagy így, vagy úgy, de a történelem pöcegödrébe száműznek, még akkor is, ha az egész globalista európai bagázs fogja őt őrizni éjjel-nappal.
És nem fog segíteni sem Ursula, sem Kallas halálos csókja és ölelése.
Persze nem lehet csodálkozni Fico szélkakas viselkedésén sem, hiszen egy olyan ingatag koalíciót vezet, ahol ha megvesznek ismét egy-két képviselőt, bukhat az egész kormány, azt pedig sem ő, sem Szlovákia józanabbik fele sem akarja, mert ami utána jön, az még nagyobb katasztrófa lenne.
Ettől persze amit tett, és amit előtte mondott, csak azt bizonyítja, hogy kutyából nem lesz szalonna. A kommunista olyan, mint a szénmonoxid. Akkor is mérgez, ha nem látod, és nem érzed.
Így Robertünk megint megköszönheti Orbán Viktornak, hogy felvállalta ő helyette is a piszkos munkát, mint az elmúlt időszakokban mindig is tette. A szlovák politikai kultúra pedig megint nullára vizsgázott, mert erre nem adna jegyet még egy vakírást tanító oktató sem.
A rossz hír viszont, hogy Európa brutális fegyverkezésbe kezd hitelből, a gyermekeink és unokáink jövőjének kárára. Megint nem a szegényeket nem tudtuk jóllakatni, hanem a gazdagokat.
A bankárok és a fegyvergyárosok pezsgőt bonthattak tegnap este. És persze azok az országok is (mint Franciaország, akinek az elnöke a nemzethez intézett hisztéria keltésében olyan kemény volt, mint a himalájai só) melyeknek fejlett hadiiparuk van.
Mert dőlni fog a lé.
És ha megisszuk a lét, mint tudjuk, módosul a tudat ugyebár, mert a lét határozza meg tudatot.
Persze apró örömök is vannak kibontakozóban.
Még nem merem leírni mint tényt, mert még nem az. Trump elnök bejelentette, hogy elkezdték vizsgálni annak a lehetőségét, hogyan utasítsák ki az ideiglenes tartózkodási engedéllyel az USA-ban tartózkodó ukrán menekülteket. Ennek a hírnek Zongorszkij fog a legjobban örülni, hiszen akár 40-50 ezer új hadköteles férfit is hadra foghat és vihet a frontra.
A maradék 200 ezer meg Kijevben aztán ,,tüncikézhet” a Szláva Ukrajine jelszavakkal, és nem kell a Fehér Ház előtt fetrengeniük a gaz Trump elnök ellen, demokrata órabérben.
Valahogy így állhat a rend helyre a világban. Ha már az EU-ban ez nem lehetséges.
A hegyek, a tátrai tigrissel egyetemben vajúdtak, de csak egeret szültek. S bár úgy tűnhet, Orbán Viktor egyedül maradt a globalista, háborús, uszító szeméttel szemben, de nem magányosan. Az egész békeszerető világ mellette van.

Hrubík Béla


